NBA: Anthony Davis történelmi teljesítményével verte a Lakers a Timberwolvest

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.11. 08:42
Wally SkalijLeBron James és Anthony Davis vezérletével verte a Timberwolvest a Lakers (Fotó: Getty Images)
A Los Angeles Lakers Anthony Davis történelmi teljesítményének, 27 pontjának, 25 (!) lepattanójának, hét labdalopásának, öt asszisztjának és három blokkjának köszönhetően hazai pályán 120–109-re legyőzte a Nyugati főcsoportban harmadik helyezett Minnesota Timberwolvest az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti hétfői játéknapján.

A sokáig kiegyenlített rangadót a Lakers jobb hajrájának köszönhetően tudta 120–109-re behúzni, köszönhetően annak, hogy Anthony Davis kimagasló teljesítményt nyújtott a Timberwolves ellen, ugyanis 27 pontja mellett leszedett 25 (!) lepattanót, volt hét labdalopása, öt gólpassza és három blokkja is – a mérkőzés legeredményesebb játékosa így is LeBron James volt 29 ponttal.

Az NBA történetében Davis az első játékos, aki legalább 25 pontot, 25 lepattanót, öt asszisztot és öt labdalopást jegyzett egy meccsen, arra is csak 2004-ben Shaquille O’Neal volt képes a Lakers-játékosok közül, hogy legalább 25 pontos és 25 lepattanós meccset hozzon, s az 1973–1974-es kiírás óta ő az első, aki 25 lepattanó mellett legalább hat labdalopással zárt.

A másik Los Angeles-i csapat, a Clippers is rangadót vívott, hiszen a Keleti főcsoportban második Milwaukee-t látta vendégül. A Paul George, Kawhi Leonard és Russell Westbrook nélkül kiálló kaliforniaiaknak viszont nem ment a sztárjai nélkül, James Harden (13–5–11) mellett Amir Coffrey (16–10–4) is dupla duplázott, de a túloldalon hozta magát a Bucks duója, Damian Lillard 35–7–11-es, Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo) pedig 24–7–10-es mutatóval zárt a 124–117-es idegenbeli siker alkalmával.

A Bucks párosa mindössze a második olyan kettős a ligában, amelynek tagjai legalább 30 ponttal és 10 gólpasszal zártak egy meccset.

Az előző kiírásban döntős Miami Heat közel állt a drámai fordításhoz a Washington Wizards ellen, de kétpontos hátrányban, az utolsó pillanatban Jimmy Butler kihagyott egy távoli triplát, így a fővárosiak 110–108-ra behúzták a meccset.

NBA
ALAPSZAKASZ
Los Angeles Clippers–Milwaukee Bucks 117–124
Atlanta Hawks–New Orleans Pelicans 103–116
Miami Heat–Washington Wizards 108–110
Orlando Magic–Indiana Pacers 97–111
Sacramento Kings–Houston Rockets 104–112
Cleveland Cavaliers–Brooklyn Nets 101–120
New York Knicks–Philadelphia 76ers 73–79
Oklahoma City Thunder–Memphis Grizzlies 124–93
Los Angeles Lakers–Minnesota Timberwolves 120–109

Legfrissebb hírek

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
Tegnap, 8:13

NBA: LeBron James visszatért, de a Lakers súlyos vereséget szenvedett

Amerikai sportok
2025.03.23. 08:00

A „görög szörny” sima győzelemre vezette a Bucksot a Lakers ellen

Amerikai sportok
2025.03.21. 07:57

A Luka Doncic vezette Lakers legyőzte a Jokics nélküli Denvert – videók

Amerikai sportok
2025.03.20. 07:38

Hiába Adetokunbo tripla duplája, kikapott a Bucks az OKC-től

Amerikai sportok
2025.03.17. 07:33

Sztárjai nélkül is majdnem nyert a Lakers Denverben

Amerikai sportok
2025.03.15. 08:37

NBA: LeBron James nélkül kapott ki a Lakers

Amerikai sportok
2025.03.11. 07:20

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03
Ezek is érdekelhetik