BL: angol megszállás előtt – csendes készülődés Madridban

Vágólapra másolva!
2019.05.31. 08:16
null
A helyieket nem hozza lázba a finálé
Madrid csendesen készül a szombati Tottenham–Liverpool Bajnokok Ligája-döntőre, amelyen Roberto Carlos szerint az szól a „vörösök” mellett, hogy már tavaly is ott voltak a fináléban.

Két nappal a Bajnokok Ligája madridi döntője előtt még teljes a közöny Madridban, amelynek lakosságát nem igazán hozza lázba, hogy a városban rendezik meg a klubidény legfontosabb mérkőzését. Persze a spanyolok jobbhoz szoktak, a legutóbbi öt kiírásban spanyol csapat diadalmaskodott, négyszer ráadásul a Real Madrid, amely a fináléban kétszer a városi rivális Atléticót győzte le.

Az Atléticót, amelynek stadionjában szombaton két angol csapat, a Tottenham és a Liverpool küzd meg az Angliába 2012 után biztosan visszatérő trófeáért. A spanyol fővárosba utazó több mint 30 ezer angol szurkoló jelentős része pénteken vagy szombaton érkezik meg.

Ami a klubokat illeti, a Tottenham szerdán utazott Londonból Madridba, míg a néhány napot Marbellában készülő Liverpool csütörtökön repült vissza Angliából Spanyolországba.

Madrid repülőterén néhány tematikus hirdetés (többek között olyan szójátékokkal, mint Unbeliverpool), a város egyes pontjain pedig a szponzorok kis standjai utalnak arra, hogy itt a Bajnokok Ligája döntőjét rendezik meg. A város keleti szélén fekvő Wanda Metropolitanónál is csendes készülődés zajlik, az utolsó simításokat végzik, a tévétársaságoknak fenntartott parkolóban látszik némi pörgés. Szerdán az keltett minimális izgalmat, hogy a Liverpool próbajáratot teljesítő busza a stadion egyik alagútjában egy rossz helyre fektetett fekvőrendőrre futott, és beszorult a plafon alá. A problémát kiszűrték, szombaton ilyen nem fordulhat elő.

A szurkolók számára kijelölt zónákban van mozgás, persze csütörtökön elsősorban azok jártak szerencsével, akik az Atlético következő idényére vásároltak bérletet, illetve a klub shopjába tértek be.

A BL-döntőhöz kapcsolódó relikviát most még csak a stadion metróállomásának kijáratánál lehetett vásárolni, de választékról nemigen beszélhetünk. Az egyetlen portéka a tíz euróért kapható, a párosítást mintázó sál volt. Az ezeket áruló bácsi Londonból érkezett, Chelsea-szurkoló, aki, miután eladta jó néhány bőröndnyi sálát, utazik is haza. Örömmel beszélt kedvencei El-győzelméről, és ama kevés Chelsea-drukker közé tartozik, akik a Spurs szombati győzelmének örülnének jobban.„Tudom, mennyire szenvednek, olyan régóta nem nyertek semmit, kijár már nekik” – jegyezte meg, bölcsen hozzátéve, egy meccsen bármi megtörténhet.

Roberto Carlosnak is ez a véleménye. A háromszoros BL-győztes brazil világbajnok a város központjában a Gazprom égisze alatt zajló, Foci a barátságért rendezvény (amelynek vendégeiként itt lehetünk Madridban) keretében megtartott konferencián beszélt arról, hogy mit vár a finálétól.

„Teljesen kiegyenlített küzdelemre számítok. A Liverpool és a Tottenham is rászolgált, hogy itt legyen a döntőben – mondta Roberto Carlos, s persze hozzátette, mennyire sajnálja, hogy nem korábbi klubja, a Real Madrid az egyik résztvevő. – Nehéz különbséget tenni, talán az szól a Liverpool mellett, hogy tavaly is eljutott a döntőig, és már van rutinja benne csapatként.

Roberto Carlos a Foci a barátságért fórumán beszélt az esélyekről (Fotó: F4F)
Roberto Carlos a Foci a barátságért fórumán beszélt az esélyekről (Fotó: F4F)

A Foci a barátságért rendezvényen a világ minden tájáról érkezett 11–12 éves gyerekek közös városi programokon vesznek részt, s a tevékenység központi eleme a futball. A három ferencvárosi fiatalt magába foglaló gyereksereg az első napokban edzéseken vett részt, pénteken a selejtezőkkel kezdődik a torna, amelynek döntője szombaton Madrid belvárosában lesz a BL-döntő előtt.

BAJNOKOK LIGÁJA 2018–2019
DÖNTŐ

Június 1., szombat

21.00: Tottenham Hotspur (angol)–Liverpool FC (angol) (TV: M4 Sport – élőben az NSO-n!)
Madrid, Wanda Metropolitano (Atlético-stadion)

Legfrissebb hírek

Alisson és Szoboszlai is remekelt, nyert Párizsban a Liverpool!

Bajnokok Ligája
11 órája

„Nagyon erős csapatunk van, de össze kell szednünk magunkat” – a Dortmund gólszerzője, Karim Adeyemi

Bajnokok Ligája
23 órája

„Semmi sem elég” – Ödegaard az Arsenal kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:02

Sérülésektől sújtott Feyenoord fogadja az Intert

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:19

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 06:59

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Szoboszlai és Szalah volt a főszereplő, megverte a Liverpool a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.02.23. 19:25
Ezek is érdekelhetik