PL: Eriksen kikosarazta az MU-t, a volt liverpooli ezen gúnyolódott

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.22. 15:30
null
Eriksen nem kér a Manchester Unitedből (Fotó: Getty Images)
Brit sajtóhírek szerint Christian Eriksen visszautasította a Manchester United labdarúgócsapatának ajánlatát. A hír hallatán, José Enrique, a Liverpool korábbi hátvédje azonnal kigúnyolta a „vörös ördögöket”.

 

A The Guardian arról számolt be, hogy Eriksen nemet mondott a Manchester United megkeresésére. A dán középpályás szerződése lejárt a Brentfordnál a 2021–2022-es kiírás végén, de sajtóhírek szerint inkább maradna a londoni együttesben vagy visszatérne a Tottenham Hotspurbe.

A Spursben újra együtt dolgozhatna Anotnio Contéval – az Internél bajnoki címet ünnepelhettek – ráadásul a 30 éves középpályás a Tottenhamben élhette át karrierje legszebb pillanatait.


Miután kiszivárgott, hogy Eriksen nem szeretne a Manchester Unitedhez igazolni, az egykor Liverpoolban futballozó José Erique azonnal viccet csinált a „vörös ördögökből”.

„Christian Eriksen visszautasította a Manchester United ajánlatát, és inkább maradna a Brentfordban vagy a Tottenhamhez igazolna. Egy újabb játékos mondott nemet a Man. Unitednek ezen a nyáron” – olvasható a korábbi balhátvéd hivatalos Twitter-oldalán.


Mint ismert, Eriksen a tavalyi Európa-bajnokságon a dánok Finnország elleni mérkőzésén összeesett és újra kellett éleszteni, amely után nem maradhatott az olasz Internél, mert a Serie A-ban nem játszhat szívritmusszabályzó készülékkel. Januárban a Premier League-ben szereplő Brentforddal féléves szerződést kötött, s tizenegy mérkőzésen egy gólt és négy gólpasszt jegyzett, miközben a válogatottba is visszatérhetett.

Legfrissebb hírek

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Még nem kell kongatni – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.03.18. 23:10

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48

Merino fejese döntött, az Arsenal legyőzte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.03.16. 16:25
Ezek is érdekelhetik