Pokoli út, és ami mögötte van

Újabb magyar dicsőség a pokoli úton – néhány napja a csupasport.hu oldalon számoltunk be arról, hogy Roskovics Miklós a férfiak mezőnyében kilencedik, míg az összetettben tizenkettedik helyen ért célba a legendásan kíméletlen 217 kilométeres Badwater futóversenyen. A Death Valley-ból, azaz a Halálvölgyből rajtoló futam nehézségét július közepén az extrém meleg jelenti, éjszaka negyven, míg napközben ötven Celsius-fok feletti a hőmérséklet, ráadásul a kiszáradt sómedence egyik sajátossága, hogy folyamatosan fúj a forró szél, így a futóknak olyan érzésük van, mintha az arcuk elé tett hajszárító ontaná rájuk a felhevült levegőt. Roskovics Miklós honlapunknak már beszámolt arról, miként élte meg, s milyen stációkon átlendülve teljesítette nagyszerű időeredménnyel (31:33:09 óra) a Badwatert, míg most edzője, az ultratávú futás világának elismert szakembere, Lőrincz Olivér elemzi, versenyzője miként készült fel és hogyan futotta le az embert próbáló távot.

„Roskovics Miklós nem profi sportoló, azaz, mint a legtöbb ultrafutó, akivel együtt dolgozom, hétköznapi emberként éli világát, s már meglett felnőttként kattant rá a hosszútávú versenyzésre – kezdte Lőrincz Olivér. – Szakmai szempontból az egyik kihívás tehát, hogy a terhelés és regeneráció arányát csiszoljuk lehetőleg tökéletesre, és a futást, a versenyzést el is kell helyezni a munkával és családi elfoglaltságokkal tűzdelt, a sportnál érthetően fontosabb életvitelbe. Ez nem mindig könnyű feladat, ugyanis a hobbisportoló számára a teljesítés és teljesítmény ugyanolyan fontos, mint a nagy győzelmekre törő profik esetében. Itt van Miklós esete, aki lelkileg nagyon kötődik az ultrafutáshoz, ráadásul rendkívül univerzális a műfajban, mivel fut aszfalton, sivatagban, terepen is, és legszívesebben havonta futna extrém hosszú távokat, azaz az edzőjeként vissza kell fognom, hogy ne terhelje túl a szervezetét.

Miklós negyven esztendős kora után érzett rá a hosszú futásokra, azaz nem nyolcéves korától atletizál, ráadásul – mint sokan mások is ebben a korban – túlsúllyal kezdett el kocogni, tehát az évek során a fogyás, az erősítés, az alapállóképesség megszerzésének lépcsőfokait is felnőtt fejjel kellett megmásznia.

Hogy szemléltessük, miért nehéz a „versenyzés, edzés, regeneráció”–háromszöget tartania Lőrincz Olivérnek a nagyszerű ultrafutó esetében, arról a legjobban az árulkodik, amiről Roskovics Miklós nyilatkozott honlapunknak a Badwater célba érést követően: „…októberben szeretnék még rajthoz állni a Cappadocia ultratrail-versenyen. Ezt követően januárban a Hurt 100 vagy áprilisban az UTMF teljesítését tűztem ki célként. Júniusban a Western States vagy júliusban a Hardrock 100 lehet a következő állomás, majd szeptemberben újra az UTMB. Kétezerhúszban leszek ötvenéves, s mindenképpen szeretném teljesíteni a 4 Deserts négy versenyét.”

A negyvennyolc esztendős, befektetési tanácsadóként dolgozó férfiútól nem csekély vállalást jelent ez, mivel a felsorolt versenyek mindegyike nagyjából olyan, mintha – és ez a példa leginkább a kihívások nehézségi fokát jellemezheti – egy profi sportoló egymás után hat-hét Európa- vagy világbajnokságon venne részt. Ilyen teljesítésekre, terhelésre felkészülni nem lehet egyszerű feladat.

„Természetesen az arany középutat kell megtalálni – mondta a felkészítés kapcsán Lőrincz Olivér. – Fontos a periodizáció, s az edző számára a sportolója felkészültségéről, terhelhetőségéről remek visszajelzést ad a pulzuskontroll. Nem utolsó szempont, hogy az edzések változatosak legyenek, a legfontosabb, amiről már korábban beszéltem, hogy a regeneráció rendkívül hatékony módon épüljön be a félkészítés programjába. Az edzésmennyiséget pedig iskolája válogatja. Jómagam nem futtatom sokat a sportolóimat, a leghosszabb futás időtartama négy óra, ráadásul Miklós esetében még ennyi sem volt.

Miután a mániákus futók közé tartozik, így esetében az edzések milyenségét, intenzitását, hosszát igyekeztem változatossá tenni, így – például – dolgozott elliptikus tréneren, kerékpározott és utána rögtön kiment futni is.

Forró aszfalt, sivatag, terepfutás – Roskovics Miklós minden olyan helyszínen feszegeti felkészültsége és erejének határait, ahol hosszútávú versenyt szerveznek. Ezekre nehéz lehet fizikailag, mentálisan is felkészülni, és ugyanilyen nagy, de érdekes szakmai feladat felkészíteni a versenyzőt a kihívásra.

Lőrincz Olivér elmondta, milyen „praktikák” segítették a legújabb magyar Badwater-teljesítő ráhangolását.

„A legextrémebb kihívást jelentő sivatagi futások kapcsán roppant szigorú szabályok vannak, meghatározzák, hogy a futó mennyi vizet kaphat, ráadásul mindegyik versenyző maga cipeli a nem csekély súlyú felszerelését is. Tehát nagyon fontos a kiváló minőségű felszerelés beszerzése. A sivatagban ugyanis nagy a hőingadozás, a nappali forróságot éjszaka felváltja a hideg, s a többnapos versenyzéshez elengedhetetlen a minél tökéletesebb pihenés, a gyors regeneráció, miközben a szervezet a negyven-ötven Celsius-fok után a nulla, mínusz két Celsius-fokot kell elviselje.

Miklós idehaza a téli hidegben tesztelte például a sivatagi hálózsákját, úgy, hogy nulla Celsius-fokban még kint aludt a háza teraszán. Szoknia kellett a több mint tíz kilogrammos hátizsák súlyát is, és ez ügyben is volt edzői feladat, hogy a futóedzések alatt fokozatosan emelkedjen a versenyzőre rakott súly, mert az állóképesség fejlesztése mellett párhuzamosan erősíteni kellett a tarkó- és hátizmokat.

A Halálvölgyben futó Roskovics Miklós Csupasportnak adott nyilatkozatából az is kiderült, a Badwateren rendhagyóbb módszereket kell bevetni annak érdekében, hogy a 217 kilométeres, forrósággal övezett útját teljesíteni tudja, így például többször is belefeküdt egy jéggel teli kádba, hogy a felhevült testét lehűtse (a magyar futót kísérők összesen hatvan kilogrammnyi jeget használtak fel erre a célra).

„Ez a külső hűtés nem valami hókuszpókusz, hanem az egyik a legfontosabb teendő a Badwateren – folytatta Lőrincz Olivér. – A felhevülés kapcsán az agy olyan impulzust kap a szervezettől, hogy itt az ideje leszabályozni a mozgást, és ha ez nem történik meg, összeomlik testünk energiaszolgáltatása. Tehát, hogy az ultrafutó az extrém melegben optimálisan tartani tudja testhőmérsékletét – ami csakis a külső hűtéssel, így a jégkádba való belefekvéssel, menet közben pedig a jeges víz testre spriccelésével, vagy a pólóba, a karvédőbe szórt jégdarabokkal oldható meg – a sikeres teljesítés alfája. A pulzusszám emelkedése pedig a túlhevültségről is pontos visszajelzést ad, és így valamennyire kontrollálhatók a folyamatok. Ilyen melegben, ilyen távú futásnál a test akár harminckilenc fokosan is működhet, ha azonban e fölé emelkedik, eljön az a pont, amikor a szervezet hirtelen blokkol. Természetesen nem feltétlenül kell jégkád, hogy visszaálljon a szervezet normális működése, de a külső hűtés nélkül legalább egy óra kell, hogy a visszahűlés megtörténjen ilyen külső hőmérséklet esetén. Erre verseny közben nincs idő.

Miklós és kísérői tökéletesen oldották meg a Badwater tán legnagyobb kihívását, mert ott is tudott futni még – jellemzően a táv gyilkos etapjának számító második felében –, amikor a legtöbb versenyző már nem, és ennek is volt köszönhető a nagyszerű eredmény, amit elért a világ egyik legkeményebb ultraversenyén.”