Az első nagy maratoni: rossz órával jó idő

Soha rosszabb divatot! – hirdette öles betűkkel, a teljes címlapot elfoglalva a Képes Sport 1984. április 17-én, utalva a két nappal korábbi 1. Ibusz-maratonira. A futás, a szabadidős sport ugyanis három és fél évtizeddel ezelőtt inkább divat volt, mint életforma, ugyanakkor a címlapra helyezés, illetve a Népsport tudósítása (a beszámoló nagyobb felületet kapott, mint az aznapi, 25 ezer néző előtt játszott Újpest–Vasas 4–1-es bajnoki!) is jelezte, valami elkezdődött. Hacsak nem az Ibusz volt a kiemelt partnere a sportlapoknak...

Csaknem egy év kellett hozzá, hogy a maratoniról szőtt álom valósággá váljon, hiszen 1983 májusában egyezett meg a három fél (a Magyar Atlétikai Szövetség, az Ibusz és igen, a KISZ KB), hogy tömegversenyt rendeznek futóknak – amely egyúttal országos bajnokság is lett.

A tömeg fogalmát már a Méta-staféta indulóinak létszáma is bőven kimerítette, hiszen 231 iskolai csapat nevezett tíz-tíz fővel. Ők valamivel 13 óra előtt indultak a Körcsarnoktól, maga a főesemény, a maratoni pedig 13.30-kor rajtolt a Budapest Sportcsarnok mellől. Mai szemmel nézve igen szokatlan az időpont, Békesi László MASZ-elnök (későbbi pénzügyminiszter) meg is jegyezte, hogy minden remek volt, leszámítva a rajt időpontját és azt, hogy a nézők nem nagyon akartak szurkolni.

A nagyobb gondot azonban az időmérés jelentette. Chipes indítás, pulzusos mérés, GPS-követés? Na persze… A verseny előtti napon érkezett meg egy hatalmas óra, amely a futók futóórájaként funkcionált volna – egy taxira szerelve. Bár a Seiko ma is a megbízhatóságot jelenti, ezen a versenyen nem hozott szerencsét, hiszen a harmadik kilométernél elhalálozott.

„Ilyen versenyt Magyarországon még nem készítettünk elő. Lényegében tíz kategóriában mintegy négyezren indultak, s először alkalmaztunk számítógépes adatfeldolgozást. A HTI-sek remekül dolgoztak” – dicsérte ugyanakkor a szervezést Baráth Béla, a versenyiroda vezetője. A HTI a Híradástechnikai Intézetet jelentette.

A maratoni versenyen magyar sikerek születtek: Kiss Zoltán 2:15:04-es idővel (hihetetlennek tűnik, de ezt a pályacsúcsot 35 év alatt sem sikerült túlszárnyalni!), Ladányiné Schaffner Antónia 2:40:10-es eredménnyel győzött (a legjobb külföldi, az algériai Reski negyedik lett a férfiaknál). Összesen 625 férfi és 25 női versenyző ért célba.

A Méta és az országos bajnokság mellett (egy újabb, harmadik útvonalon) rendeztek félmaratonit is kismaratoni néven – a férfiaknál brit, a nőknél Komjáthy Ágnes révén magyar siker született. A krónikások pedig feljegyezhették, hogy egy fiatalembert egy jókora kutya húzott kilométereken keresztül, talán megalapítva a ma már oly népszerű kutyás futást.

„Ha azt nézem, hogy mi olykor hózentrógerben és az akkor divatos utcai dorkóban edzettünk, sokkal rosszabb helyzetben voltunk, ugyanakkor nekünk lehetett sportállásunk, s állandóan edzőtáborokba jártunk – emlékezett nemrég a sikerére Kiss Zoltán a maratonfutas.hu oldalon. – Az 1984-es győzelmemet kimondottan élveztem. Ha jól emlékszem, a 32. kilométer után maradtam egyedül, bár rajtam kívül senki sem tudhatta biztosan, hogy én vagyok elöl, mivel a felvezető autón lévő óra bedöglött, ráadásul akkor még két 21-es kört kellett teljesíteni, így a félmaratonisták és a lekörözöttek is ott voltak a pályán.”

A visszajelzések rendkívül pozitívak voltak: az Ibusz egy évtizedig kitartott névadó szponzorként, 1987-ben pedig már teljes jogú versenyként szerepelt a budapesti az AIMS naptárában.

A kilencvenes évek elején azonban a pénz elfogyott, két esztendő ki is maradt, de 1996-tól újra biztos pont a futók életében (igaz, tavasz helyett ősszel) a Budapest Maraton.

A világ változását pedig jól jelzi, hogy a tavalyi kétnapos fesztiválra 33 495 futó nevezett, ugyanakkor ha egy osztályban szerepelne a két együttes, finoman fogalmazva sem valószínű, hogy az Újpest–Vasasra kimennének 25 ezren...