Sperka Tamás: sérülten is teljesítve a TDG!

Sperka Tamás, vagy ahogy az ultrafutók körében mindenki ismeri, Spero kilenc alkalommal vett részt a terepfutók nem hivatalos világbajnokságán, az Ultra Trail du Mont-Blanc-on (UTMB). Az idén azonban úgy hozta a sors, nem indulhat az UTMB-n, így a világ legkegyetlenebb terepultráján, a Tor Des Géants-on (TDG) „vigasztalódott”. A célba érkezést követő napon, a szálláshelyen értük el telefonon az egyik legsikeresebb magyar terepultrást.

Túlélte a megpróbáltatásokat?

Azt leszámítva, hogy menet közben megsérült a térdem, igen. Egy nappal ezelőtt értem célba, most pedig a fürdőkádban pihenem ki az elmúlt napok fáradalmait.

Jobban van?

Igen, az orvosok még a verseny helyszínen rendbe tették a lábamat, de további vizsgálatokra lesz szükség.

Megérte a kaland?

Mindenféleképp. Amikor beneveztem a Tor Des Géants-ra, legfőbb célként a biztonságos célba érést jelöltem meg, ami sikerült. A versenykiírásban leírtakkal ellentétben a táv nem háromszázharminc, hanem háromszázhatvan kilométer hosszú, huszonnégyezer méternyi szintkülönbséggel.

Mennyiben más a Tor Des Géants, mint az Ultra Trail du Mont-Blanc?

A két megméretés hangulata, színvonala és terepadottsága rendkívül hasonló. A legnagyobb különbség, hogy a TDG-n jóval több a szintkülönbségek száma, a lejtők és az emelkedők pedig hosszabbak.

A UTMB-n például a legnagyobb szintkülönbség ezer méter körüli, a TDG-n viszont többször is előfordult, hogy ezernégyszáz, sőt, ezerötszáz méternyi szintkülönbséget kellett teljesítenem. Ehhez részben más futótechnikát kellett alkalmaznom, mint eddig.

A két verseny terepjellegzetességei meglehetősen hasonlóak, de minden tudásomra szükségem volt, hogy teljesítsem a háromszázhatvan kilométeres távot.

A sérülése mennyiben hátráltatta a versenyzésben?

Jelentős mértékben. Szerda hajnalban egy nagyon hosszú, technikás lejtőn kezdtem el érezni, hogy fáj a lábam. Felfelé csak-csak tudtam haladni, de lefelé már alig. Tudni kell, hogy a nagyon hosszú távú és több napig tartó versenyeken a sérüléseket amint csak lehet, kezelni kell. A soron következő ellenőrzőponton ezért azonnal megkértem az orvosokat, lássák el a sérülésemet, így folytatni tudtam a menetelést, bár már nem abban a tempóban, mint amiben elkezdtem.

Remélem, nem csak kellemetlen emlékeket őriz az első TDG-ről…

Nem, dehogyis. Az egyik reggel például eszembe jutott, milyen jó lenne tojásrántottát reggelizni.

A kísérőmnek elmondtam a kívánságomat, és mire beértem a következő ellenőrzőpontra, ott várt a meleg rántotta, amely ugyan a hétköznapokban megszokott ételnek számít, itt, a versenyen, a hegyek között valódi úri lakoma.

A jövőben is elmegy a TDG-re?

Most, a verseny után egy nappal azt mondom, nem, soha többet nem megyek. Persze néhány nap múlva, a fáradalmakat kipihenve már mást fogok mondani. Legközelebb más technikával kell nekivágnom ennek a hosszú távnak, a mostani versenyen rengeteg tapasztalatot szereztem. Ebben az évben – leszámítva néhány rendezvényt, amelyekre csupán edzeni és regenerálódni megyek – már nem indulok több megméretésen.