Liverpool: Jürgen Klopp elmondta, mikor térhet vissza Szoboszlai Dominik

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.19. 16:12
Liverpool Training Session
Szoboszlai Dominik vélhetően a Fulham ellen tér majd vissza (Fotó: Getty Images)
Az AFC Bournemouth elleni bajnoki mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón beszélt a jelenleg sérült játékosok, így Szoboszlai Dominik visszatéréséről Jürgen Klopp, az angol élvonalban (Premier League) érdekelt Liverpool FC menedzsere. A német szakember világossá tette, hogy egyik játékos sem lép pályára a Kerkez Milost foglalkoztató együttes ellen.

„Jól halad a felépülésük, de még nem állnak készen arra, hogy játsszanak. Mindannyian a helyes irányba haladnak, és egyesek már a csapattal edzhetnek a jövő héten. A Bournemouth ellen még senki nem fog visszatérni, de a Fulham ellen már változhat a helyzet. Trent, Dom és Robbo is közel áll a visszatéréshez, de a hétvégi meccsen még nem léphetnek pályára” – mondta Jürgen Klopp.

Mint ismert, Szoboszlai Dominik a Newcastle United elleni bajnokin sérült meg még a hónap elején, s eredetileg csapata két kupameccsét kellett kihagynia. 

 

 

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
15 órája

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
18 órája

„A viadal, amiről sosem tudtuk, hogy szükségünk van rá” – Szoboszlai és Güler szócsatája a nemzetközi sportsajtót is bejárta

Magyar válogatott
2025.03.24. 20:06

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
2025.03.24. 18:48

„Ez a srác egy vicc. Hat gól nem elég ahhoz, hogy csendben maradj?” – Arda Güler válasza Szoboszlainak

Magyar válogatott
2025.03.24. 16:27

Kép: Szoboszlai az NSO Instagram-bejegyzése alatt szúrt oda Arda Gülernek

Magyar válogatott
2025.03.24. 07:38

Tóth Alex felemásan éli meg a bemutatkozását a válogatottban; Szoboszlai dicsérte

Magyar válogatott
2025.03.23. 21:55

Szoboszlai Dominik: Akik akkor nem szurkolnak nekünk, amikor vesztésre állunk, akkor se szurkoljanak, amikor nyerünk

Magyar válogatott
2025.03.23. 21:36
Ezek is érdekelhetik