Csodálatos környezetben, a Holt-tengernél futott 50 kilométert Lubics Szilvia

Csupasport CsupasportCsupasport Csupasport
Vágólapra másolva!
2023.02.04. 10:29
Az ultrafutónak nagyon tetszett a verseny, de úgy érzi, a kihagyás miatt formája még nem volt az igazi.

Fantasztikus környezetben, a Holt-tengernél futhatott pénteken Lubics Szilvia, a 2023-as futóidényt egy 50 kilométeres izraeli versennyel, a Dead Sea Marathonnal kezdte.

„Csodálatos volt az útvonal: gyönyörű kék víz partján sótöltésen futottunk, a távolban kopár sziklák, sivatag. Pont, amit imádok. Furcsa volt a meleg, a verseny alatt húsz-huszonkét fok lehetett. Szerencsére a nap csak az utolsó órában kezdett tűzni, így nem győztem inni… Körülbelül három kilométerenként volt frissítőállomás, ahol nagyon bőséges volt a kínálat, sok helyen volt izo, háromféle zselé, gyümölcsök” – adott rövid beszámolót közösségi oldalán. Hozzátette, formája a hosszú kihagyás (az antarktiszi ultra után egy hónapot pihent) miatt nem volt az igazi, de azért kényelmes tempóban célba ért.

(Íme, a verseny promóciós videója.)

Ahogy az eredménylistából kiderül, a kényelmes tempó ezúttal 4:49:23 órára volt jó, így valamelyest lemaradt férjétől, Lubics György ugyanis 4:28:15 alatt ért célba. A győztes az orosz Alekszej Berezsnyev lett 3:07:35 órás idővel.

Nemrég hosszabb interjút készítettünk Lubics Szilviával, amely az egész életéről, pályafutásáról szólt.

Fotó: Lubics Szilvia/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

A perzselő hőség, a sziklák és a kaktuszok sem állították meg Lubics Szilviát

Csupasport
2023.12.04. 20:37

Lubics Szilvia tudja, hogy Athén és Spárta között az utolsóból is lehet első

Csupasport
2023.09.29. 08:49

Egy folttal indult a combján: Lubics Szilvia küzdelme a rosszindulatú betegséggel

Csupasport
2023.08.03. 18:29

Kéktúra: tizenöt nap futás, tízrészes dokumentumfilm

Csupasport
2023.07.06. 09:48

Lubics Szilvia túl az év legkeményebb hetén, az UTH után jöhet Skócia

Csupasport
2023.06.02. 20:15

Versenyben önmagunkkal: ebben az évben négyezer kilométer fölé kellene jutni

Csupasport
2023.05.04. 13:01

Blogra futottunk: meg kell csinálni, és kész!

Csupasport
2023.03.09. 09:39

Lubics Szilvia futóútja: Szentendre, Balaton, Skócia, Jordánia

Csupasport
2023.03.03. 08:29
Ezek is érdekelhetik