WTCR: Ningpo visszatér – teljes a 2021-es versenynaptár

Vágólapra másolva!
2021.03.30. 14:08
null
2019 után idén ismét Ningpóba látogathat a WTCR mezőnye (Fotó: DPPI)
Immár biztossá vált, hogy ha sikerül megrendezni a túraautó-világkupa (WTCR) kínai fordulóját idén, a versenyhétvégét a ningpói pályán bonyolítják le.

 

Kína helye úgy is biztos volt a WTCR 2021-es versenynaptárában, hogy a szezon utolsó előtti versenyhétvégéjének otthont adó létesítményről egészen mostanáig nem született döntés. Még az idény menetrendjének januári módosítása során is csupán annyit lehetett tudni, hogy novemberben valamelyik kínai pályán csap össze a mezőny.

A legfrissebb bejelentések szerint eldőlt, hogy a kínai hétvégének a ningpói versenypályán rendezik meg. A létesítmény 2017-ben épült, és vendégül látta a túraautó-világbajnokság (WTCC) mezőnyét a sorozat utolsó évében, majd 2018-ban a WTCR első versenynaptárából sem maradt ki.

2019-ben szintén rendeztek versenyhétvégéjét a pályán, ám 2020-ban a koronavírus-járvány miatt erre nem kerülhetett sor. Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy idén ismét összecsaphat a mezőny Ningpóban, a versenyhétvégére november 6–7-én kerül sor.

Egy továbbra sem elhanyagolható tényezőre azonban a WTCR hivatalos honlapján megjelent cikkben is felhívták a figyelmet. Az ugyanis, hogy a kínai, illetve a dél-koreai és a makaói fordulókat valóban meg tudják-e rendezni, nagyban függ az adott térségeket érintő beutazási és áruszállítási korlátozásoktól, valamint azok feloldásától. Vagyis bár a szervezők mindent megtesznek a hétvége zavartalan lebonyolításáért, a koronavírus-járvány új hulláma és az abból eredő szigorítások még bármikor közbeszólhatnak.

A WTCR 2021-ES VERSENYNAPTÁRA:
Június 3–5.: Nürburgring, Nordschleife (Németország)
Június 26–27.: Vila Real (Portugália)
Július 10–11.: MotorLand Aragón (Spanyolország)
Július 31.–augusztus 1.: Adria International Raceway (Olaszország)
Augusztus 21–22.: Hungaroring (Magyarország)
Október 16–17.: Inje Speedium (Dél-Korea)
November 6–7.: Ningpo (Kína)
November 19–21.: Circuito da Guia (Makaó)

Legfrissebb hírek

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

Bondár három és fél órás csatában búcsúzott az első fordulóban a ningpói tenisztornán

Tenisz
2024.10.14. 12:06

Kiderült a 2025-ös Magyar Nagydíj pontos időpontja

F1
2024.04.12. 13:58

Sportrádió: Átkattan valami az ember fejében, amikor sisak van rajta – Michelisz

Egyéb autó-motor
2023.10.04. 20:06

Tenisz: Dzsabur diadalmaskodott Ningpóban

Tenisz
2023.09.30. 12:15

F1: íme, 2024-es versenynaptár, július 21-én rendezik a Magyar Nagydíjat

F1
2023.07.05. 16:10

Versenynaptár 2023: atlétikai világbajnokság; labdarúgó El-döntő Budapesten

Egyéb egyéni
2023.01.17. 17:31

Verstappen-uralom és a WTCR-korszak vége – 2022 az autósportban

Egyéb autó-motor
2022.12.31. 09:55
Ezek is érdekelhetik