
Nejc Gradisar tavaly Fehérvárról igazolt az Al-Ahlihoz, azok után, hogy az NB I-ben egy év alatt 31 meccsen nyolc gólt szerzett. A kairóiaknál tavaly tavasszal 14 bajnokin öt gólt szerzett, viszont az új idényben tíz meccsen csak háromszor volt eredményes a bajnokságban. Információink szerint az ősszel érkezett vezetőedző, illetve a dán Jess Thorup által vezetett új szakmai stáb (amelynek Szabics Imre is a tagja) nem számol a folytatásban a 23 éves Gradisarral, akinek a helyére egy afrikai csatárt szemeltek ki.
Egyiptomi forrásból úgy értesültünk, a szlovén támadó már közölte a csapattársakkal, hogy távozik az Al-Ahlitól és visszatér Magyarországra. Egyiptomi forrásaink szerint az Újpest FC lehet az egyik érdeklődő (ugyanakkor Lengyelországból is érdeklődnek), és az Al-Ahli az idény végéig adhatja kölcsön első körben a csatárt.
Gradisar most még Kairóban tartózkodik, csütörtökön pályára is lépett az egyiptomi Ligakupában, szép gólt is szerzett, de ha megegyezés születik a kölcsönadásáról, akkor a mai lehet az utolsó meccse az Al Ahliban ebben az idényben.
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Bodnár Gergő (Zalaegerszegi TE FC), Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben Zalaegerszegi TE FC)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Babós Levente (Diósgyőri VTK), Mucsányi Miron (Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Nejc Gradisar (szlovén, Al-Ahli – Kairó), Franko Kovacevic (horvát, NK Celje – Szlovénia), Patrizio Stronati (cseh, Puskás Akadémia)
Távozók: André Duarte* (portugál, egyoldalú szerződésbontás után FCSB – Románia)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatért klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Iuri Medeiros (portugál)

A Puskás Akadémia játékosát orvosi vizsgálatra várják Újpesten – NS-infó









