Jön a birkózó-csb, hat csapat találkozik szerdán a Körcsarnokban

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.11.04. 10:10
null
Továbbra is sikeres a BHSE (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
A november a csapatbajnokságok hónapja lesz a magyar birkózásban, hiszen az NB I-es, az NB II-es és az NB III-as felnőtt-csb-t is ekkor rendezik. A három osztály felosztása az U20-as, az U23-as és a felnőtt korosztály kötött- és szabadfogású országos bajnokságain elért olimpiai pontok alapján történt. Az így kialakult rangsor első hat helyezettje az NB I-ben, a 7–12. helyezettje az NB II-ben, míg a 13–18. helyezettje az NB III-ban versenyezhet – fogalmazott keddi sajtóközleményében a Magyar Birkózók Szövetsége.

Az első osztály küzdelmei november 5-én, szerdán 10:30-tól zajlanak a birkózóválogatott bázisán, a budapesti Körcsarnokban. Izgalmas csatákból ezúttal sem lesz hiány, hiszen bőven van kihívója a legutóbbi három csapatbajnokságon egyaránt diadalmaskodó Budapesti Honvédnak. Az elmúlt időszak ezüstérmese, a 2016-ban és 2017-ben bajnok ESMTK mellett több korábbi aranyérmes együttes – a Ferencváros, a Vasas és a Csepeli BC – is harcba száll az érmekért, az élvonalbeli mezőnyt a Dorog teszi teljessé. A versenykiírás szerint két csoportban oda-vissza vágókat vívnak a csapatok felváltva kötött- és szabadfogású súlycsoportokban, majd a helyezések alapján következnek a helyosztók.

A válogatott gerincének tagjai természetesen szőnyegre lépnek a mindig parázs hangulatú csb-n klubjaikban vagy amolyan „vendégmunkásként” más színekben. Bár ilyenkor hatalmas a titkolózás, azért nagy valószínűséggel a Lévai fivéreket, köztük az idei Európa-bajnok, néhány napja U23-as vb-3. Lévai Leventét, az idei vb-ezüstérmes Vitek Dáriust, az idei vb-bronzérmes Fritsch Róbertet, a vb-2., Eb-3., olimpiai 5. Szőke Alexet, az Eb-2. Váncza Istvánt és honosított ászaink többségét is láthatjuk majd. Egy nagy hiányzó lesz, a vb- és Eb-győztes Losonczi Dávid, akinek a térdét ezen a héten műtik meg, miután, mint ismert, a zágrábi világbajnokság elődöntőjében elszakadt a keresztszalagja.

 

Legfrissebb hírek

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
2026.01.12. 08:58

A Budapesti Honvéd az év legeredményesebb hazai sportegyesülete

Egyéb csapat
2025.12.29. 15:12

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2025.12.24. 14:28

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2025.12.24. 06:45

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
2025.12.23. 13:59

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
2025.12.22. 16:02

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Képes Sport
2025.12.21. 11:58

Vitek Dárius, Végh Richárd és Bognár Erika lett az év birkózója

Birkózás
2025.12.19. 18:52
Ezek is érdekelhetik