Bogdán Ádám az edzésekkel teli felkészülési heteket is komolyan veszi

Vágólapra másolva!
2009.07.14. 09:17
A Bolton Wanderers az elmúlt idényben a 13. helyen végzett a Premier League-ben. A klub célja a következő szezonban, hogy ennél is előrébb zárjon az angol labdarúgó-élvonalban. Az együttes első keretének a finn és az ománi válogatott kapusa – Jussi Jääskeläinen, illetve Ali al-Habszi – mellett a magyar Bogdán Ádám is tagja.
Bogdán igyekszik megragadni minden lehetőséget
Fotó: bwfc.co.uk
Bogdán igyekszik megragadni minden lehetőséget
Bogdán igyekszik megragadni minden lehetőséget
Fotó: bwfc.co.uk
Bogdán igyekszik megragadni minden lehetőséget
Bogdán Ádám immár két éve a Bolton játékosa, és nagy becsben tartják a tehetségesnek tartott hálóőrt, aki egyre inkább tűzvonalba kerül.

A Bolton múlt héten kezdte meg a felkészülést a következő évadra, ám a pihenő alatt a magyar légiósnak módja nyílt arra, hogy hazalátogasson. „Hat hét szabadságot kaptunk, ami nagyszerű volt, ugyanis jutott időm hazautazni. A végén azonban már hiányzott a visszatérés, így örülök, hogy újra kemény munkát végzünk” – mondta csapata honlapjának Bogdán.

„Jólesett a pihenés, de igyekeztem formában tartani magam futással, úszással és pingponggal. Próbáltam minden napomat aktívan tölteni, mert tudom, milyen fontos, hogy megfelelő fizikai állapotban maradjak” – mondta a kapus.

Bogdán Ádám a mai napig szívesen gondol vissza rá, hogyan került a Wanderershez, s a honlap érdeklődésére ezt is felelevenítette. „Két évvel ezelőtt az ügynököm szólt, hogy lehetőség nyílt egy boltoni útra, mert a kapusedző, Fred Barber látni szeretne. Szerencsém volt, keményen dolgoztam, és sikerült” – mondta a magyar futballista, aki szerint minden edzéssel teli hét legalább olyan fontos, mint a mérkőzések, ezt bizonyítja a fenti eset is.

Reméljük, hogy Bogdánnak a mostani felkészülés is jól sikerül, és ha szorgalma szerencsével párosul, akár már a most következő szezonban debütálhat a Premier League-ben.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kik örökölhetik Gulácsiék kesztyűjét?

Utánpótlássport
2025.03.05. 20:46

Távozott Schön Szabolcs csapatának menedzsere

Angol labdarúgás
2025.01.22. 11:00

Schön Szabolcs: Jobban motivál a szabadnap, mint a prémium

Angol labdarúgás
2025.01.11. 11:30

Bogdán Ádám: Brutálisan erős mérkőzésre számítok a hollandok ellen

Magyar válogatott
2024.10.09. 11:34

Schön újabb gólpasszt adott, nyert a Bolton

Légiósok
2024.10.01. 23:08

Schön Szabolcs: Még mindig fiatal vagyok, dolgozni fogok a válogatottságért

Légiósok
2024.09.12. 09:29

Tüsszentésébe sérült bele Schön Szabolcs csapattársa

Angol labdarúgás
2024.09.05. 14:08

Schön Szabolcs Angliában folytatja, a Bolton Wanderershez igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2024.08.02. 15:58
Ezek is érdekelhetik