A Nottingham Forest a Leicestert legyőzve már az ötödik

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.25. 22:55
Chris Wood (pirosban) duplázott, a Nottingham Forest legyőzte a Leicestert (Fotó: Getty Images)
Az angol Premier League 9. fordulójának nyitó mérkőzésén a Nottingham Forest 3–1-re nyert a Leicester City otthonában.

Két évvel ezelőtt, amikor mindkét csapat az első osztályban szerepelt, akkor a bajnokságban mind a kétszer a hazai csapat örülhetett. 

A vendégek rögtön az első komolyabb helyzetükből betaláltak, a Leicester többször is sikertelenül szabadított fel, Ryan Yates elé került a labda, aki gondolkodás nélkül a jobb alsó sarokba lőtt a 16. percben. Nem kellett sokáig várni a Leicester City válaszára, a saját térfelélükről indultak a kékek, majd Winks bal oldalról érkező beadásából Jamie Vardy talált közelről a kapuba. 1–1

A második félidőt Chris Wood révén góllal nyitotta a Nottingham. A 32 éves támadó a kapunak háttal kapott labdát, balra lefordult és tűpontosan a bal alsó sarokba vágta a labdát. A 61. percben ismét gólt szerzett a Nottingham, Sels kapuskirúgását Faes nem tudta kifejelni, Wood így fejjel átemelte a labdát a kiérkező Hermansen fölött. Az új-zélandi támadónak ez volt a hetedik gólja a bajnokságban, a Nottingham Forestnek pedig ez volt idénybeli negyedik győzelme, ezzel a tabellán feljött az 5. helyre.

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ
Leicester City–Nottingham Forest 1–3 (Vardy 23., ill. Yates 16., Wood 47., 61.)
Szombati mérkőzések
16.00: Aston Villa–AFC Bournemouth (Tv: Match4)
16.00: Brentford–Ipswich Town
16.00: Brighton & Hove Albion–Wolverhampton Wanderers
16.00: Manchester City–Southampton (Tv: Spíler1)
18.30: Everton–Fulham (Tv: Spíler1)
Vasárnapi mérkőzések
15.00: Chelsea–Newcastle United (Tv: Spíler1)
15.00: Crystal Palace–Tottenham Hotspur
15.00: West Ham United–Manchester United (Tv: Match4)
17.30: Arsenal–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Liverpool

8

7

1

15–3

+12

21

  2. Manchester City

8

6

2

19–9

+10

20

  3. Arsenal

8

5

2

1

15–8

  +7

17

  4. Aston Villa

8

5

2

1

15–10

  +5

17

  5. Nottingham Forest

9

4

4

1

11–7

  +4

16

  6. Brighton

8

4

3

1

14–10

  +4

15

  7. Chelsea

8

4

2

2

17–10

  +7

14

  8. Tottenham

8

4

1

3

18–9

  +9

13

  9. Newcastle

8

3

3

2

8–8

    0

12

10. Fulham

8

3

2

3

11–11

    0

11

11. Bournemouth

8

3

2

3

10–10

    0

11

12. Manchester United

8

3

2

3

7–9

  –2

11

13. Brentford

8

3

1

4

14–15

  –1

10

14. Leicester City

9

2

3

4

13–17

  –4

  9

15. West Ham

8

2

2

4

11–15

  –4

  8

16. Everton

8

2

2

4

9–15

  –6

  8

17. Ipswich Town

8

4

4

6–16

–10

  4

18. Crystal Palace

8

3

5

5–11

  –6

  3

19. Southampton

8

1

7

6–18

–12

  1

20. Wolverhampton

8

1

7

10–23

–13

   1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik