Brexit után PL-exit? Oda az angol szívóerő – ezek lehetnek a hatások

A Brexitnek a sporton belül prognosztizálhatóan a leginkább üzleti alapon működő labdarúgásra lesz a legnagyobb a hatása. Az bizonyos, hogy – miként a döntés következtében lelépő brit miniszterelnök, David Cameron is hangsúlyozta – hirtelen, személyi kérdéseket érintő változások nem lesznek, ám a referendum értelmében a kilépési tárgyalásokat kötelező érvényűen meg kell kezdeni, az egyeztetések azonban az első jóslatok szerint 2-5 évig eltarthatnak.

Akármeddig is szólnak, a labdarúgók jelenlegi szerződéseit nem érintik a szabályváltozások, ugyanakkor a kontraktus-hosszabbításokra már rávetülhet a bizonytalansági faktor, mert a munkavállalási engedélyek megszerzését a profi sportolók számára is szigorú követelményrendszer írja elő, ennek pedig jelenleg a többség nem felel meg. Amint az Egyesült Királyság leválik az Unióról, az EU-s játékosok elveszítik jogi alapjukat arra, hogy – az EU-n belüli szabad munkaerő-áramlás elvének megfelelően – különösebb kötöttségek nélkül szerződjenek a Brit-szigetre.

A topjátékosok sorát foglalkoztató Premier League-ben több mint 100 játékosnak bizonytalanná válna a jövője jelenlegi munkaadójánál, ennél is nagyobb hatása lehet viszont a Championshipre, amelyben 180-nál is több EU-ból érkező játékos sorsát érintheti a változás hosszú távon. Egy nemrégiben készült, BBC által is forrásul használt tanulmány szerint a két legfelső angol osztályban és a skót élvonalban összesen 332 olyan labdarúgót foglalkoztatnak, akinek szigetországi jövőjét fenyegeti a Brexit.

A szigorú követelmények jelenleg is érintik az angol, a skót, a walesi és az északír topfutballt, ám ez főként az afrikai, ázsiai, amerikai játékosok szerződéseiben tetten érhető. A FIFA-világranglista (nem az aktuális, hanem az előző két év átlaga alapján készült rangsort figyelembe véve) első tíz országából érkező légiós akkor juthat hozzá az engedélyekhez, ha az azt megelőző két év válogatott meccseinek 30 százalékán pályára lépett. S így tovább, ahogy haladunk, szigorodik a szabályozás, a magyar játékosok számára már a válogatott meccseken való 75 százalékos részvétel van előírva. Ennek az előírásnak olyan játékosok nem felelnének meg jelenleg, mint például az ebben a szezonban berobbanó Dimitri Payet, Anthony Martial vagy N’Golo Kanté, és ha így lett volna 2003-ban, akkor Cristiano Ronaldo sem lehetett volna a Manchester United futballistája. De jelen pillanatban a liverpooli Bogdán Ádám is elbukna az előírásokon. Ha az EU-n kívüliekre vonatkozó szabályozásokat az uniós játékosokra is kiterjesztik, az Aston Villa, a Newcastle vagy Charlton Atheltic előző szezonbeli keretéből több mint tíz játékosról lenne kénytelen lemondani (11, 11, 13).

Persze a „Leave” (a kilépés támogatók) oldaláról voltak olyan vélemények – mint a politikus Brian Monteith-é vagy a korábbi válogatott Sol Campbellé –, amelyek szerint a döntés pozitívumokat is tartogathat a brit labdarúgás számára, szerintük így hosszú távon erősödnek a válogatottak, továbbá a Brexit mélyíti a választás lehetőségét, hiszen mostantól a klubok ugyanúgy fognak kezelni egy-egy afrikai, karibi, dél-amerikai vagy ázsiai tehetséget, mintha európai volna, utóbbiak nem élveznének előnyöket a papírmunka miatt.

Ezt az állítást ugyanakkor meg is lehet fordítani: a „pre-Brexit” időszak megengedőbb szabályozása lehetővé tette a klubok számára, hogy az EU-n belülről 16 és 18 éves kor között is szerződtessenek labdarúgókat, az új keretrendszerben az angol ligarendszer viszont elveszítheti az olyan tehetségeket, mint a korábban például ennek a különszabálynak köszönhetően az Arsenalnál kikötő Cesc Fabregas vagy Héctor Bellerín.

A BBC és a The Guardian által megszólaltatott szakértők utaltak rá, hogy a labdarúgóklubok a közeljövőben jelentős nyomást gyakorolnak majd a kormányra, hogy válogatottságokhoz kötött kritériumrendszeren enyhítsenek az országban, hogy az EU-ból való kilépés idejére továbbra is elfogadható legyen számukra a helyzet.

„Meglepődnék, ha ezeket a munkavállalási szabályozásokat nem gondolnák újra – mondta a BBC-nek Raymond Boyle, a University of Glasgow professzora. – Az olyan országok, mint Svájc is saját szabályrendszereket alkottak a sport területére. Érzésem szerint az elitsportnak mindig meglesz a szabályalkotásra ható ereje ahhoz, hogy hasznot húzzon maga számára.”