Motiválta a győzelem lehetősége – meg is szerezte az aranyérmet

Nagyszerű futással győzött Balatonfüreden – minden a tervei szerint alakult?
Két esztendővel ezelőtt futottam már egy negyvennyolc órásat, kétszázharmincegy kilométerig jutottam, nem sikerült valami jól, mert megsérült a talpam – mondta a Csupasportnak Váradi Zoltán. – Éppen ezért mindenképpen javítani szerettem volna az eredményemen, s tudtam, ha nem sérülök meg, ez össze is jöhet. A kitűzött célom háromszáz kilométer volt, s habár ez nem sikerült, teljes mértékben elégedett vagyok. Nagyon meleg volt, én pedig kifejezetten rosszul viselem ezt az időjárást. Már az első órákban éreztem, hogy nem tudom hozni azt az átlagot, amely normális körülmények között összejött volna.
Milyennek értékeli a versenyt?
Teljes mértékben eseménytelenül telt. Futottam a saját tempómban, csak magamra koncentráltam, egyáltalán nem figyeltem a többieket. Nem is tudtam róla, a feleségem hívta fel a figyelmemet arra, hogy átvettem a vezetést. Akkor csillant fel a remény, hogy meg is nyerhetem a versenyt. Egyébként miután az élre kerültem, nagyon motivált lettem, és egyből elkezdtem figyelni a riválisokat is. Az első éjszaka nem szerettem volna aludni, mert tudtam, hogy bírni fogom, ezért csak másnap, pont a nagy melegben mentem el pihenni. Addig igyekeztem minél nagyobb előnyt kiépíteni a második helyezettel szemben, de persze amikor visszatértem a pihenő után, már ő vezetett három körrel. Súlyos órák mentek rá, hogy ledolgozzam a hátrányomat, de legalább gyorsan repült az idő… A fáradtság mindkettőnknél jelentkezett, és a gyenge pontok is kijöttek, a második éjszaka pedig igencsak nehézzé vált. De ezt követően lett behozhatatlan előnyöm, mindenfajta fájdalom ellenére igyekeztem elérni a célom. Egyébként nem is ellenfelekként tekintettünk egymásra, sokkal inkább bajtársakként, mindenki segített a másiknak, biztattuk egymást, remek hangulatban telt az esemény. Fantasztikus volt a szervezés, le a kalappal mindenki előtt.

A meleg jelentette a legnagyobb nehézséget?
A meleg nagy kihívás volt, illetve az, hogy a talpam felhólyagosodott, és egyre elviselhetetlenebbé vált, kezelni is kellett, ami után egy kicsit jobb lett, de egy kis idő múlva megint fájt, és ez csak fokozódott. A cipőmet is le kellett cserélnem. A frissítésem viszont szuperül működött, jól eltaláltam mindent, tudtam enni és inni.
Tekintsünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki a közeljövőre?
Most egy kis pihenés következik, majd június végén a Lágymányosi-öböl-átúszáson veszek részt, aztán július közepén jön a Balaton-átúszás is. A következő futóversenyem októberben az Isopol Super 6/12/24 Ultramaraton lesz, ahol a huszonnégy órás számban versenyzek majd.

Spisák Emil elképesztő pályacsúcsot futott a Darálón









