Új módszer: a jegelés és a pihentetés nem segíti a gyógyulást

Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okleveles rehabilitációs szakember eloszlatta a tévhiteket.

Mindenekelőtt tisztázzuk, mit nem érdemes tenni?

Dr. Gabe Mirkin sportorvos az 1970-es években alkotta meg az úgynevezett RICE-protokollt. Rest, icing, compression and elevation, azaz pihenés, jegelés, kompresszió és megemelés – hogy több mint három évtizeden keresztül ez legyen a sportsérülések kezelésének világszerte elfogadott módszere. A kétezres évek elejétől azonban egyre több olyan kutatás látott napvilágot, amely rávilágított arra, hogy a jegelés és a pihentetés nem segíti, hanem inkább hátráltatja a sérült szövetek gyógyulását. Végül maga dr. Mirkin is felülbírálta saját korábbi álláspontját, és ma sportsérülések esetén a modern fizioterápiás protokollok sem a jegelést, sem a pihentetést nem ajánlják.

A könnyebb érthetőség kedvéért vegyük példának a bokaficamot. A sérülést követően beindulnak a szervezet öngyógyító folyamatai, azaz megkezdődik a gyulladás. Bár ma a köznyelvben a gyulladás szó negatív jelentést hordoz, valójában a gyulladás maga a gyógyulás. Nézzük, mi is történik ilyenkor! A sérülést követően első körben olyan immunsejtek érkeznek a vérárammal a helyszínre, amelyek lebontják a sérült sejteket és bekebelezik azokat, majd az így keletkező salakanyagok a nyirokkeringéssel és a vénás keringéssel távoznak a helyszínről, azaz megtörténik a „romok eltakarítása”. A következő lépésben szintén a vérárammal növekedési hormonok érkeznek, amelyek elősegítik azt, hogy a sérült és lebontott szövetek helyére új, ép szövet épülhessen. Ez a folyamat átmeneti folyadékfelhalmozódással, azaz ödémával jár, ez a duzzanat pedig nyomja a környező szöveteket, ami bizony gyakran okoz kellemetlen érzetet. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy ez a kellemetlenségérzet a gyulladás, azaz a regenerálódás természetes velejárója. Amikor jegeljük a sérült, gyógyulófélben lévő szöveteket, akkor valójában a regeneráció hatékonyságát romboljuk, hisz a jegelés mintegy hibernálja a szervezetet, lassul a lokális vérkeringés, ezáltal a gyógyuláshoz szükséges immunsejtek és növekedési hormonok odavándorlása.

A pihenés hogyan gátolja a regenerálódást?

Mozgás hatására a vérkeringés felgyorsul, mozgás hiányában pedig renyhébbé válik. Ha hosszan pihentetjük a sérült végtagot, lelassul a vérkeringés, tehát a jegeléshez hasonlóan hátráltatjuk a gyógyulást, hisz akadályozzuk az immunsejtek és növekedési hormonok munkáját. A tartós pihentetés tehát nem jó megoldás. A modern fizioterápiás alapelveknek megfelelően már nagyon korán, az első-második napon megkezdjük a mobilizációt, értelemszerűen figyelembe véve a sérülés jellemzőit.

Bokaficammal például bizonyosan nem fogunk szökdécselni, de óvatos átmozgatásokat, például hanyatt fekvésben biciklizőmozdulatokat, finom lábfejfeszítéseket bátran alkalmazunk.

Arról nem is beszélve, hogy attól, hogy a páciensnek kificamodott a bokája, a felsőtestét egész nyugodtan terhelheti. Értelemszerűen a mozgást mindig testre szabjuk, tehát senkinek sem ajánlom, hogy szakemberrel történő konzultáció nélkül maga álljon neki egy rehabilitációs mozgásprogram összeállításának.

Vegyük a bokaszorítókat és más szalagokat, amelyeket kifejezetten sportsérülésekre ajánlanak. Mi a véleménye az alkalmazásukról?

Elég határozott véleményem van a sportsérülések rehabilitációjával kapcsolatban. Ha az adott végtag nem elég stabil ahhoz, hogy biztonsággal használhassa a sportoló, azt jelenti, hogy még korai visszatérni a sporttevékenységhez. A segédeszközök hamis biztonságérzetet adnak, ami erősen hajlamosít az újrasérülésre. Az emberi test képes megfelelő stabilitást biztosítani a mozgásokhoz, ezt tehát nem külső eszközökkel kell elérni, hanem vissza kell állítani a megfelelő „belső” stabilitást. Amíg ez nem történik meg, a rehabilitáció nem ért véget. Nem bokastabilizáló pántokra van tehát szükségünk, hanem arra, hogy a sportsérülést megfelelően rehabilitálják. A sportrehabilitáció pedig egy olyan szakterület, amely nagy szakértelmet követel, a YouTube-videók nem képesek helyettesíteni a rehabilitációs szakember segítségét.

Mi a helyzet a fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő készítményekkel?

Dőreség lenne azt javasolni, hogy ne csillapítsuk a kínzó fájdalmat, jelentős fájdalom esetén tehát nyugodtan bekaphatunk egy fájdalomcsillapító gyógyszert, természetesen betartva az orvosi utasításokat. Ugyanakkor csupán egy kis kellemetlenség miatt nem érdemes gyógyszert szedni, hisz tudjuk, hogy minden gyógyszernek vannak mellékhatásai. Hozzáteszem, a jegelés akut fájdalomcsillapító módszerként nyugodtan alkalmazható, de csak közvetlenül a sérülést követően. Néhány órával később ugyanis már beindul a regeneráció, amit a fentebb említett okokból nem szeretnénk hátráltatni.

Fájdalomcsillapító terápiaként alkalmazva maximum tízperces hűtést legalább húszperces szünet kövessen, és ezt a protokollt legfeljebb kétszer ismételjük! Figyeljünk arra is, hogy a jeget soha ne helyezzük közvetlenül a bőrre!

A gyulladáscsökkentő gyógyszerekkel kissé más a helyzet. A kutatásokból tudjuk, hogy a gyulladás elfojtása egyben a szövetek regenerációját is akadályozza, hisz ahogy már említettem, a gyulladás maga a gyógyulás. A modern irányelvek szerint a gyulladást csakis akkor érdemes gyógyszeresen csillapítani, ha megvan a veszélye annak, hogy nem fiziológiásan zajlik le, azaz valamilyen okból kifolyólag túlzott immunválaszt ad a szervezet. Konkrét sérülésekkel kapcsolatban természetesen mindig a kezelőorvos ad iránymutatást.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!