BL-selejtező: a walesi The New Saints lesz az FTC ellenfele

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.07.16. 22:55
A walesi The New Saints lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben (Fotó: Facebook/The New Saints)
Kedd este megkezdődtek a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának visszavágói. A korai mérkőzések andorrai, gibraltári, fehérorosz és litván továbbjutást hoztak, míg később továbbjutott a román FCSB, a szlovén Celje és az ír Shamrock Rovers is. Magyar szempontból a legfontosabb, hogy a Ferencváros a 4–1-es összesítéssel továbbjutó walesi The New Saints ellen játszik a második fordulóban.

Az első mérkőzésen az első félidőtől kezdve emberelőnyben játszó andorrai UE Santa Coloma egy 92. perces öngóllal egyenlítette a Ballkani elleni párharcot. A hosszabbításban mindkét együttes betalált, így jöhettek a tizenegyesek, melyeknek a hetedik köre döntött, az andorraiak javára. A Santa Colom a második körben a dán Midtjylland ellen játszik.

A Panevezys az első körben háromgólos győzelmet aratott, így a Helsinkiben elért 1–1-es döntetlen továbbjutást jelentett. A litvánok a következő fordulóban a Jagiellonia Bialystokkal küzdenek meg. A szintén nem kiemelt Dinamo Minszk is továbbment. A fehéroroszok a 90. percben értékesített büntetővel múlták felül az örmény Pjunikot. A kiemelt csapatok becsületét a gibraltári Lincoln Red Imps védte meg, amely a máltai Hamrun Spartanst búcsúztatta tizenegyesekkel.

Az FCSB az első mérkőzésen 7–1-re legyőzte a San Marinó-i Virtust, most a visszavágón négygólos sikert aratott. A bukarestiek a következő körben a Maccabi Tel-Avivval játszanak, az izraeli csapat Kispesten fogadja ellenfelét. Nem volt sok izgalom a Celje és a Flora párharcán sem. Az ötgólos szlovén sikerrel végződő odavágó után ezúttal az észtek szereztek vezetést. A Celje a hajrában büntetőből egyenlített, majd az Eb-t megjárt Zan Karnicnik góljának köszönhetően kettős győzelemmel jutott a következő körbe. A Shamrock Rovers Johnny Kenny korai duplájával került előnybe a Víkingur Reykjavík ellen. Az izlandi gárda szépített, emberelőnybe került, sőt a 98. percben büntetőt kapott, de kimaradt a lövés, így az írek jutottak tovább.

A magyar szempontból legfontosabb találkozón a The New Saints 1–1-es döntetlent játszott a montenegrói Decsics vendégeként. A walesiek 4–1-es összesítéssel továbbjutottak a második fordulóba, ahol a magyar bajnok Ferencvárossal találkoznak.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ (k betűvel a kiemelteket jelöltük)
Ballkani (koszovói, k)–UE Santa Coloma (andorrai) 1–2 – tizenegyesekkel 5–6
Továbbjutott: a Santa Coloma, 2–2-es összesítéssel, tizenegyesekkel
HJK (finn, k)–Panevezys (litván) 1–1
Továbbjutott: a Panevezys 4–1-es összesítéssel
Lincoln Red Imps (gibraltári, k)–Hamrun Spartans (máltai) 0–1 – tizenegyesekkel 5–4
Továbbjutott: a Red Imps 1–1-es összesítéssel, tizenegyesekkel
Pjunik (örmény, k)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 0–1
Továbbjutott: a Dinamo Minszk 1–0-s összesítéssel
Celje (szlovén)–Flora Tallinn (észt, k) 2–1
Továbbjutott: a Celje 7–1-es összesítéssel
FCSB (román, k)–Virtus (San Marinó-i) 4–0
Továbbjutott: a FCSB 11–1-es összesítéssel
Decsics (montenegrói)–The New Saints (walesi, k) 1–1
Továbbjutott: a The New Saints 4–1-es összesítéssel 
Shamrock Rovers (ír, k)–Víkingur Reykjavík (izlandi) 2–1
Továbbjutott: a Shamrock Rovers 2–1-es összesítéssel

BAJNOKOK LIGÁJA
A SELEJTEZŐ 2. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSA
Ludogorec (bolgár)/Dinamo Batumi (grúz)–Dinamo Minszk (fehérorosz)
APOEL (ciprusi)–Ordabaszi (kazahsztáni)/Petrocub (moldovai)
Ferencváros (magyar)–The New Saints (walesi)
PAOK (görög)–Borac Banja Luka (boszniai)/KF Egnatia (albán)
Bodö/Glimt (norvég)–RFS (lett)/Larne FC (északír)
FF Malmö (svéd)– Klaksvík (feröeri)/Differdange 03 (luxemburgi)
Shamrock Rovers (ír)–Sparta Praha (cseh)
UE Santa Coloma (andorrai)–Midtjylland (dán)
NK Celje (szlovén)–Slovan Bratislava (szlovák)/FK Sztruga (északmacedón)
Panevezys (litván)–Jagiellonia Bialystok (lengyel)
Lincoln Red Imps (gibraltári)–Qarabag (azeri)
FCSB (romániai)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Lugano (svájci)–Fenerbahce (török)
Dinamo Kijev (ukrán)–FK Partizan (szerb)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik