Címlapsztori: Budapestre figyel a sportvilág, kezdődik az atlétikai vb!

Vágólapra másolva!
2023.08.19. 07:04
null
Már az utolsó simításokat végzik a Nemzeti Atlétikai Központban, amely a mai naptól a sportág központja lesz – Budapestre figyel a világ (Fotó: Koncz Márton)
Minden készen áll arra, hogy a férfi 20 kilométeres gyaloglással elkezdődjön a világ harmadik legnagyobb sporteseménye, a budapesti atlétikai világbajnokság, amelyet kísérőprogramok színesítenek, ám a középpontban természetesen a sportolók lesznek.

 

ÜDV BUDAPESTEN! – virított magyarul és angolul is a világbajnoki köntösbe öltöztetett Nemzeti Atlétikai Központ kijelzőjén péntek reggel, amikor a hazánkba érkező sportolók bejárták az új létesítményt. Az amerikai kalapácsvetők már fél tíz előtt kipróbálták a dobókört, igaz, egyelőre csak modellezték a mozdulatsort, amelyet szombaton már szerrel mutatnak be – rájuk már csak azért is érdemes figyelni, mert vb-bronzérmes klasszisunk, Halász Bence ellenfelei lesznek az egyik legjobban várt számban.

Délelőtt aztán benépesült a küzdőtér, a versenyzők mosolyogva pásztázták a hatalmas stadion egyelőre üres lelátóit, fotózkodtak az eredményjelző táblával. Némelyek kocogtak a célegyenesben, mások sétáltak egy kört a pályán – a sprinterek most még három perc alatt teljesítették a négyszázat, a világbajnokságon ennél lényegesen gyorsabbak lesznek…

TÖBB ÚJÍTÁSSAL KÉSZÜLNEK A SZERVEZŐK

Eközben a stadionban szó szerint az utolsó simításokat végezték, a mérések és a próbák igazolták, hogy valóban minden készen áll ahhoz, hogy szombat reggel a férfi 20 kilométeres gyaloglással elkezdődjön hazánk eddigi legnagyobb sporteseménye. A budapesti világbajnokság nemcsak azért különleges, mert Közép-Európában még nem rendeztek atlétikai vb-t, hanem a különböző újítások miatt is, amelyek fokozzák a helyszíni élményt, színesítik a programot. Már tesztüzemmódban is rendkívül látványos volt a 14 LED-kijelzőből álló kapu, amelynek a sportolók bemutatásában lesz szerepe, ahogyan azoknak a kisfilmeknek is, amelyek segítenek megismerni a versenyszámok indulóit és korábbi klasszisait.

„Csak mosolyogni tudok, amikor belépek a Nemzeti Atlétikai Központba  – mondta a vb-t szervező cég vezérigazgatója, Németh Balázs.– Az elmúlt tizenegy hónapban azért dolgoztunk, hogy megmutassuk, képesek vagyunk megszervezni a világ harmadik legnagyobb sporteseményét, a szervezőbizottság készen áll a kezdésre. Eddig tartott a szervezés és a tervezés, a következő napokban kiderül, hogy mennyire működnek az ötleteink, elképzeléseink.”

Az esti döntőkön telt házat várnak a szervezők, a 139-es szektorban viszont már pénteken sem volt szabad hely, a székeken ugyanis racka juhok ültek – történetesen Youhuu papírból készült másai. A bohókás kabalafigura mellett táncosok, zenészek és lemezlovasok gondoskodnak a jó hangulatról a világbajnokság alatt, amelynek „hangja” két népszerű kommentátor, Hajdú B. István és Méhes Gábor lesz a Nemzeti Atlétikai Központban. Formabontó módon az érmeket a stadiont körülölelő sport- és szabadidőparkban adják át, a szervezők pedig fesztiválhangulatot ígérnek, a szurkolói zóna színpadán többek között a Margaret Island, a Hősök, a Parno Graszt, Yamina és Lotfi Begi is fellép.

A vb előtti utolsó napokban a külföldi újságírók is birtokba vették az új létesítményt, ahonnan az elkövetkező másfél hétben az egész világot tájékoztatják (Fotó: Koncz Márton)
A vb előtti utolsó napokban a külföldi újságírók is birtokba vették az új létesítményt, ahonnan az elkövetkező másfél hétben az egész világot tájékoztatják (Fotó: Koncz Márton)

 

„BETÖRTÉK A PÁLYÁT” A MAGYAR ATLÉTÁK

A főszereplők azonban mégiscsak az atléták lesznek az előttünk álló kilenc napban. A Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója, Scheidler Géza szerint a sportág globális jellege vitathatatlan, a világbajnokságon 202 ország versenyzői vesznek részt, az egyes nemzeteknek pedig egyre több számban vannak képviselőik. Minden korábbinál népesebb, 63 tagú a magyar vb-csapat, közülük 32 atléta harcolta ki szintidővel vagy ranglistáról az indulást.

„A versenyzőink teljesítményét elsősorban abból a szempontból érdemes értékelni, hogy képesek-e megközelíteni, esetleg megjavítani az eddigi legjobbjukat  – hangsúlyozta Scheidler Géza.    – Bízunk benne, hogy sokaknak sikerül, netán országos csúcs is megdől a Nemzeti Atlétikai Központban, ami azt mutatná, hogy nagyon jól sikerült a formaidőzítés. Reálisan nézve a legtöbb atlétánk a középmezőnybe tartozik, néhány versenyzőnk döntőbe is juthat, amire mi úgy tekintünk, mint az egyéni sikersportágainkban az éremre. Ahhoz, hogy valaki dobogóra álljon a világbajnokságon, klasszisteljesítmény szükséges. Az atlétika egyéni sportág, mégis rendkívül összetartó közösség alakult ki, s nem csupán a váltókban. A hazai rendezés miatt az országos bajnokságon és azután is volt lehetőségük a versenyzőinknek edzeni a stadionban, »betörték a pályát«, vagyis nem idegen közegben kell bizonyítaniuk. A szakmai munkát mindenki elvégezte, az edzőtáborok után már csak a finomítás, az átmozgató edzések maradtak hátra, és kezdődhet a régóta várt nagy verseny.”

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

SZURKOLÓI ZÓNÁK VÁRJÁK AZ ÉRDEKLŐDŐKET

Nemcsak a sportolók várták már az augusztus 19-i nyitó napot, hanem a sportszerető közönség is, amit jól mutat, hogy több mint 300 ezer jegy elkelt a világbajnokságra. A csaknem 2200 versenyző és edzőik mellett a világ több mint száz országából érkeznek szurkolók és vendégek a magyar fővárosba, kiszolgálásuk nagy logisztikai kihívás, ám a szervezők mindenre felkészültek. A vb fő helyszíne, a Nemzeti Atlétikai Központ környékén nincsenek parkolóhelyek, de tömegközlekedéssel jól megközelíthető.

Az esemény alatt 35 000, azt követően 15 000 férőhelyes létesítménybe a szabadidőparkban felállított szurkolói zónán keresztül vezet az út, az esti versenyprogram előtt az előző nap érmeseit köszönthetjük. Akinek nincs érvényes jegye a világbajnokságra, az Erzsébet téren hasonló aktivitásokat talál, mint a stadion környékén, az érdeklődők játékos formában kipróbálhatják az atlétikai mozgásformákat, óriáskivetítőn pedig követhetik az eseményeket – a szurkolói zónák nyitva tartása igazodik a vb menetrendjéhez.

A maratoni és a gyaloglás útvonala Budapest legszebb részein keresztül vezet, a rajtot és a célt a Hősök terén jelölték ki, a versenyek megtekintése ingyenes. A budapesti világbajnokság tehát valóban mindenkié – ahogyan az esemény kormánybiztosa, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár mondta:

 „Itt a lehetőség, hogy együtt ünnepeljük a sportok királynőjét!”

 

1. VERSENYNAP, AUGUSZTUS 19., SZOMBAT

· Délelőtti program
10.50 (8.50-ről halasztva a vihar miatt):
férfi 20 km gyaloglás (Helebrandt Máté)

(Az atlétikai stadion délelőtti versenyeit az esőzés miatt egy órával elhalasztották, így 10.30 helyett 11.30-kor kezdődik a délelőtti program)
11.30:
férfi súlylökés, selejtező (Tóth Balázs)
11.35: hétpróba, 100 m gát (Krizsán Xénia, Nemes Rita)
12.05: 4x400 m mix váltó, előfutamok (Kéri Bianka, Molnár Janka, Rapai Fanni, Steigerwald Ernő, Wahl Zoltán)
12.35: férfi 3000 m akadályfutás, előfutamok (Palkovits István)
12.47: hétpróba, magasugrás (Krizsán Xénia, Nemes Rita)
13.00: férfi kalapácsvetés, selejtező, A-csoport (Halász Bence)
13.25: női távolugrás, selejtező (Bánhidi-Farkas Petra, Lesti Diana)
13.35: férfi 100 m, előselejtező (Boros Bence)
14.15: női 1500 m, előfutamok (Vindics-Tóth Lili Anna)
14.45: férfi kalapácsvetés, selejtező, B-csoport (Rába Dániel, Varga Donát)


• Délutáni program
18.00: megnyitó
19.02:
férfi 1500 m, előfutamok (Szögi István)
19.05: hétpróba, súlylökés (Krizsán Xénia, Nemes Rita)
19.09: férfi diszkoszvetés, selejtező, A-csoport
19.37: férfi hármasugrás, selejtező (Szenderffy Dániel)
19.43: férfi 100 m, előfutamok (Boros Bence ?)
20.31: hétpróba, 200 m (Krizsán Xénia, Nemes Rita)
20.37: férfi súlylökés, döntő (Tóth Balázs ?)
20.43: férfi diszkoszvetés, selejtező, B-csoport (Szikszai Róbert)
20.55: női 10 000 m, döntő
21.49: 4x400 m mix váltó, döntő (Kéri Bianka ?, Molnár Janka ?, Rapai Fanni ?, Steigerwald Ernő ?, Wahl Zoltán ?)

Az atlétikai vb-ről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Csinta Samu, Németh Andrea, Patai Gergely, Vincze Szabolcs, Nagy-Pál Tamás (videó), Pusztai Viola (videó), Szabóky Zsolt, Árvai Károly (fotó), Szabó Miklós (fotó), Török Attila (fotó).


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik