Fontos üzenet, gyors válasz – Cselőtei Márk publicisztikája

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 23:38

ALIG TÖBB MINT EGY ÉV TELT EL Szoboszlai Dominik hatalmas szenzációt jelentő, de még annál is nagyobb – hazai és nemzetközi – médiafigyelemmel járó liverpooli szerződtetése óta, ám a magyar válogatott csapatkapitányának már ennyi idő alatt is rengeteg változással kellett szembenéznie a világ egyik legnagyobb klubjánál.

Hetvenmillió eurós vételára hetekig téma volt a honi sportsajtóban, de a transzfer a szigetországban is címlapokra került, amit pazar bemutatkozással fejelt meg, hogy aztán egy sérülés megtörje a lendületét. Nem sokkal később a patinás klub menedzsere, Jürgen Klopp rukkolt ki egy mindent megrengető bejelentéssel, hiszen már az idény közben jelezte, az évad végeztével egy időre biztosan visszavonul, így távozik a Liverpooltól. A szomorúságot idővel összetartás, a közös küzdés Kloppért váltotta fel az akkor még bajnoki reményeket tápláló „vörösöknél”, hogy aztán a tavaszi szezon végére elfogyjon a lendület. Hasonlóképp történt Szoboszlaival is, aki sérüléséből visszatérve újra csúcsformába lendült, hogy aztán az évad végére már korántsem legyen annyira kirobbanthatatlan tagja a kezdőcsapatnak, mint a 2023–2024-es idény kezdetén. Klopp az Anfieldben megejtett végső búcsújakor utódja, Arne Slot érkezését is bejelentette, ami vegyes érzelmeket váltott ki a német sztáredző távozását fájlaló Liverpool-drukkerekből, ám ismerve a holland tréner játékstílusát, mi abban bízhattunk, hogy Szoboszlai nemcsak ismét alapember lesz, hanem neki kényelmesebb pozíciót foglalhat majd el a középpályán. Nos, ez utóbbi megtörtént, a 23 éves játékosnak mégis szoknia kell még új szerepkörét.

„Dominik kifejezetten fontos nekünk, különösen akkor, amikor nincs nálunk a labda, hisz a letámadásban kiemelkedő teljesítményt nyújt. Azt hiszem, amin dolgoznom kell vele, az az, hogy még több gólban vegyen részt, és helyzeteket teremtsen nekünk. Egy liverpooli támadó középpályásnak az ő számaival előre kell lépnie, de összességében nagyon elégedett vagyok azzal a teljesítménnyel, amit eddig nyújt” – mondta Szoboszlairól a Liverpool menedzsre, Arne Slot a Milan elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. Nos, egyrészt emeljük ki, hogy válogatottunk csapatkapitánya azonnal válaszolt mestere üzenetére, hiszen a második félidőben ő is bevette a milánóiak kapuját, beállítva ezzel a 3–1-es végeredményt, másrészt pedig: ebben a néhány mondatban minden benne van, amit Szoboszlai idénykezdetéről tudni kell. Elképesztő futómennyiség, fegyelem, pazar passzjáték, ami kevés lövéssel, befejezéssel párosul. Dominik a Liverpool összes (szám szerint öt) bajnokiján bekerült a kezdőcsapatba, ahogyan a Milan elleni BL-találkozón is ott volt a legjobbak között. A Premier League-ben az első négy mérkőzést végigjátszotta, csak a legutóbbi, Bournemouth elleni, már a szünet előtt megnyert (3–0) meccsen cserélték le a 61. percben. Bizonyosan nem játszana ennyit, ha Slot nem lenne elégedett vele, ugyanakkor a holland szakember őszinte szavai mellett sem lehet elmenni, világos, mire gondol. Mielőtt ezt kifejteném, térjünk ki arra, mennyiben és hogyan változott meg a magyar sztárjátékos szerepköre a Klopp-érához képest.

A német sikeredző a korábbiakban megszokottnál jóval mélyebben játszatta Szoboszlait, aki amellett, hogy aktív részese volt Klopp jól ismert, rettegett legtámadásgépezetének, az offenzívák felépítéséből, az előrerúgott labdákból, a labdakihozatalokból vette ki részét, ráadásul a védekezésbe is be kellett szállnia, így távol játszott a kaputól, lövéseit is csak messzebbről ereszthette el, átlagban jó 24 méterről. Nos, ez Slot alatt alaposan megváltozott, a holland tréner labdával kevesebb rizikót vállal elődjénél, igyekszik valamivel kockázatkerülőbb rendszert alkalmazni, s futballistái szerepkörét is átformálta. Szoboszlai esetében ez abban merül ki, hogy az idén már nem visszavont nyolcast, hanem támadó középpályást, sokszor egyedüli tízest játszik. Kevésbé kockázatos passzainak hála átadáspontossága 83 százalékról csaknem 90 százalékra emelkedett, sokkal több labdaérintése van a tizenhatoson belül, a presszing elindításakor gyakorlatilag csatárként helyezkedik. Ha már letámadás, külső szemmel ez a játék egyik legkevésbé megfogható része, de ezen akciók számát nézve Szoboszlai a liga legszűkebben vett elitjébe tartozik, nem véletlenül említette edzője, hogy különösen labda nélkül élvezik játéka előnyeit – bármennyire furcsa is ezt elsőre hallani. No, de akkor mi is pontosan Slot kritikája? Szoboszlai Dominik közelebb játszik a kapuhoz, a múlt idényhez képest jóval közelebbről vállalhat lövést vagy oszthat ki kulcspasszt, a gólok és az asszisztok jobbára mégis elmaradnak – legalábbis egyelőre. Válogatottunk tízese klubcsapatában mélyebbre vont nyolcasként az előző idényben átlagosan mintegy 2.5 lövést eresztett meg mérkőzésenként, ez a szám egyelőre a kettőt sem éri el, pedig sokkal támadóbb a szerepköre. Minden tétmeccset beszámítva eddig egy gólja és egy gólpassza van ebben az idényben, amit bőven feljebb lehet és kell is tornázni az elkövetkező hetekben, hónapokban.

A holland menedzser szavait sok szurkoló, kommentelő, futballszerető értelmezte úgy, hogy Szoboszlai teljesítményét bírálta, ami azt jelzi, nem játszik jól, veszélyben a helye a kezdőben, pedig erről szó sincs. Slot kifejezte elégedettségét, majd mai topedzőktől merőben szokatlan módon nyilvánosan is elárulta, miben vár fejlődést attól a futballistájától, akit szinte minden meccsen az első perctől az utolsóig pályán tart. Ha összességében kell véleményt alkotni Szoboszlai idénykezdetéről, a mérleg nyelve abszolút a pozitív irányba billen, hiszen rendszeresen játszik, szórja a kulcspasszokat, növelte passzpontosságát, és végre közelebb van a kapuhoz, tehát több esélye lesz ebben az idényben gólokat szerezni, aminek minden magyar drukker és Liverpool-szurkoló egyaránt örülne. A válogatottban és eddigi klubcsapataiban is jó néhányszor megbizonyosodhattunk már róla, milyen elképesztő a lövőtechnikája, úgyhogy amint egyre többször sül el a lába, úgy növeli majd góljai számát, s biztos vagyok benne, hogy lesz köztük néhány emlékezetes is.

Ami a Liverpoolt illeti, a csapat egyelőre látszólag könnyen és meglepően gyorsan vészelte át edzőikonja, Klopp távozását, az adatalapú menedzserkiválasztás eddig telitalálatnak tetszik, Slot új színt hozott a „vörösök” játékába, egy-két labdarúgó egészen kivirult a keze alatt, az eredmények pedig jönnek: a mérleg minden tétmeccset figyelembe véve eddig öt győzelem és egy vereség. A következő ellenfél a West Ham lesz, éppen ma a Ligakupában, majd a bajnokságban a Wolverhampton és a Crystal Palace, a BL-ben a Bologna következik, még a válogatott szünet előtt. Az igazi erőfelmérő csak ezután jön, hiszen október második felétől december elejéig pokoli sorsolás vár a Liverpoolra, a Southamptont leszámítva így fest az ellenfelek listája: Chelsea, RB Leipzig, Arsenal, Brighton, Leverkusen, Aston Villa, Real Madrid, Manchester City, Newcastle… Ha ezt az időszakot is sikerrel veszi a Slot-csapat, akkor nincs miről beszélni, határ a csillagos ég. Reméljük, a rangadókon át vezető út Szoboszlai-gólokkal és -gólpasszokkal lesz kikövezve...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik