A cél mindennap átlépni a saját gátjainkat

Vágólapra másolva!
2021.04.04. 11:15
Címkék
Közös baráti edzésnek indult, néhány fiatal csak a határait szerette volna feszegetni, aztán ma már három különálló sportról, mozgásformáról vagy épp életmódról beszélhetünk: parkour, freerunning és Art Du Dèplacement (ADD). Míg az előbbi kettőről több szó esik, addig az ADD szinte ismeretlen. Most ennek jártunk utána.

Írtunk már korábban a Yamakasi című filmről, hogy mennyit tett hozzá a parkour népszerűsítéséhez, holott a filmben szó sincs parkourról, mert a film szereplői, a magukat jamakasiknak nevező fiatalok az Art Du Deplacement nevű sport/életmód/filozófia megteremtői.

A Yamakasi-csoport, amely a filmet is létrehozta, 2004-ben felbomlott, többen más utakra léptek, ám négyen (Chau Belle, Williams Belle, Yann Hnautra és Laurent Piemontesi) továbbra is szorosan együttműködve kialakították az ADD-t.

Williams Belle egy olyan edzésmódszerként határozza meg az ADD-t, melynek során (újra) felfedezhetjük, hogy kik vagyunk, és megértjük a minket körülvevő világ mechanizmusait. Legfőbb célja pedig, hogy átlépjük a magunk építette mentális gátakat, megbecsülve az élet minden egyes pillanatát, így segítve másoknak is.

Azoknak a közös edzéseknek, melyeknek köszönhetően a fent említett három mozgásforma megszületett, az volt a lényege, hogy egymást támogatták, motiválták a határok feszegetésében. S épp ez a támogató légkör az ADD legfontosabb üzenete, hogy segítségével le tudjuk küzdeni a félelmeinket és bizonytalanságainkat.

Egy másik alapító, Laurent Piemontesi szerint az ADD kezdetben hasonló volt a parkourhoz, hiszen ugyanúgy A pontból akartak eljutni B-be a futás, ugrás és mászás különféle kombinációval, felhasználva a környezet elemeit. A mozgásokat különféle sportok inspirálták, mint a torna (akrobatika), a capoeira vagy épp a harcművészetek. Ez utóbbiból vették például, hogy mennyire fontos „látni”, megfigyelni az ellenfelet (itt a leküzdendő akadályt), vagy hogy mennyire lényeges az egyensúly.

 

Elkezdtek egyre nagyobb hangsúlyt helyezni környezetük megismerésére, hogy az akadályokat, amelyeken át kell jutni, ne akadálynak lássák, hanem inkább valamiféle segítségnek, kapaszkodónak. A fizikai és mentális teljesítőképesség határainak kitolásával párhuzamosan egyre fontosabb vált az ADD erkölcsi, etikai oldala is, a segítségnyújtás kérdése, hogy törődni kell a másikkal és a környezetünkkel.

Egy interjúban Williams Belle elmondta, hogy már gyerekként is kereste a kihívásokat, hogyan tud egy patakon átugrani, vagy felmászni egy magas fára. Ha jobban belegondolunk, gyerekként szerettünk futkosni ide-oda, ugrálni és mászni: ezt a naiv, velünk született gyermeki lelkesedést próbálja megőrizni és fejleszteni az ADD.

A mozgalom sokakat megnyert már magának, elsősorban Franciaországban és Olaszországban, de már Lengyelországban is vannak követői. A mozgalom alapítói létrehoztak ADD-akadémiákat, ahol folyamatosan igyekeznek átadni mindazt a tudást és tapasztalatot, melyet az évek során szereztek.

Ha megnézzük a közösségi médiás oldalaikat, láthatjuk, hogy nagyon sok gyerek és nő van ezeken az edzéseken. Ebből is látható, hogy az ADD mindenki előtt nyitva áll, aki szeretne mentálisan és fizikailag fejlődni, aki szeretné leküzdeni a félelmeit, de annak is, aki csak szeretné jól érezni magát.

Magyarországon 2014 körül jelent meg ez a fajta mozgásforma, Csuzi Márton a párizsi ADD Academy képzését végezte el, így már ő maga is tarthat ADD-edzéseket. Korábban a Budapest Kortárstánc Főiskolán tartott ilyen jellegű workshopokat, emellett pedig a Flying Bodies nevű utcai fesztiválon, amelyen különféle művészeti bemutatók mellett tánc-, cirkusz- és parkour- (benne az ADD-)kurzusok is vannak.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik