BL: Luka Modric „fia” volt a hős a Manchester City ellen

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2022.05.05. 16:37
null
Rodrygo (fehérben) 4. és 5. gólját ünnepelhette a BL-ben szerda este (Fotó: AFP)
A Manchester City elleni Bajnokok Ligája elődöntő hősének egyértelműen Rodrygót tekinthetjük, hiszen a 21 éves brazil támadó a szerda esti mérkőzés hajrájában alig másfél perc leforgása alatt fordította meg a találkozó állását és mentette hosszabbításra a párharcot két góljával.

Ugyan a továbbjutást döntő gólt Karim Benzema (ki más?) szerezte, az Rodrygónak köszönhető, hogy egyáltalán hosszabbításig jutott a mérkőzés. A huszonegy éves támadó ugyanis nyolcvankilenc másodperc alatt két gólt szerezve kiegyenlítette a párharc állását.

Bár a brazil futballista még nem számít annyira húzóembernek, mint honfitársa, Vinícius Júnior, most is bizonyította, a legmagasabb szinten lehet rá számítani. Fiatal kora – csak faternak szólítja Luka Modricot, (ő meg fiamnak) miután a horvát klasszis ugyanannyi idős, mint édesapja. – ellenére pedig kifejezetten rutintalannak sem neveznénk, hiszen tizenhat esztendősen mutatkozott be a Santosban és azóta közel kétszáz tétmérkőzésen játszott.

Szerződtetésében (csak úgy, mint Viníciuséban) központi szerepet játszott a kevéssé ismert José Antonio Calafat de Souza, aki a Real Madrid nemzetközi játékosmegfigyelői rendszerének a feje. A Juni becenévre hallgató, remek dél-amerikai kapcsolatokkal rendelkező szakember a The Athletic szerint már tizenhárom éves kora óta figyelte a szélsőt, és mivel folyékonyan beszél portugálul, ezért jó kapcsolatot tudott kialakítani családjával, képviselőivel. Vélhetően ez is szerepet játszott abban, hogy bár a PSG, a Dortmund, és a Barcelona is érdeklődött iránta, Rodrygo végül a madridiakat választotta és 2019-ben 45 millió euró ellenében a Realba igazolt.

Bemutatkozása aztán nem is sikerülhetett volna jobban, az év szeptemberében az Osasuna ellen csereként beállva nagyjából másfél perc után gólt szerzett, két hónap múlva pedig mesterhármasig jutott a BL-ben a Galatasaray legyőzésekor.

Láthatjuk tehát, viszonylag rövid pályafutása dacára így is sok emlékezetes mérkőzésen van túl, de tulajdonképpen ez még csak a kezdet, ez pedig izgalommal töltheti el a Real drukkereit.

Legfrissebb hírek

Luka Modric továbbra is maradna a Real Madridnál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.02.24. 18:09

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Modric szerződése lejár a Real Madridnál, de a Dinamo Zagrebnek várnia kell

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 19:49

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

Ancelotti a támadósoráról: Csak megálltam és élveztem a játékukat

Bajnokok Ligája
2025.01.23. 08:36

Búcsút mondhat Daviesnek a Real, marad Münchenben a sztárvédő – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.21. 13:42

Puskás Ferenc rekordját átadva a múltnak immár Luka Modric a Real Madrid legidősebb gólszerzője

Spanyol labdarúgás
2025.01.04. 13:09

A turisták nagy örömére felújíthatják Luka Modric gyermekkori házát

Minden más foci
2024.12.18. 19:08
Ezek is érdekelhetik