Videó: így reagált Guardiola Benzema büntetőjére

Vágólapra másolva!
2022.04.27. 13:44
null
Karim Benzema büntetője Manchesterben (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Manchester City és a Real Madrid nagyszerű mérkőzést hozott össze a Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán. A 4–3-as angol győzelemmel záruló találkozó egyik emlékezetes pillanata Karim Benzema panenkás tizenegyese volt. A nézőtérről az egyik szurkoló felvette a manchesteriek menedzsere, Pep Guardiola reakcióját.

Benzema ráadásul úgy vállalta be a meglehetősen kockázatos megoldást, hogy az ezt megelőző mérkőzésén két büntetőt is kihagyott az Osasuna ellen.

GUARDIOLA REAKCIÓJA


Benzema tizenegyese ezen a linken (5:13-tól) elérhető.



BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
MANCHESTER CITY (angol)–REAL MADRID (spanyol) 4–3 (2–1)

Manchester, City of Manchester Stadion, 52 217néző. Vezette: Kovács István (romániai)
MAN. CITY:
Ederson – Stones (Fernandinho, 36.), Rúben Dias, Laporte, Zincsenko – De Bruyne, Rodri, Bernardo Silva – Mahrez, Gabriel Jesus (Sterling, 83.), Foden. Menedzser: Josep Guardiola
REAL MADRID:
Courtois – Carvajal, Éder Militao, Alaba (Nacho a szünetben), F. Mendy – F. Valverde, Kroos, Modric (Ceballos, 79.) – Rodrygo, (Camavinga, 70.), Benzema, Vinícius Júnior (Asensio, 88.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: De Bruyne (2.), Gabriel Jesus (11.), Foden (53.), Bernardo Silva (74.), ill. Benzema (33., 82. – a másodikat 11-esből), Vinícius Júnior (55.)
Legfrissebb hírek

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Videó: tömegverekedés az U14-es hokimeccsen, közel 500 kiállításpercet osztottak ki a játékvezetők

Jégkorong
2025.02.25. 11:28

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32
Ezek is érdekelhetik