BL-selejtező: a Dinamo Zagreb háromgólos előnyt szerzett a Qarabag ellen

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.20. 22:59
A Dinamo Zagreb háromgólos előnyt szerzett a Qarabaq ellen (Fotó: Getty Images)
A Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésein a norvég Bodö/Glimt egygólos előnyt (2–1) szerzett a Crvena zvezda ellen, a Lille 2–0-ra legyőzte a Slavia Prahát, míg a Dinamo Zagreb 3–0-s győzelmet aratott a Qarabag vendéglátójaként.

 

A norvég Bodö/Glimt az elmúlt három idényben egyáltalán szerepelt valamelyik európai kupasorozat csoportkörében, a BL-ben viszont egyszer sem sikerült ez. A Crvena zvezda elleni első félidő kevés izgalmat hozott, a szünet után viszont beindult a hazai csapat. Előbb O. L. Björtuft fejelt szögletet követően a jobb felső sarokba, majd tíz perccel később Isak Määttä tekert a tizenhatosról ballal a jobb kapufa segítségével a kapuba.

Az utolsó fél óra már a szerbeké volt, Mirko Ivanics kísérlete még nem járt sikerrel, Ognjen Mimovics azonban szépített egy szabadrúgás után. 2–1


A Qarabag hétszer is próbálkozott a Dinamo Zagreb otthonában az első félidőben, de csupán lesgólig jutott. A horvátok első nagy helyzetére 18 percet kellett várni, ekkor Martin Baturina kapáslövése csattant a lécen. Tíz perccel később Marko Pjaca kapta meg a labdát a 16-oson belül, első kísérlete még lejött a kapusról, az ismétlés azonban már a kapuban kötött ki (1–0).

A második félidőben többször is odaért a horvátok kapujához a Qarabag, Ivan Nevistic több bravúrt is bemutatott, míg Yassine Benzia lövésénél a kapufa mentett. A kihagyott helyzeteket a csereként beálló Sandro Kulenovic bosszulta meg. A 24 éves horvát csatár bő öt perc alatt kétszer is betalált, így a Dinamo háromgólos előnnyel várhatja a visszavágót. 3–0


A keddi mérkőzések közül egyedül a Lille–Slavia Praha párharcnak volt előzménye. A két csapat még 2009-ben az Európa-liga csoportkörében találkozott, akkor mindkétszer a francia klub nyert 8–2-es összesített gólkülönbséggel.

Kedden az első félidőben a hazaiak voltak aktívabbak, amit jól mutat a 12–2-es, kapura lövések számát mutató statisztika. A francia fölény az 52. percben ért góllá, Arnar Haraldsson ugratta ki remek ütemben Jonathan Davidot, aki átvétel nélkül a bal alsó sarokba lőtt. A csehek nem sokkal később egyenlítettek, de a VAR kezezés miatt érvénytelenítette a találatot. A 77. percben Edon Zhegrova megduplázta a francia előnyt – a Slavia ismét hamar válaszolt, azonban a VAR ezúttal les miatt érvénytelenítette a gólt, így 2–0-ra nyert a Lille.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, 1. MÉRKŐZÉS 
Bodö/Glimt (norvég)–Crvena zvezda (szerb) 2–1 (Björtuft 52., Määttä 62., ill. Mimovics 75.)
Dinamo Zagreb (horvát)–Qarabag (azeri) 3–0 (Pjaca 29., Kulenovic 75., 80.)
Lille (francia)–Slavia Praha (cseh) 2–0 (J. David 52., Zhegrova 77.)

 

Legfrissebb hírek

A hajrában harcolta ki a győzelmet a Monaco

Francia labdarúgás
2025.03.15. 20:54

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

„Az ilyen meccsekért futballozol” – Emre Can a Barcelona elleni BL-negyeddöntőről

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 09:33

Óriási potya után fordított Lille-ben és negyeddöntőbe jutott a Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 20:37

A nagy előny tudatában sem dőlnek hátra az angol együttesek a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:38

Jól sikerült a főpróba, a PSG győzelemmel hangolt a Liverpool elleni BL-visszavágóra

Francia labdarúgás
2025.03.08. 23:01

A Lazio kilenc emberrel verte meg a Viktoria Plzent, nagy előnyt szerzett a Bodö/Glimt a Kl-címvédő ellen

Európa-liga
2025.03.06. 23:10

„Nagyon erős csapatunk van, de össze kell szednünk magunkat” – a Dortmund gólszerzője, Karim Adeyemi

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 11:14
Ezek is érdekelhetik