A La Ligából érkezhet japán labdarúgó a Liverpoolhoz

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.22. 10:55
Kubo Takefusza a Liverpoolba igazolhat (Fotó: Getty Images)
Japán sajtóértesülések szerint a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol élvonalbeli Liverpool érdeklődik a spanyol Real Sociedad támadó középpályása/szélsője, Kubo Takefusza iránt.

A sponichi.co.jp arról ír, hogy július 21-én derült ki, hogy a Real Sociedad japán játékosa, Kubo Takefusza meglepetésre a Liverpoolhoz igazol. A lap azt írta, hogy több forrás szerint a tárgyalások már a végső szakaszban vannak, a játékos örömmel igazolna a Mersey-partiakhoz, ráadásul Takefusza képviselői már megérkeztek Liverpoolba, hogy véglegesítsék a megállapodást.

Megjegyezték, hogy mind Takefusza vételára, mint a fizetése japán rekord lehet, de azt nem írták, mekkora összegről lehet szó. A Liverpool Echo helyi lap arról írt, hogy a 23 éves szélsőként és támadó középpályásként is bevethető Kubo Takefuszáért 54 millió eurót fizetnek a vörösök, s 12.6 millió eurós éves bért kaphat.

Kubo Takefusza egyébként még 2011-ben, nyolc évesen érkezett Európába, az FC Barcelona akadémiájára, ahonnan 2015-ben visszatért hazájába, de 2019-ben szerződtette őt a Real Madrid, amely többször (Mallorca, Villarreal, Getafe) kölcsönadta őt, s három év után távozott végleg a „királyiaktól”, a baszkoknál viszont remekelt 85 meccsen 16 gólig és 14 gólpasszig jutott.

 

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
13 órája

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
16 órája

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
22 órája

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 18:24

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03
Ezek is érdekelhetik