Atlétika: remek eredmények az amerikai és jamaicai válogatón

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.27. 16:04
Mind a Kingstonban zajló jamaicai, mind a eugene-i amerikai világbajnoki válogatón remek eredmények születtek atlétikában női és férfi 100 méteren.

A jamaicai országos bajnokságon a klasszikus vágtaszám aférfiaknál előzetesen a hatszoros olimpiai bajnok Usain Bolt, a2011-es vb-győztes Yohan Blake és a korábbi világrekorder AsafaPowell nagy csatáját ígérte, ám végül a harc elmaradt, mivel Bolt elsem indult, a hosszú sérüléséből visszatérő Blake pedig nem jutottbe a döntőbe.

A fináléban Powell, akinek így elsősorban az óra volt azellenfele, 9.84 másodperccel győzött. A második helyet NickelAshmeade 9.91-gyel szerezte meg, a harmadik pedig Kemar Bailey-Colelett 9.97-tel.

A nőknél Shelly-Ann Fraser-Pryce-nak, a táv kétszeres ötkarikásgyőztesének, vb-címvédőjének magánszámát hozta a verseny: a 28 évesvágtázó 10.79 másodperces parádés eredménnyel lett első, s fölényétjól mutatja, hogy az ezüstérmes Natasha Morrison 11.03 másodpercet produkált.

Eugene-ben a női 100 méter sokkal kiélezettebb küzdelmet hozott,s egyben történelmi döntőt, ugyanis korábban még sohasem fordultelő, hogy hatan is 11 másodpercen belüli eredménnyel érjenek célba. A győzelmet Tori Bowie szerezte meg 10.81 másodperccel, öt századdalmegelőzve a második English Gardnert, aki az elődöntőben 10.79-cel volt a leggyorsabb. A bronzérem, s ezzel a harmadik világbajnokiindulási jog Jasmine Toddé (10.92 mp) lett.

Érdekesség, hogy Carmelita Jeter, a szám 2011-es vb-győztese,olimpiai másodikja 11.01-gyel csak hetedikként zárt, így egyénibenlemaradt a világbajnoki szereplésről.

A férfiaknál a világranglista-vezető Justin Gatlin távollétébena doppingeltiltása után egyre jobb formába lendülő Tyson Gaydiadalmaskodott 9.87 másodperces kiváló idővel.

A férfiak döntője szintén produkált egy eddig példa nélküliteljesítményt, mivel az ezüstérmet a mindössze 19 éves TrayvonBromell szerezte meg (9.96 mp), aki így bekerült az amerikaivilágbajnoki csapatba, márpedig ez 100 méteren korábban még senkineksem sikerült ilyen fiatalon. A bronzérmet, s ezzel a pekingiindulási jogot Mike Rodgers (9.97 mp) szerezte meg.

Az amerikai válogató pénteki napján női 100 méter gáton még csakaz előfutamokat rendezték, Sharika Nelvis azonban így is egészenelképesztő eredményt ért el: a július 7-én, a székesfehérvári GyulaiIstván Memorial nemzetközi viadalon is szereplő sprinter 12.34 másodperccel a világ idei legjobb eredményét futotta.

Női 400 méteren és férfi tízpróbában is az esztendő legjobberedménye született az amerikai bajnokságon. A nők egykörös távjánakelődöntőjéből Francena McCorory 49.85 másodperccel jutott fináléba,míg a többpróbázók versenyét az olimpiai második Trey Hardee 8725ponttal nyerte meg.

A 400 méter meglepetését az olimpiai bajnok Sanya Richards-Rossszolgáltatta, aki nem jutott be a fináléba.

A válogatókon minden számban az első három helyen végzettekszereznek világbajnoki indulási jogot, amennyiben megvan anemzetközi szövetség által meghatározott vb-szintjük. A vb-címvédők,illetve a tavalyi Gyémánt Liga-sorozat győztesei alanyi jogonvehetnek részt a vb-n, ezért nem indult például az amerikaiversenyen Justin Gatlin férfi 100-on, illetve a 100-on és 200-on iscímvédő Boltnak sem kellett kvalifikálnia a pekingi szerepléshez.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Fraser-Pryce csalódott, hogy nem volt esélye érmet szerezni

Párizs 2024
2024.08.04. 10:46

Usain Bolt mégsem viszi az olimpiai lángot a megnyitón

Párizs 2024
2024.07.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik