Az évszázad cseréje? Luka Doncicot megszerezte a Lakers – hivatalos

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2025.02.02. 08:05
Csapatot cserél Luka Doncic és Anthony Davis (Fotó: Getty Images)
A Dallas Mavericks óriási üzletet kötött a Los Angeles Lakersszel, elcserélte Luka Doncicot és Anthony Davist egymással egyéb játékosok és draftcetlik mellett – derült ki az NBA-hez közeli sajtóhírekből. A cserét vasárnap az NBA hivatalos honlapja is megerősítette.

Az ESPN egyik legmegbízhatóbb transzferguruja, Shams Charania a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy Luka Doncic szinte már biztosan Los Angelesben folytatja a karrierjét – a hírt pedig azóta már több forrás is megerősítette. 

Az NBA történelmének egyik legmeghatározóbb cseréjében a szlovén szupersztár mellett Maxi Kleber és Markieff Morris is csatlakozik a Los Angeles-i gárdához, míg az egyszeres bajnok klasszis, Anthony Davis, Max Christie és a Lakers 2029-es első körös draftcetlije landol Dallasban. 

Doncic ugyan egy sérülés miatt kidőlt a karácsonyi mérkőzést követően, ám előtte 28 pontot, nyolc lepattanót és közel nyolc asszisztot átlagolt, sőt még a védekezését is fejlesztette, hiszen meccsenként két labdalopást is begyűjtött. 

Davis a 25 és fél pontja mellett 12 lepattanót és három gólpasszt szerez átlagosan a két blokkja és egy labdalopása mellé az idényben.

A hírek szerint Doncic nem szeretett volna távozni Dallasból, azonban az általános menedzser, Nico Harrison kijelentette, hogy szerinte védekezéssel lehet bajnokságot nyerni, így nagyobb szükségük van a többször is a legjobb védőötösbe beválasztott Davisre, mint a szlovén sztárra. 

A hírek szerint nem csak a nézők számára volt váratlan a csere; LeBron Jamest is a mai nap folyamán, a New York Knicks elleni győzelem után tájékoztatták az üzletről. 

Alighanem a dallasi csapatot is sokkolták a történtek, hiszen a vasárnap délutáni clevelandi meccsen – igaz, jócskán tartalékosan, mindössze tíz játékossal kiállva – már az első negyedben 50 (!) pontot kapott, és 144–101-re vesztett a Cavs ellen.

Frissítés: magyar idő szerint vasárnap délután az NBA hivatalos honlapja is megerősítette a hírt, és bevezette a lezárult csereügyletek közé. 

 

Legfrissebb hírek

NBA: túlórára kényszerült a Cavs, Lakers-siker a Los Angeles-i rangadón

Amerikai sportok
Tegnap, 7:48

NBA: sztárjai segítségével nyert a Bucks; 44 pontig jutott Grimes – videók

Amerikai sportok
2025.03.02. 07:52

NBA: 22 pontos hátrányból verte meg a címvédőt a Cleveland

Amerikai sportok
2025.03.01. 08:36

Curry 56 ponttal vezette győzelemre a Warriorst – videó

Amerikai sportok
2025.02.28. 07:32

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

Doncic dupla duplázott, Jokics tripla duplázott a Nuggets–Lakers meccsen

Amerikai sportok
2025.02.23. 07:24

A Knicks elpáholásával folytatja menetelését a Cavs, nyert a GSW is

Amerikai sportok
2025.02.22. 08:57
Ezek is érdekelhetik