PL: infarktus a lelátón, félbeszakadt a Watford–Chelsea

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.12.01. 21:22
null
Marcos Alonso mutatja: baj van (Fotó: AFP)
Félbeszakadt a Watford–Chelsea mérkőzés az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójában, mert egy néző a lelátón rosszul lett. A játékosok az öltözőbe vonultak, de szerencsére a gyors orvosi segítség eredményre vezetett, és bő félórányi szünet után folytatódhatott a mérkőzés – írja a BBC.

Még a mérkőzés elején jártunk, amikor a hazaiak játékosát, Adam Masinát ápolni kellett a játéktéren – a szurkoló ekkor lett rosszul a lelátón. Mindkét csapat egészségügyi személyzete azonnal indult segíteni, miközben David Coote játékvezető az öltözőbe küldte a csapatokat.

Néhány perccel később a stadion műsorközlője bemondta, hogy a néző szívinfarktust kapott, ám szerencsére sikerült stabilizálni az állapotát, és a lehető legjobb kezekben van – írja a Sky Sports.

A játékosok nem sokkal később visszatértek a pályára melegíteni, és 32 percnyi szünet után folytatódott a találkozó.

A sokkoló hírek ezzel még nem értek véget: a Southampton–Leicester City meccsen a második félidő kezdése csúszott, mert szintén rosszul lett egy néző a lelátón. Az ő állapotáról egyelőre nem érkeztek információk.


 

 

Legfrissebb hírek

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
2025.04.14. 18:19

Arne Slot: Nem érdekel, hol leszünk bajnokok

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:31

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

A Chelsea-t az Ipswich, a Tottenhamet a Wolverhampton tréfálta meg

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:58

Belealudt a WHU elleni meccsbe a Liverpool, de Van Dijk kései góljával nyerni tudott

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:57

Kerkez lett a hónap legjobb játékosa a Bournemouthnál

Légiósok
2025.04.13. 13:22

Kórházba került a Newcastle menedzsere, nem lesz ott a Manchester United elleni meccsen – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.13. 08:29
Ezek is érdekelhetik