Luís Filipe Madeira Caeiro Figo

nemzetisége:
portugál
127/32
születési hely:
Lisszabon
ideje:
1972.11.04.
pozíció:
szélső
magassága:
180 cm
súlya:
75 kg
korábbi klubjai:
OS Pastilhas, Sporting Lisszabon, Barcelona, Real Madrid, Internazionale
sikerei:
Portugál Kupa-győztes (1995), KEK-győztes (1997), spanyol Szuperkupa-győztes (1996, 2003), Spanyol Kupa-győztes (1997, 1998), európai Szuperkupa-győztes (1997, 2002), spanyol bajnok (1998, 1999, 2001, 2003), BL-győztes (2002), Világkupa-győztes (2002), olasz Szuperkupa-győztes (2005, 2006, 2008), Olasz Kupa-győztes (2006), olasz bajnok (2006, 2007, 2008, 2009), U-16-os Eb-győztes (1989), U-18-as vb-bronzérmes (1989), U-18-as Eb-ezüstérmes (1990), U-21-es vb-győztes (1991), U-21-es Eb-ezüstérmes (1994), Eb-ezüstérmes (2004), Eb-bronzérmes (2000), Eb-résztvevő (1996), vb-résztvevő (2002, 2006), aranylabdás (2000), az Év játékosa a World Soccer szerint (2000), az év játékosa a FIFA szerint (2001), az Év játékosa az UEFA szerint (2000), az Év játékosa az El País szerint (2000), második a FIFA Év játékosa-választásán (2000), az Év második legjobb játékosa az Onze Mondial szerint (2000), hatodik a FIFA Év játékosa-szavazásán (1999), az Év játékosa Portugáliában (1994, 1995, 1996, 1997, 1998, 1999, 2001, 2002), az Év csapatának tagja az ESM szerint (1998, 2000), az Év csapatának tagja Spanyolországban (1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2001), a legjobb idegenlégiós a La Ligában (1999, 2000, 2001), az Év csapatának tagja az Onze Mondial szerint (2000, 2001, 2002), az Eb álomcsapatának tagja (2000, 2004), az Év csapatának tagja az uefa.com szerint (2003), az Év hetedik legjobb játékosa a World Soccer szerint (2001)

Luis Figo napjaink egyik legtechnikásabb és legjobban cselező középpályása, s alighanem a balhátvédek hálát adnak Istennek hogy már 33 éves, azaz nemsokára visszavonul... A híres portugál "Aranygeneráció" tagjaként tűnt fel az 1991-es U20-as vb megnyerése alkalmával, jutalmul még abban az évben bemutatkozhatott a portugál nagyválogatottban Luxemburg ellen, mindössze 19 évesen! A luzitánok elhibázták a '94-es és a '98-as vb-t, de ott volt az 1996-os, a 2000-es és a 2004-es Eb-n is (a középsőnek ő volt a második számú középpályása Zinedine Zidane mögött - ki gondolta volna akkor, hogy valaha együtt játszanak majd, ráadásul a Realban!), s a 2002-es vb-n is (le)szerepelt a luzitánokkal, pedig éremesélyesnek számítottak az előzetes latolgatásokban - igaz, a franciákkal és az argentinokkal együtt:). A 2004-es Európa-bajnoki ezüsttel vonult vissza a nemzeti tizenegytől.  A híres portugál "Aranygeneráció" tagjaként tűnt fel az 1991-es ifi-VB megnyerése alkalmával, jutalmul még abban az évben bemutatkozhatott a portugál nagyválogatottban Luxemburg ellen, mindössze 19 évesen! A luzitánok elhibázták a '94-es és a '98-as világbajnokságot, de ott volt az 1996-os, a 2000-es és a 2004-es Eb-n is (a középsőnek ő volt a második számú középpályása Zidane mögött - ki gondolta volna akkor, hogy valaha együtt játszanak majd, ráadásul a Realban!), s a 2002-es nagy tornán is (le)szerepelt a luzitánokkal, pedig éremesélyesnek számítottak az előzetes latolgatásokban - igaz, a franciákkal és az argentinokkal együtt:). A 2004-es Európa-bajnoki ezüsttel vonult vissza a nemzeti tizenegytől, de hagyta magát rábeszélni a folytatásra, így a 2006-os németországi megatornán is részt vett még.

A 11 éves, szőke (!!) rágógumi- és kólaimádó kisfiú kedvenc klubjában, a Sportingban kezdett el futballozni s hihetetlenül fiatalon, már 16 évesen bemutatkozhatott a nagyok között - ekkor már egy éve a felnőttekkel edzett! Első klubja egyébként az érdekes nevű Rágógumi FC volt a Cova de Piedad nevű kerületben felnőtt srácnak, aki az iskolában is remekül tanult. Apjával, Antonioval együtt járt a helyi Sporting meccseire, példaképei Futre, Oceano, Van Basten, Jordao és Cahalan voltak. Érdekes módon a bolondok napján debütált a Maritímó ellen s ezt még két fellépés követte. Első edzője Queiróz volt! Ekkor már a portugál ifiválogatott tagja volt: 1988-1991 között ifjúsági világbajnoki és Európa-bajnoki aranyat, Eb-ezüstöt és Vb-bronzot söpörhettek be! Társa volt többek között Rui Costa, Abel Xavier (előbbit Zidane érkezése előtt, utóbbit 2003 végén hozták hírbe a Reallal), a marcona Jorge Costa, Peixe, Vítor Baia, Fernando Couto és Joao Pinto, aki 15 évesen már apa volt... Szinte csodával határos, hogy igazából csak 1991-re lett állandó tag a Sportingnál, akkor viszont annyira, hogy a válogatottnál is számításba vette bizonyos Carlos Queiroz ? A Sportingnál edzője Bobby Robson majd Peres volt s dolgozott klubjában a magyar Mészáros Ferenc, a kitűnő kapus. Nem voltak rossz csapattársai Figónak: a bolgár Balakov, a lengyel Juskowiak és a holland Stan Valckx mellett tanult bele a profiéletbe. Első és egyetlen hazai titulusát a hosszú, lobogó hajat viselő fiú csak 1995-re szerezte meg, elhódítva a Portugál Kupát a bolgár Jordanov két találatának köszönhetően. Ekkor ugyanis a fénykorát élő Barca szólította magához 124 meccs után, a holland mágus, Johan Cruyff helyet szorított neki Dream Teamjében. Szerencséje is volt a blaugránáknak: Luis nagy örömében 1994 végén aláírt a Parmának, majd 1995-ben a változatosság kedvéért a Juventusnak is - az olasz szövetség pedig két évre eltiltotta az Itáliába való igazolástól, amivel a Barca járt igen jól...

Akkoriban nehéz helyzetben voltak az idegenlégiósok, hiszen az előző évben Romárió, Ronald Koeman, Sztoicskov és M. Laudrup küzdött a három légiós helyéért - Figo szerencséjére először a középpályás dán távozott (éppen a Realba), majd feloldották a légióskorlátozást. Persze kitűnő spanyolok is játszottak arrafelé, elég ha csak Zubizarretára, Goycoecheára, Beguiristainra, Baqueróra, Julio Salinasra gondolunk. A zseniális Cruyff megtalálta Figo igazi helyét a csapatban: jobb oldali félig csatár-félig középpályást nevelt belőle. Itt kapta becenevét is: sörénye miatt viccesen csak Oroszlánkirálynak hívták. Amikor leigazolták utána sportingbeli edzőjét, az angol Bobby Robsont s elé a fiatal Ronaldót, egy év alatt három trófeát nyertek! Később ugyan a bajnoki címet elhappolta tőlük a Real s érkezett Van Gaal, az "idióta diktátor", de Figo helye megkérdőjelezhetetlen maradt, begyűjtött még 1-1 spanyol bajnoki és kupacímet s egy Európai Szuperkupát. A 2000-re széteső Barcában egyértelműen ő volt az, akit egyetlen rossz szó sem érhetett, hiszen zseniálisan és gólerősen játszott. A katalánok csapatkapitánya is lett, őt választották a liga legjobb idegenlégiósának és középpályásának - az európai focilapok pedig az év legjobb játékosának választották! Hogy miért lett mégis a Real játékosa a Barcában 172 meccsen 30 találatot elért titán? Ez csak 2003 végén derült ki: a fő ok az volt, hogy Figo jobb fizetést szeretett volna kicsikarni a Barcától, de Nunez elnök elutasította, mondván, még élő szerződése van. Erre Figo azt találta ki, hogy zsarolásul leszerződik a Real legesélytelenebb elnökjelöltjével, Florentino Pérezzel, miszerint ha az lesz a Real elnöke, akkor ő Madridba szerződik nyáron, különben 5 milliárd pesetát (25 millió dollárt) kell fizetnie a királyi klub kasszájába kártérítésként!

Az ötlete kétszeresen sem bizonyult jónak: a Barca vezetősége nem dőlt be a trükknek, ráadásul az addig 10%-kal álló Pérez kijátszotta a Figo-adut, erre a tagok őt választották meg elnökké. Figo persze kétségbeesett és arra kérte a Barca elnökségét, hogy fizessék ki a 25 milliót (saját játékosukért!), de ők erre nem voltak hajlandók. Végül a Real leszurkolta a kivásárlási árat, a 65 millió eurót, így Figo - tetszett, nem tetszett - Madridba költözött. Ráadásul az összeg nagy részét a Telefónica nevű távközlési cég tette le az asztalra Figo marketingjogai fejében. Ettől fogva a Real minden barcelonai fellépése kész becsületsértés volt számára: dobálták üveggel, mobiltelefonnal, almával, disznófejjel, írták nevét guminőre... Egy-egy szögletnél olyan jelenetek zajlottak le, mint amikor Áts Feriék beleszaladtak a Pál utcaiak bombazáporába. Becsületére legyen mondva, hihetetlen formában játszott 2001-ben, döntő szerepe volt abban, hogy a madridisták négy év után újra bajnoki címet ünnepelhettek - ő pedig bezsebelhette az Aranylabdát, Beckham és Raúl előtt. 2001-ben nagyon szerette volna, ha leigazolják mellé Rui Costát, de Zidane-nal sem jártak rosszul... Ősszel Luís egyenesen zseniálisan játszott, főleg Zidane még Torinóból származó eltiltása miatt a nélküle megvívott BL-ütközeteken, tavasszal viszont kegyetlen rosszul ment neki, a szurkolók valósággal lekiabálták a pályáról... Később kiderült, olyan súlyos térdsérülése volt, hogy egy átlagember lépni sem bírt volna a fájdalomtól! Néha szinte sírt a pályán (a labda is, ha vele találkozott), de a 2002-es BL-aranyban fontos szerepet játszott, igaz, a glasgow-i döntőben a közönség megtapsolta Del Bosquét, amikor az végre lecserélte Figót!

Kellemetlen sérülése első vb-jére is elkísérte, többek között ezért sikerült oly gyászosra a luzitánok ázsiai szereplése. 2003-ban már sokkal jobban játszott, ha nem is nyerte vissza egykori zseniális formáját - talán mert Zidane és Raúl mellett mégis csak a harmadik ember volt a középpályán - ördögien cselezett és sok gólpasszt adott, no és 33 meccsen 10 gólt ért el, ami remek teljesítmény. A 11-esekkel gyűlt csak meg baja: az Atlético ellen elhibázott büntető majdnem a bajnoki címbe került, míg a Juvéval szembeni büntetőrúgása (azaz inkább labda ellen elkövetett merénylete) már a BL-ből való kiesést jelentette. 2003 nyarán érkezett mellé Beckham (akivel ő beszél legtöbbet a csapatból  nyelvtudása miatt), így egyértelműen a harmadik helyre szorult vissza a középpályán, de érdekes módon ősszel megint nagy formába lendült, bár azért néha érződött produkcióján a kor - igaz, arra büszke lehet hogy a szintén jobb oldali középpályás David középre szorult miatta. Egy dologban azért megelőzte Beckhamet: amikor az angolnak még hírét sem hallottuk, neki már topmodell felesége volt Helene személyében, akivel már akkor együtt élt amikor még csak "egyszerű ember" volt. A futballisták hírhedt szellemiségére rácáfolva intelligens elme: kedveli Goyát, Picassót és Velasquezt, s szereti a lovakat is. Időközben még egy dologban megelőzte Beckset: 2004 februárjában 100. válogatottbeli fellépésén lefocizta a pályáról a Real angolját! Utolsó kontinenstornájára készülve a szenvedő Real legjobbjának bizonyult, s ha a többiek is így játszottak volna mint ő, akkor nem olyen szégyenletes szezont zártak volna a galaktikusok...

Nyáron sem lehetett rá panasz a hazai rendezésű Eb-n: bár nem játszott csúcsformában, az elsőtől az utolsó percig kőkeményen hajtott. Madridba visszatérve sem lankadt, a BL-ben például sokáig a hátán vitte a fehéreket, csak éppen 2006 nyarán lejáró szerződését nem hajlandó meghosszabbítani a vezetőség... Egy fél év alatt megunta mellőzöttségét és a kispadot, így nyáron elfogadta az őt már évek óta invitáló Inter ajánlatát s két évre a milánóiaikhoz szerződött, ahol évi 4.5 millió eurót keresett. A Real ingyen elengedte őt, csak ne kelljen a következő szezonra dukáló hat millió euró körüli bérét állniuk...
Első olaszországi szezonjában az öregségéről disputálókra alaposan rápirítva kiváló szezont produkált, hiszen számtalan gólpassza mellett öt gólt lőtt, melyek közül három is meccsdöntő volt. Lelkes-lendületes játékát a szövetségi kapitány, Felipe Scolari sem tudta nélkülözni, így Figo a németországi világbajnokságon búcsúzhatott a címeres meztől, mégpedig fantasztikusan: már Angola elleni hasznos játéka (egy gólpassz) előrevetítette későbbi remeklését (Irán ellen egy újabb assziszt és egy büntető kiharcolása); Mexikó ellen pihengetett egy kicsit, de a hollandok ellen újra nagyon hasznosan futballozott – hogy aztán Van Bommel lefejelésével kis híján úgy járjon, mint később Zidane…

Ezzel Figo mintha el is lőtte volna puskaporát, az angolok ellen már csak felvillanásai voltak, a bronzmérkőzésen pedig csak egy negyedórát kapott a végén - igaz, így is gólt lövetett Nuno Gomesszel. Bár a labdaeladási listán igencsak előkelő helyen végzett, összességében azon kevés vb-résztvevő közé tartozott, akik a mérkőzések legnagyobb részében lelkesedni tudtak, így nyugodt lelkiismerettel vonulhatott vissza a válogatottól. A világbajnokság után egy hosszú pihenőt engedélyezett magának, hogy frissen vághasson neki pályafutása utolsónak tervezett olaszországi szezonjának, amelyre végül ráhúzott mégegyet, a közönség legnagyobb megelégedésére. 

Visszavonulása óta az Internél tevékenykedik csapatkoordinátorként.