Szabó Nóra: A legfontosabb, hogy elhidd, meg tudod csinálni

– Mit érzett, amikor a célban meglátta az órát, hogy megvan az újabb országos csúcs?
– Elsősorban nem az országos, hanem az egyéni csúcs járt a fejemben, a minél jobb idő elérése – válaszolta Szabó Nóra. – Kicsit bosszantott, hogy az én órám 2:27:29-et mutatott, mégis 31-et írtak be hivatalos időnek. Még most sem fogtam fel, hogy ismét javítottam a legjobbamon, de jó érzés.

– Az előző rekordja 2:28:25 volt, még 2023 februárjából. Mennyi pluszmunka kell az egyperces fejlődéshez ?
– A legfontosabb, hogy elhidd, meg tudod csinálni, mert anélkül semmi értelme sincs nekiállni a felkészülésnek. Persze edzeni is kell, sok hosszú távú munkát kell végezni hozzá és gyorsabban, mint előtte. Sokat futok hegyen, ott futom a hosszúakat, ezeken a futásokon még az edzőm egyéni csúcsait is megdöntöttem idén, ami jó jel volt Berlin előtt.

– Ez a harmadik maratoni volt, amit Berlinben teljesített, miben volt más a mostani a korábbiakhoz képest?
– A hőmérséklet ideális volt, de lehetett volna kisebb a szél. Mondjuk, az előző napok harminc kilométer per órás széllökéseihez képest a versenyen már csak tíz-tizenkét kilométeres volt. Kétezertizenkilencben futottam itt először, azelőtt hagytam ott az edzőmet, ezért majdnem rajthoz se álltam. Aztán két évvel később már a 2:32:00-s Európa-bajnoki szint teljesítéséért álltam rajthoz. Azon a versenyen ugyanúgy sikerült végig egyenletes tempóban futnom, mint most. Aztán harminchét kilométernél jött egy déja vu érzés, mert megint akkor kezdett el fáradni az izomzatom. 3:28-3:30 perces kilométerekben szerettem volna haladni, ez összejött. Pont a huszonöt és harminc kilométer közötti szakaszon voltunk a leggyorsabbak Józsa Gáborral, akinek a segítsége ezúttal is aranyat ért.

– A berlini egyike a világ legnagyobb maratonijainak. Mi teszi igazán különlegessé ezeket a World Marathon Majors versenyeket?
– A világ másik feléből is több ezren utaznak oda, az indulók száma most körülbelül tízezerrel több volt, mint korábban bármikor. Majdnem hatvanezren voltak a pályán, emellett egymillió néző szurkolt az utak mentén. Nincs olyan métere a pályának, ahol ne állna minimum tizenöt-húsz ember. Sok magyar is kint volt, sokszor hallottam a nevem, köszönöm nekik a szurkolást. A maratoni expo szintén egy különleges része ezeknek a nagy eseményeknek, öt éve én is ott vettem át a rajtszámom. Az elit kategóriában futóknak a rajtszámát nem ott adják oda, hanem a szállodában a technikai értekezleten, így ez az elképesztő élmény most kimaradt nekem.

– Továbbra is munka mellett sportol, vagy már főállású atlétaként éli mindennapjait?
– Ugyanúgy dolgozom, teljes állásban, emellett folytatom a tanulmányaim a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pszichológia szakán is. Tavaly november óta az MTK Budapest színeiben készülök, régről ismertem Knipl István szakosztályvezetőt, aki hallotta, hogy klubot keresek. Szimpatikus egyesület az MTK, az elmúlt egy évben mindenben támogatott.

– Mit jelent a berlini eredmény a jövője szempontjából?
– A legközelebbi célom a jövő évi tokiói világbajnokságra való kijutás. Oda csak a ranglistáról van esélyem kvalifikálni, a 2:23:30-as szintet valószínűleg nem tudom megfutni, de egy 2:26-tal kezdődőre képes vagyok. Már csak azért is, mert ha most nem lettem volna beteg a verseny előtt egy héttel, ez akár már most is meglehetett volna. Nem mondom, hogy ezen múlt, de hogy szerepe volt benne, az biztos.