Autósport: a magyar szövetség egyeztet a koronavírus miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.04. 15:45
A Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) folyamatosan egyeztet a nemzetközi szövetséggel (FIA) és az illetékes hatóságokkal a koronavírus-járványról.

A szövetség szerdán a honlapján megjelent közleményben azt írta, „eltökélt szándéka, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy a Magyarországra tervezett összes autósport-eseményre” az előzetes tervek szerint kerüljön sor.

Az MNASZ hozzátette, a magyar autóversenyzőket igyekszik tájékoztatni a külföldi versenyeken, teszteken és egyéb eseményeken való részvétellel kapcsolatos kérdésekről.

Az első nemzetközi autósportos esemény április végén a Hungaroringen lesz, amikor a túraautó-világkupa (WTCR) és a gyorsasági kamion Európa-bajnokság mezőnye versenyez a mogyoródi Forma-1-es pályán.

Legfrissebb hírek

„Nem állt szándékunkban előnyt szerezni" – magyarázatot adott a Ferrari Hamilton és Leclerc kizárására

F1
2025.03.23. 15:24

Mindkét Ferrarit és Gaslyt is kizárták a kínai versenyről – változott a végeredmény

F1
2025.03.23. 12:06

Szigorított szárnyteszt, meghosszabbított DRS-zóna, újraaszfaltozott pálya – mi várható a Kínai Nagydíjon?

F1
2025.03.20. 15:20

„Egyáltalán nem kellett változtatnunk” – Norris nem tart attól, hogy visszaveti a McLarent az FIA szigorítása

F1
2025.03.20. 14:15

Szujó Zoltán: Tudtam, hogy nehéz út lesz

Egyéb autó-motor
2025.03.19. 20:48

Több csapat és a Pirelli szállítmánya is késve érkezett meg Kínába – az FIA engedményt tett

F1
2025.03.19. 13:07

Az MNASZ elnöksége nyílt levélben állt ki Szujó Zoltán elnök mellett

Egyéb autó-motor
2025.03.17. 16:30

Az FIA elégedetlen az Ausztrál Nagydíjon látottakkal, már Kína előtt szigorít a szárnyteszteken – hivatalos

F1
2025.03.17. 14:07
Ezek is érdekelhetik