Formula–3: Laurens van Hoepené a pole az idő előtt leintett hungaroringi kvalifikáción

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.19. 16:04
Laurens Van Hoepen rajtolhat az első helyről vasárnap a Hungaroringen (Fotó: DPPI)
Laurens van Hoepen rajtolhat a pole pozícióból a Formula–3 magyarországi versenyhétvégéjének főfutamán. A holland pilóta mellől Nikola Colov, harmadikként Leonardo Fornaroli várhatja a piros lámpák kialvását a Hungaroringen.

 

A Hungaroringre kilátogató nézők nem csak a Formula–1-es eseményeket tekinthetik meg ezen a hétvégén, ugyanis a jövő nagy alakjai is megméretik magukat a betétsorozatokban. A Formula–2 mellett a Formula–3 mezőnye is összecsap a mogyoródi versenypályán – péntek délelőtt a szabadedzéssel kezdődött a program a fiatalok számára.

Mari Boya nyitott az élen az F3-asok egyetlen gyakorlásán, a spanyol versenyző mögött Martinius Stenshorne és Luke Browning hangolódott a másnapi időmérőre, amelyen a levegő és az aszfalt magas hőmérséklete is kissé megnehezítette a versenyzők dolgát.

A kvalifikáció elején sokan panaszkodtak a forgalomra az igen nagy mezőnyből, és ez a későbbiekben sem igazán javult. Néhány perc elteltével az egyetlen női versenyző, Sophia Flörsch állt az élen, aki azonban nem sokkal később az egyik bukótérbe csúszott egy másik gyors köre során. Bő tíz perc elteltével csupán az AIX Racing versenyzői rendelkeztek mért körrel.

Nem sokkal az edzés első felét követően már mindenki neve mellett szerepelt köridő, az élen ekkor Leonardo Fornaroli állt. Néhány percnyi várakozást követően a versenyzők visszatértek a pályára az utolsó percekre, nem sokkal a leintés előtt azonban kisebb dráma következett.

Browning csúszott ki a 11-es kanyarban, s autóját a gumifal állította meg, amely miatt lengették előbb a sárga, majd a piros zászlót. Többen így nem tudták befejezni az utolsó gyors körüket, s végül a tervezettnél 24 másodperccel hamarabb ért véget az F3-as időmérő a Hungaroringen.

A leintéskor Laurens van Hoepen állt az első helyen, így a holland pilóta rajtolhat a pole pozícióból a vasárnapi főfutamon. Van Hoepen mellől Nikola Colov, a második sorból Fornaroli és Noel León várhatja a piros lámpák kialvását.

Dino Beganovic zárta a 12. helyen a mogyoródi kvalifikációt, így a svéd versenyző rajtolhat a pole pozícióból a szombati sprintfutamon, amely 9.50-kor veszi kezdetét a Hungaroringen!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik