PL: MU-legenda is lehetett volna a Man. City csapatkapitányából

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.14. 08:27
Az angol bajnoki címvédő Manchester City csapatkapitánya, Vincent Kompany a Manchester Unitedtől 4–2-re elveszített városi rangadót megelőzően a Mirrornak adott nyilatkozatában elmondta, néhány évvel ezelőtt lehetősége lett volna az MU-hoz szerződni, de életének abban a szakaszában az iskolai tanulmányait helyezte előtérbe.

A kőkemény középhátvéd 17 éves korában, még az Anderlecht játékosaként keltette fel a Manchester United érdeklődését, ám szülői nyomás hatására szóba sem kerülhetett a klubváltása.

„A Manchester United kérdezősködött felőlem, de abban az időben számomra nem a labdarúgás élvezett prioritást. Édesanyám szerette volna, ha befejezem az iskolai tanulmányaimat, és csak utána koncentrálok a futballra” – árulta el Kompany, aki 2000 és 2006 között szerepelt az Anderlechtben.

„Elmondhatom, hogy minden tökéletesen alakult a pályafutásom során. Óriási megtiszteltetés és nagyszerű érzés, hogy a Manchester City kapitánya lehetek. A véremet és a verejtékemet adom a csapatért, szenvedélyes vagyok a klub iránt” – tette hozzá a még mindig csak 29 esztendős játékos.

A belga válogatott középhátvéd Hamburg érintésével került 2008-ban a Manchester Cityhez, amelynek színeiben azóta már több mint 250 tétmérkőzésen lépett pályára. Szerződése 2019-ig köti a Premier League címvédőjéhez.

Legfrissebb hírek

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
2025.04.14. 18:19

A hátralévő négy meccsen is Tóth Balázs védi a Blackburn kapuját

Angol labdarúgás
2025.04.14. 17:15

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:38

Arne Slot: Nem érdekel, hol leszünk bajnokok

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:31

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

A Chelsea-t az Ipswich, a Tottenhamet a Wolverhampton tréfálta meg

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:58

Belealudt a WHU elleni meccsbe a Liverpool, de Van Dijk kései góljával nyerni tudott

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:57
Ezek is érdekelhetik