Chelsea: a Benfica bejelentette, 121 millióért távozik a középpályás – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.02.01. 09:13
null
Az argentin világbajnok a Premier League-ben futballozik majd (Fotó: AFP)
A Benfica hivatalosan is bejelentette, hogy az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea-hez igazol az argentin középpályás, Enzo Fernández.

 

Kedd este az átigazolásokkal kapcsolatban mindig jól értesült Fabrizio Romano a hivatalos Twitter-oldalán tudatta követőivel, megszületett a megegyezés a Chelsea és a Benfica között a világbajnok játékosról – minél gyorsabban alá akarták írni a szükséges dokumentumokat, Fernández ekkor már készülhetett az orvosi vizsgálatokra.

A lisszaboniak hivatalosan is bejelentették a futballista távozását, aki a középpályán bizonyíthat a „kékeknél”. Az átigazolásból nagyon jól jött ki a River Plate, Enzo Fernández 121 millió eurós vételárából ugyanis jár 4 millió euró a nevelőklubnak, plusz 25 millió euró még annak a szerződésnek az értelmében, amelyben a Benficának eladta őt a River tavaly nyáron, 14 millió euróért. A futballista 2031-ig írt alá a Stamford Bridge-en.


Mint ismert, fel is szabadult egy hely a Chelsea középpályáján, hiszen az olasz válogatott Jorginho az Arsenalba igazolt, sajtóhírek szerint 12 millió eurót fizettek érte az „ágyúsok”.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Chelsea költötte a legtöbbet a jelenlegi és a nyári átigazolási időszakban. A nagy költekezés egyelőre nem látszik a csapat eredményein, szeptember elején menesztették a klubot 2021-ben Bajnokok Ligája-győzelemre és Európai Szuperkupa-sikerre vezető Thomas Tuchelt. A menedzseri székbe érkező Graham Potterrel sem javult a Chelsea idény eleji döcögős formája, sőt...

A Premier League mostani idényében 8 győzelemmel, 5 döntetlennel és 7 vereséggel csak a tabella tizedik helyén áll a csapat, a legutóbbi tíz bajnokijából kettőt nyert meg. Az együttes az FA-kupából és az angol Ligakupából egyaránt kiesett, a Bajnokok Ligájában viszont még versenyben van, az E-csoportot az élen zárta, a nyolcaddöntőben a Borussia Dortmunddal találkozik.

 

Legfrissebb hírek

Hanuszék előnyben, Siposék hátrányban a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
11 órája

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Még nem kell kongatni – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.03.18. 23:10

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48
Ezek is érdekelhetik