Tottenham: késsel tartották fogva Allit saját otthonában, amíg kirabolták

Vágólapra másolva!
2020.05.13. 22:41
null
Allit a saját otthonában rabolták ki (Fotó: AFP)
Késsel tartották fogva saját otthonában Dele Allit, a Tottenham Hotspur angol válogatott labdarúgóját, akit rablótámadás ért szerda reggel a Daily Mail beszámolója szerint. A futballistát a betörők meg is ütötték, kisebb arcsérülést szenvedett.

 

A brit bulvárlap, a Daily Mail szerint rablók törtek be Dele Alli, a Tottenham középpályása házába szerda reggel. Allit és a házban tartózkodó testvérét, illetve három barátját a betörők késsel tartották fogva a ház egyik hátsó részében. Az angol válogatott futballistát még arcon is ütötték, aminek következtében kisebb sérülést szenvedett, de ezen és az ijedtségen kívül nagyobb baja nem esett.

A két rabló – akik brit források szerint férfiak voltak – ékszereket és órákat vittek el a házból.

A bűntettet követően a rendőrség a helyszínre érkezett, és megvizsgálta a biztonsági kamera felvételeit, majd nyomozást indított az ügyben.

Legfrissebb hírek

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Még nem kell kongatni – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.03.18. 23:10

A PL-aranyéremről már aligha marad le a Liverpool FC

Angol labdarúgás
2025.03.18. 11:56

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48
Ezek is érdekelhetik