Kajakverseny a szárazföldön

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2020.10.16. 19:16
Egy különleges magyar fejlesztésű eszköz, a KayakFirst segítségével küzd meg egymással az UTE és az ESMTK csapata, a cél pedig, hogy ki tud hamarabb 100 kilométert evezni.

Száz kilométeres fedett pályás evezésre készülnek az UTE és az ESMTK ifjúsági és serdülőkajakosai szombaton a lila-fehérek vízitelepén, egyúttal egy világújdonságot jelentő, magyar fejlesztésű eszközt használva küzdhetnek meg egymással. Az ötletgazda Weimper József maga is ott lesz a megméretésen, az apropót pedig az adta, hogy

szükség volt egy téli, a vízen mozgást helyettesítő sporteszközre.

„Univerzális, mindenféle kajak-kenus és evezős mozgás helyettesítésére alkalmas – mondta a KayakFirstről Weimper József. – Az eszköz kompakt méretű, a háztartásokban is elfér, és elérhető árú. Színes érintőképernyős kijelző van hozzá, virtuális ellenféllel. A vízérzet szinte tökéletes a műszaki megoldásoknak és a saját fejlesztésű ventilátornak köszönhetően, ráadásul okostelefon-alkalmazásban lehet edzést tervezni, ami élő vízen is használható.”

 











A bejegyzés megtekintése az Instagramon























 

KayakFirst (@kayakfirst) által megosztott bejegyzés,


A szabadidős sportokat tekintve évről évre nagyobb népszerűségnek örvend a SUP. Weimper József elmondta, nekik is izgalmas kihívás volt, hogy a gépet szárazföldi SUP-edzésre is alkalmassá tegyék. A szombati versenyen a két, maximum ötfős csapat közül az lesz a győztes, amely hamarabb teljesíti a 100 kilométeres távot – egyúttal feladja a labdát a világon 54 országban elérhető KayakFirst-felhasználóknak, hogy megdöntsék a magyar evezősök rekordját.

„Bárkinek ajánlott, aki nem akarja télen sem nélkülözni a kajakos, kenus, sárkanyhajós vagy SUP-mozgást.

A vízérzés annyira jó, hogy ezen a gépen végre a profik sem érzik úgy, hogy nagy a kompromisszum az élő vizes evezéssel szemben” – állította Weimper József, hozzátéve, hogy természetesen a koronavírussal kapcsolatos óvintézkedésekre is figyelnek, lázat mérnek, távolságot tartanak, aztán pedig jöhet a 100 kilométer kihívás!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Egyetemi evezős Eb: öt arany-, két ezüst- és négy bronzérmet nyert a magyar csapat

Egyéb egyéni
2024.09.02. 12:41

Párizs 2024: 4 döntővel zárult az evezés – Pétervári-Molnár 16.

Párizs 2024
2024.08.03. 10:18

Párizs 2024: két címvédés a férfi evezősöknél

Párizs 2024
2024.08.02. 12:57

Párizs 2024: már két aranynál tartanak a holland evezősök

Párizs 2024
2024.08.01. 12:48

Párizs 2024: az utolsó méteren lett aranyérmes a brit négypárevezős

Párizs 2024
2024.07.31. 12:59

Párizs 2024: a C-döntőben evezhet Pétervári-Molnár Bendegúz

Párizs 2024
2024.07.31. 10:21

Párizs 2024: nem jutott be az elődöntőbe Pétervári-Molnár Bendegúz

Párizs 2024
2024.07.30. 10:45

Evezés: Galambos Péter nem lett országos bajnok, visszavonult

Egyéb egyéni
2024.07.20. 20:58
Ezek is érdekelhetik