BL: Lukaku nem utazik a Chelsea-vel Madridba

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.11. 12:27
null
Romelu Lukaku tavaly nyáron igazolt Londonba, de eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (Fotó: AFP)
Romelu Lukaku sérülés miatt nem tagja a Chelsea utazó keretének, kihagyja a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóját.

 

Romelu Lukaku a Chelsea szombati, Southamptonnal vívott győztes meccsét (6–0) is kihagyta – Thomas Tuchel menedzser szerint erre azért volt szükség, mert a játékosnak nagy fájdalmai voltak.

A német szakember hétfői sajtótájékoztatóján már a diagnózist is ismertette, s tudatta, a belga csatár a Real Madrid ellen sem játszhat.

„Romelu az Achillesében érzett fájdalom miatt nem utazik velünk” – zárta rövidre Tuchel.

A tréner azt is elmondta, hogy a csapatkapitány, César Azpilicueta koronavírus-fertőzés miatt szintén kihagyta a „kékek” legutóbbi bajnokiját, azonban a kedd esti Bajnokok Ligája-összecsapáson már bevethető lesz, hiszen több alkalommal is negatív mintát adott. Ugyanakkor Callum Hudson-Odoira, Ben Chilwellre és Ross Barkleyra nem számíthat.

Lukaku – aki csereként beállt a királyiak elleni, 3–1-es vereséggel végződő meccsen – tavaly nyáron hagyta ott az Intert, hogy 113 millió euró fejében visszatérjen régi-új csapatához. A váltás eddig nem a tervek szerint alakult: a 28 éves futballista 20 bajnokin 5 gólt, 6 BL-fellépésen pedig 2 találatot hozott össze.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
KEDD
21.00:
Bayern München (német)–Villarreal (spanyol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzés eredménye: 0–1
21.00: Real Madrid (spanyol)–Chelsea (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzés eredménye: 3–1
SZERDA
21.00:
Liverpool (angol)–Benfica (portugál) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzés eredménye: 3–1
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzés eredménye: 0–1

Legfrissebb hírek

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Az Atalanta edzője szerint megérdemelték a kiesést

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:13

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Dupla Tízes: egy favorit már a 16 közé sem jut be – milyen az új Bajnokok Ligája-lebonyolítás?

Minden más foci
2025.02.11. 08:31

Tizenhat éves kazah játékost igazolt a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.10. 19:15

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

A Girona edzője: Antal készen áll arra, hogy az élvonalban szerepeljen

Bajnokok Ligája
2025.01.30. 09:01
Ezek is érdekelhetik