Autósport: Keszthelyi Vivien a Carlin-istálló színeiben folytatja

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 17:15
null
(Fotó: VRS Sport Group Menedzsment)
A Formula–2-es csapatot is versenyeztető, utánpótlás-nevelő istálló, a Carlin Motorsport hároméves szerződést kötött Keszthelyi Viviennel.

 

(Fotó: VRS Sport Group Menedzsment)
(Fotó: VRS Sport Group Menedzsment)

„Óriási lehetőségként” írja le a Carlin Motorsport és Keszthelyi Vivien megállapodását a Team VRS közleménye. A beszámoló felidézi, hogy a magyar pilótanő 2015 és 2018 között az Audi akadémiáján pallérozódott, többek között a GT4-es Audi R8-kupában is kipróbálhatta magát, és az év újonca lett.

Tavaly több Formula–3-as és a női pilóták számára indított W Series-futamon is elindult, az eredményeivel pedig felhívta magára a Carlin figyelmét is.

„Ez már túlmutat az egyéni karrieremen. Köszönettel tartozom a szüleimnek, továbbá a német Audi Sport vezetőségének, és minden támogatónak, aki a pályafutásom elején lehetőséget biztosított, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek az autósportban, továbbá az eddig vezető úton a tekintélyes anyagi támogatás mellett sportszakmailag is segítették a munkámat” – idézi a közlemény a 19 esztendős pilótát.

A közlemény arra nem tér ki, hogy Keszthelyi a következő idényben mely kategóriában állhat rajthoz.

Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Utolsó kanyaros előzéssel lett F3-as bajnok az olasz

F1
2024.09.01. 10:23

Formula–3: jó rajt és tökéletes védekezés – Colov nyerte a főfutamot a Hungaroringen

Egyéb autó-motor
2024.07.21. 09:31

Formula–3: Bedrin aratott győzelmet a hungaroringi sprintversenyen

Egyéb autó-motor
2024.07.20. 10:46

Formula–3: Laurens van Hoepené a pole az idő előtt leintett hungaroringi kvalifikáción

Egyéb autó-motor
2024.07.19. 16:04

F3: Gabriel Bortoleto nyerte meg a 2023-as idényt

Egyéb autó-motor
2023.09.02. 14:43

A 2023-as Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéje rengeteg izgalmat és fontos üzeneteket tartogatott a rajongók számára

F1
2023.07.28. 11:46

F3: O'Sullivan magabiztosan nyert a hungaroringi főversenyen

Egyéb autó-motor
2023.07.23. 09:05
Ezek is érdekelhetik