Féken tartani Lamine Yamalt – ez lehet a Chelsea-védelem küldetése a BL-rangadón

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2025.11.25. 10:34
null
Kedden 21 órától a Chelsea a Barcelonát fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 5. fordulójában.

Kilencedik alkalommal játszik a Stamford Bridge-en a Barcelona, de az eddigi nyolc mérkőzéséből csak egyet nyert meg. A Bajnokok Ligája 2005–2006-os kiírásának nyolcaddöntőjében 2–1-re győzött a Chelsea otthonában, és meg sem állt a végső győzelemig. 

Jelenleg  még csak az alapszakasznál tart a sorozat, de azért így is izgalmasnak ígérkezik a két csapat összecsapása. Marc Cucurella számára meg végképp. A Chelsea Európa-bajnok balhátvédje a Barcelonánál nevelkedett, de csupán egyetlen Király-kupa-találkozón játszott a felnőttegyüttesben. A londoniaknál viszont alapember, és kedd este bizonyára válogatott csapattársát, Lamine Yamalt kell majd féken tartania. 

„Nagy csata lesz, de ez a mérkőzés nem csak minket érint – idézte a Mundo Deportivo Cucurellát. – Nagyszerű futballista, sosem tudhatod, mire számíts ellene, de nyilván segít valamennyit, hogy ismerem őt a válogatottból. Mindkét csapat tele van nagyon jó fiatal futballistákkal, így biztos vagyok benne, hogy izgalmas, közönségszórakoztató mérkőzést játszunk. Kulcsfontosságú lesz, hogy minél többet legyen nálunk a labda, és megnyerjük a párharcokat. Nem lesz könnyű hetünk, hiszen utána a hétvégén következik az Arsenal elleni rangadó, ám ez remek alkalom, hogy bizonyítsunk.” 

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ
Kedd
18.45: Ajax (holland)–Benfica (portugál)
18.45: Galatasaray (török)–Royale Union Saint-Gilloise (belga) (Tv: Sport1)
21.00: Borussia Dortmund (német)–Villarreal (spanyol)
21.00: Chelsea (angol)–Barcelona (spanyol) – élőben az NSO-n!
21.00: Bodö/Glimt (norvég)–Juventus (olasz)
21.00: Manchester City (angol)–Bayer Leverkusen (német) (Tv: Sport1)
21.00: Olympique Marseille (francia)–Newcastle United (angol) (Tv: Sport2)
21.00: Slavia Praha (cseh)–Athletic Bilbao (spanyol)
21.00: Napoli (olasz)–Qarabag (azeri)
Szerda
18.45: Köbenhavn (dán)–Kajrat Almati (kazah) (Tv: Sport2)
18.45: Pafosz (ciprusi)–Monaco (francia) (Tv: Sport1)
21.00: Arsenal (angol)–Bayern München (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Internazionale (olasz)
21.00: Eintracht Frankfurt (német)–Atalanta (olasz)
21.00: Liverpool (angol)–PSV (holland) – élőben az NSO-n!
21.00: Olympiakosz (görög)–Real Madrid (spanyol) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
21.00: Paris SG (francia)–Tottenham (angol)
21.00: Sporting CP (portugál)–FC Bruges (belga)

 

Legfrissebb hírek

Egyoldalú volt a clásico, a Real simán megverte a Barcát az Euroligában

Kosárlabda
9 órája

Szenvedős mérkőzésen jutott tovább a Barcelona a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.15. 23:17

Nem mond le a Bajnokok Ligája-indulásról a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.01.15. 14:53

Az Arsenal idegenben szerzett egygólos előnyt a Chelsea ellen az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.01.14. 22:59

Az FC Barcelona, a Real Madrid és a PSG akadémiája adja a legtöbb elitligás játékost

Minden más foci
2026.01.14. 13:25

Bejelentették Barcelonában Joao Cancelo visszatérését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.13. 17:16

Kivételes élmény – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 23:57

Öt gól és egy kiállítás Dzsiddában, a Barca nyerte a Real elleni Szuperkupa-döntőt

Spanyol labdarúgás
2026.01.11. 22:05
Ezek is érdekelhetik