Autós hegyi Eb: a bajnok Nagy Norbert győzelemmel zárta a sorozatot

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.09.18. 09:56
null
Fotó: Nagy Norbert/Facebook
A sorozatot már megnyerő Nagy Norbert aranyérmes lett az autós hegyi Európa-bajnokság horvátországi állomásán.

 

A versenyző sajtócsapatának hétfői közleménye szerint a Nagy Norbi Racing Team (NNRT) szakmai vezetőjeként is tevékenykedő pilóta a diadal mellett kategóriája pályacsúcsát is megdöntötte Buzetben.

„Jó volt így lezárni az idei Eb-sorozatot. Kiegyensúlyozott teljesítménnyel toltam végig a szezont, és ez egy-két kisebb technikai nehézség ellenére az eredményeken is meglátszott – emlékezett vissza Nagy Norbert.Fantasztikus sorozat van mögöttem, fogom még elemezni az egészet, de most az ünneplésnek van itt az ideje. Ha visszagondolok az évre, a portugáliai futam volt a legjobb, nem azért, mert ott is nyertem, hanem azért, mert az a versenyhétvége a hangulatában jelentett sokat. Eszméletlen tömeg volt, nem lehetett megmozdulni a pálya mellett.”

Nagy Norbert hegyi Európa-bajnoki címe az első összetett magyar győzelem a szakágban.

Legfrissebb hírek

Három év kihagyás után tér vissza a DTM-be a korábbi F1-es pilóta

Egyéb autó-motor
2024.12.18. 11:03

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

FORMULA–E, 2024–2025 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb autó-motor
2024.12.06. 19:40

Debrecenben rendezik a flat track motoros-világbajnokság döntő futamát

Egyéb autó-motor
2024.10.09. 16:11

Autós hegyi Eb-sorozat: megvédte címét Nagy Norbert

Egyéb autó-motor
2024.09.15. 21:33

F1: mind a tíz csapat betartotta tavaly a költségvetési maximumot

F1
2024.09.11. 21:44

Autós hegyi Eb-sorozat: Nagy Norbert ezüstérmes Szlovéniában

Egyéb autó-motor
2024.09.01. 20:21

Autós hegyi Eb: Nagy Norbert ezüstérmes Svájcban

Egyéb autó-motor
2024.08.19. 11:02
Ezek is érdekelhetik