A bajnok céljai: Tokió, Chicago, 24 óra

Gyerekkorában kosarazott, aztán elkezdődött a nagybetűs élet, így 2011-ig nem volt a mindennapok szerves része a sport – ehhez képest Bogárdi Szilvia az idén megnyerte első, egyedül teljesített Ultrabalatonját, ráadásul 26:13 órás idővel, amellyel még önmagát is meglepte.

„Kezdetben csak ki akartam próbálni, meddig jutok, mivel egy nappal és egy éjszaka jóval több volt ahhoz képest, amit korábban futottam – kezdte Bogárdi Szilvia, akinek az Ultrabalaton előtt a 2017-es temesvári versenyen futott 122 kilométere volt a legjelentősebb mérföldkő. – Aztán átfordult bennem, és mindenképpen teljesíteni akartam a távot. A kezdés reggelén annyira egyben voltam, hogy éreztem, nem lehet kérdés, hogy végigmegyek. Az időeredmény viszont meglepett, mert a harminc óra alatti futás volt a titkos álom.”

Bogárdi Szilvia nem vitte túlzásba az ünneplést: mint mondta, párjával hazament és aludt, de még csak azt sem mondhatnánk, hogy nagyot, hiszen másnap már a munkahelyén dolgozott.

Bogárdi Szilvia 2011-től kezdve a társakkal lefutott Bécs–Budapest versennyel kóstolt bele komolyabban a futásba, majd futott 6 és 12 órás versenyen, most pedig a cél a 24 órás viadal. Gyakorlatilag erről is múlt időben kellene beszélni, hiszen az ultrafutó úgy tervezte, hogy szeptemberben, Temesváron teljesíti az újabb erőpróbát, de megbetegedése megakadályozta ebben. Ezután Milánóban ugyan rajthoz állt, de a nagyjából hat órán keresztül tartó „holtpontot” követően 15 óra után feladta a versenyt.

Mostanra azonban már teljesen egészséges, így többhetes tengerentúli tartózkodása alatt maratonit is futott, mégpedig Las Vegasban – párja pedig a New York Maratonin rótta a kilométereket.

„A hetem még a jetleg jegyében telik, éjszaka sokszor ébren voltam, emiatt edzés szempontjából könnyített a hetem. A Rock'n'Roll maratonin vettem rész, nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól megy majd. Az idő, a 3:35.57 óra közepes lett, viszont ezzel összesítésben a tizenhetedik, a korcsoportomban pedig a második lettem. Az a cél, hogy az elkövetkező években teljesítsem a hat jelentős maratonit. New York már megvan, tavaly ősszel lefutottam, jövőre pedig besorsoltak Tokióra, illetve jövő októberben Chicagóban is indulhatok. Berlinbe beadtam a jelentkezést a sorsolásra, míg Bostonra és Londonra van szintidőm, így alapvetően rajtam múlik, mikor futom le. Lépcsőzetesen akarok haladni.”

A vízépítési tervezőmérnökként dolgozó ultrafutó napi beosztását nem irigyeljük, hiszen Vértesszőlősről jár be a munkahelyére, majd amikor későn hazaér, fut.

„Pedig nekünk nincs gyerekünk, azaz elvileg időmilliomosok vagyunk. Nagyon szép környéken edzhetek, ráadásul a párom tervezte a Tatára vezető kerékpárutat, különleges érzés azon futni. A Gerecse sincs messze, csönd van, távol mindentől, jó élmény ott készülni.”

Az ultrafutó kicsit óvatosabb azóta, hogy bő egy hónappal ezelőtt megpróbálták megerőszakolni ultrafutó társát, Makai Viktóriát. Ráadásul Szilvia veleszületett betegség miatt nem lát az egyik szemével, és a másikra is rövidlátó, a szürkületi vakság megnehezíti a felkészülését.

„Újra óvatosabb vagyok a történtek miatt. Nagyon ki tud kapcsolni a zene, de mostanában nem mindig hallgatom, hogy jobban oda tudjak figyelni a környezetemre. Ugyanakkor nehéz, hiszen annyira kivédhetetlen az ilyen eset...”

Párja – akivel nem szokott együtt edzeni, mert ő inkább terepen fut – hétvégente olykor vele tart és persze viszi Virsli kutyát is, illetve esténként olykor „ellenőrző pontokon” figyeli kedvesét, hogy ne történhessen semmi baja. Most az alapozás következik az ultrafutónak, akinek változatlanul a 24 órás verseny a célja.

„Április vége és a sárvári verseny lenne az ideális terep a megvalósításhoz” – jelölte ki a következő feladatot a futónő.