PL: a Brighton belga támadója a listavezetőhöz igazolhat – sajtóhír

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.19. 14:04
null
Leandro Trossard és William Saliba hamarosan csapattársak lehetnek (Fotó: Getty Images)
A The Athletic újságírója, David Ornstein szerint az Arsenal megkezdte az egyeztetéseket a Brighton & Hove Albionnal Leandro Trossard átigazolásáról.


Leandro Trossard
a nyáron szabadon igazolhatóvá válik, ugyanis lejár a szerződése, vagyis a mostani időszak az utolsó lehetőség a Brighton számára, hogy átigazolási díjat kapjon a játékosért, az Arsenal pedig tárgyalásokat kezdeményezett Tony Bloom klubjával.

Korábban megírtuk, hogy az Arsenal több ajánlatot is tett a Sahtar Donecknek Mihajlo Mudrikért, az ukrán szélső végül bónuszokkal együtt 100 millió euró körüli összegért a Chelsea-hez szerződött.

Trossard hét góllal vezeti csapata házi góllövőlistáját, ám az utóbbi hetekben igencsak megromlott a kapcsolata a klub menedzserével, Roberto De Zerbivel.

Az olasz tréner a belga szélső rossz hozzáállására hivatkozva kihagyta a keretből a Liverpool elleni találkozón, és nyilvánosan bírálta Trossardot. „Sajnálom a kialakult helyzetet, de nem hiszem, hogy hibáztam volna. A klubban dolgozók tisztában vannak az üggyel. Kész vagyok kinyitni előtte az ajtót, mert egy jó srác, és fontos játékosunk. Ugyanakkor el kell fogadnia a módszereimet, meg kell értenie, hogy mivel én vagyok az edző, én döntök az öltözőben.”

Ornstein szerint a Tottenham Hotspur tett egy 12 millió fontos ajánlatot a játékosért, aki azonban Fabrizio Romano szerint már megegyezett az Arsenallal.


 

Legfrissebb hírek

Real–Arsenal: nem foglalkozik a madridiak fogadkozásával Arteta

Bajnokok Ligája
6 órája

Mikel Merino: Most jön a neheze

Bajnokok Ligája
8 órája

Bajnokok Ligája: 47 alkalomból csak négy csapat tudott fordítani háromgólos hátrányból

Bajnokok Ligája
Tegnap, 16:29

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
2025.04.14. 18:19

Arne Slot: Nem érdekel, hol leszünk bajnokok

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:31

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

A Chelsea-t az Ipswich, a Tottenhamet a Wolverhampton tréfálta meg

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:58
Ezek is érdekelhetik