Deutsch Péter: A siker csúcsán nem lehet abbahagyni

– Tizenegy éve a Magyar Atlétikai Szövetség stratégiai igazgatója. Mi változik azzal, hogy vezérigazgató lett?
– A londoni olimpia után a szövetség elnöke, Gyulai Miklós megkereste Spiriev Attilát és engem, segítenénk-e a magyar atlétikának. Attila 2018-ig volt a MASZ sportigazgatója, én szerettem volna tovább csinálni, mert már tudható volt, hogy pályázni fogunk a 2023-as világbajnokság rendezésére, és decemberben meg is kaptuk. Akkor azt mondtam, a vébé végéig mindenképpen szeretnék a magyar atlétikáért dolgozni. Elvégeztük a munkát, az idei a magyar atlétika legsikeresebb éve volt – a csapat Európa-bajnokságon a kontinens legjobb tizenhat csapata közé kerültünk, összesen huszonegy érmet szereztünk az utánpótlás-világversenyeken, még sohasem volt ennyi indulónk a felnőtt-világbajnokságon, és a helyezések miatt sem kell szégyenkeznünk. A siker csúcsán pedig nem lehet abbahagyni és elköszönni. Elnök úrnak az volt a javaslata, határozzam meg, milyen szervezeti keretek között és hogyan kívánom folytatni a munkát.

– Mi volt a válasza?
– Az, hogy nem kívánok változtatni semmin, egyetlen kérésem van, vállalatszerű működést szeretnék a Magyar Atlétikai Szövetségben, és ilyen formában vezérigazgatóként szeretném vezetni a napi operatív működést. Hozzunk létre igazgatóságokat, legyen sportszakmai igazgatónk, operatív igazgatónk, gazdasági igazgatónk, kommunikációs és marketingigazgatónk, jogi igazgatónk és programirodánk. Ezen logika szerint folytassuk a munkát október elsejétől. Ötvenöt éves elmúltam, ebből több mint negyvenkilenc évet az atlétikában töltöttem, és még mindig érzek kihívást, még mindig foglalkoztat.

– Három évig irányította a világbajnokság rendezéséért felelős céget. A végeredménnyel elégedett volt?
– Szerintem aki nem büszke a hazai rendezésű atlétikai világbajnokságra, annak értékelési problémái vannak. Fantasztikus volt az odavezető út, fantasztikus volt maga a kilenc nap, és ami azóta is történik. Sokat köszönhetek Fürjes Balázsnak, aki 2017-ben azt mondta, próbáljuk meg, nézzük meg, mik a lehetőségek, hogy az atlétikai világbajnokságot Magyarországra hozzuk. Hálás vagyok Schmidt Ádám államtitkár úrnak, aki 2022-ben azt mondta, rám nem a szervező cégben, hanem a sportágban van szükség, és megtisztelt azzal, hogy rám bízta a Zsivótzky Gyula Program vezetését, hogy minél sikeresebb és nagyobb létszámú válogatottat tudjunk kiállítani. Sokat köszönhetek a magyar atlétatársadalomnak, amiért beleállt a munkába, és kiemelt célként fogalmazta meg, hogy meg kell mutatnunk minél szélesebb körnek, mit jelent az atlétika, mennyire színes és szórakoztató egy atlétikai verseny.

– Az eredményekkel is elégedett?
– Több mint kétszáz ország verseng azért, hogy egyáltalán indíthasson atlétát a világbajnokságon, és összesen negyven-ötven nemzet nyer aranyérmet. A magyar atlétikának abból kell táplálkoznia, hogy vannak tehetségeink, rendkívül elszánt, motivált fiatalok, akikre a következő években is számíthatunk.

– A magyar atlétika az elkövetkező években hogyan tudja hasznosítani, hogy világbajnokságot rendezett?
– Vannak olyan programok, amelyeket folytatni kívánunk az előttünk álló években is. A Zsivótzky-program ugyan október elsején megszűnt, de indítottunk egy szűkebb létszámú elitprogramot, amely nagyságrendileg két tucat atlétával foglalkozik. Olyan támogatási rendszer és egyéni menedzsmentprogram kialakítása a cél, amellyel reális esélyünk van szép eredményeket elérni a párizsi olimpián. Szeretnénk bővíteni a tehetségprogramba tartozó versenyzők létszámát, akik már most is értek el szép eredményeket, de a célversenyük évek múlva jön csak el. Érdemes előre gondolkodni, hogy a következő világversenyeken is nagy létszámú csapattal tudjunk indulni. Nem titkolt célunk, hogy megtartsuk a fiatalokat, amiben segítségre, támogatásra és együttműködésre számítunk a sportállamtitkárságtól. Szeretnénk folytatni a bronzfokozatú versenyek rendezését, melyek olyan lehetőséghez juttatják a sportolóinkat, amelyek segítségével kvalifikációs pontokat gyűjthetnek hazai környezetben. Hozzáteszem, valamennyi, a sportágban jelentős nemzet él ezekkel az eszközökkel. Az atlétika presztízse megnövekedett a világbajnokság után, soha ennyien nem jelentkeztek tagszervezeteinknél, hogy atletizálni szeretnének. Ma már hosszabb folyamat, ameddig valaki profi atlétává tud válni, nekünk pedig türelmesnek kell lenni.

– Stabil marad a magyar atlétika anyagi háttere?
– A sportág nem tud ugyanolyan színvonalon gazdálkodni, mint az elmúlt három évben, de a Magyar Atlétikai Szövetség rendelkezik azokkal az erőforrásokkal, szponzori megállapodásokkal, amelyek segítségével az elitprogramot és a tehetségprogramot működtetni tudja. A visszajelzés alapján továbbra is kiemelt figyelmet fordít a sportágra, és forrást biztosít majd a sportkormányzat, hogy minél eredményesebb legyen a jövő évi olimpia, és ne feledjük, az atlétika alapsportág, futás, ugrás és dobás nélkül nincs semmilyen egyéb sportág sem.

– Tíz év óta az MTK Budapest ügyvezető elnöke, mellette edzőként is dolgozik. Szenved csorbát bármelyik tevékenysége  is?
– Az elmúlt évek megtanítottak rá, hogy az alatt a szűk tizenkét-tizenhárom óra alatt, amit naponta munkával töltök, tudjunk haladni a munkatársaimmal az adott feladat ellátásában, elvégzésében. Egyetlen szabadidős tevékenységem van, az edzősködés, ami örök szerelem. Két tanítványom van, a hármasugró Szabó Beatrix és a magasugró Jankovics Dániel, eltökéltek, most már mind a ketten munka mellett végzik az edzéseket. Mindig csak a következő évben gondolkodunk, szeretném, ha jövőre ott lennének a római Európa-bajnokságon. Szívesen segítek másoknak is – ha igényt tartanak a véleményemre, szívesen elmondom, de én már senkire sem tukmálom rá magam. Illetve van hobbim is, szám szerint négy, a három fiam és a lányom. Néha úgy érzem, kevesebb időt töltök velük, mint kellene, bár lehet, ha őket kérdezné, azt mondanák, éppen annyi időt töltök velük, amennyit igényelnek. Büszke vagyok rá, hogy őket is meg tudtam fertőzni a sporttal, Domonkos fiam például olimpiai attaséként dolgozik Párizsban, és segíti a magyar sport ügyét. Összegezve: nem érzem, hogy a megnövekedett feladatokat ne tudnám összeegyeztetni, az elmúlt évtized bizonyította, nálam jól működik, ha többféle kihívás előtt állok.