Kamion Eb: Kiss Norbert kettős sikert aratott szombaton

Vágólapra másolva!
2023.09.30. 21:07
null
Kiss Norbert kettős győzelemmel zárta a napot Spanyolországban (Fotó: Facebook/Kiss Norbi)
Kiss Norbert kettős győzelmet aratott a gyorsasági kamion Európa-bajnokság jaramai záróhétvégéjének első napján. A Révész Racing versenyzője már a múlt héten bebiztosította ötödik kontinensbajnoki címét a kategóriában.

 

A Révész Racing tájékoztatása szerint a 38 éves szombathelyi pilóta ismét megszerezte a pole pozíciót, de a jól sikerült rajt után mögötte többen is összeütköztek, ezért piros zászlóval megállították a versenyt.

Ez azonban nem zavarta meg a címvédőt, aki a második rajt után az élre állt, és ettől kezdve biztosan vezetett, majd elsőként intette le a kockás zászló.

A második felvonásban a nyolcadik hely jutott a magyar kamionosnak, de a hatodik körre egy remek manőver után ellépett a többiektől és kettős győzelemmel zárta a napot Spanyolországban. A sorozat honlapja szerint Kiss megdöntötte saját rekordját – 2015-ben 19 győzelemig jutott –, az egy idényen belüli futamgyőzelmek számát tekintve ugyanis szombaton a 21. sikerét zsebelte be.

A Révész Racing versenyzője már a múlt héten bebiztosította ötödik kontinensbajnoki címét, és pillanatnyilag 98 pontos előnnyel várja a szezon utolsó versenynapját.

A záróhétvégén vasárnap 14.10-től kerül sor a forduló harmadik futamára, az idénybeli utolsó viadalt pedig 16.25-től rendezik Jaramában.

Legfrissebb hírek

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

Kiss Norbert kamionversenyző jövőre is történelmet írna

Egyéb autó-motor
2024.10.09. 15:52

Az Európa-bajnok Kiss rátett még egy lapáttal

Egyéb autó-motor
2024.10.06. 20:08

Gyorsasági kamion Eb: Kiss Norbert megszerezte idei 18. futamgyőzelmét

Egyéb autó-motor
2024.10.05. 20:09

Kiss Norbert: „Szét is vágnám a licencemet, ha nem a győzelemért harcolnánk!”

Egyéb egyéni
2024.09.30. 14:58

Gyorsasági kamion Eb: címét megvédve hatodszor lett Európa-bajnok Kiss Norbert

Egyéb autó-motor
2024.09.29. 14:42

Gyorsasági kamion Eb: Kiss Norbert egy lépésre a címvédéstől

Egyéb autó-motor
2024.09.28. 19:56

Kiss Norbert 65 pontra növelte előnyét a gyorsasági kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
2024.09.01. 19:11
Ezek is érdekelhetik