Kamion Eb: századik győzelmét aratta Kiss Norbert

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.10.01. 18:53
null
Kiss négyszer pezsgőzhetett a hétvégén (Fotó: Imago Images)
Kiss Norbert vasárnap századik alkalommal állhatott fel a dobogó legfelső fokára a gyorsasági kamion Európa-bajnokságon a spanyolországi Jaramában.

Csapatának beszámolója szerint a Révész Racing versenyzője – aki már a múlt héten bebiztosította ötödik kontinensbajnoki címét a kategóriában – az Eb zárásán szombaton mindkét futamot megnyerte, majd a vasárnapi edzésen is a leggyorsabb volt. Ezzel újabb rekordot állított fel, ugyanis idén minden időmérőn ő győzött.

A nap első futamában remekül sikerült az ötszörös Európa-bajnok rajtja, de a kilencedik körben egy olajfolt miatt többen ütköztek mögötte, ezért piros zászlóval megállították a futamot, melyet így végül a magyar versenyző nyert. Kissnek ez volt idei 22., pályafutása során pedig a századik győzelme, ami rekord.

A fordított rajtrácsos futamban a nyolcadik helyről startolhatott, majd az utolsó kanyarban feljött a harmadik helyre, ennek révén pedig a hétvége mind a négy versenyén dobogóra állhatott.

A magyar pilóta végül 419 ponttal zárta a szezont, megszerezve saját maga ötödik, csapatának pedig a harmadik Eb-címét.

Legfrissebb hírek

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

Kiss Norbert kamionversenyző jövőre is történelmet írna

Egyéb autó-motor
2024.10.09. 15:52

Az Európa-bajnok Kiss rátett még egy lapáttal

Egyéb autó-motor
2024.10.06. 20:08

Gyorsasági kamion Eb: Kiss Norbert megszerezte idei 18. futamgyőzelmét

Egyéb autó-motor
2024.10.05. 20:09

Kiss Norbert: „Szét is vágnám a licencemet, ha nem a győzelemért harcolnánk!”

Egyéb egyéni
2024.09.30. 14:58

Gyorsasági kamion Eb: címét megvédve hatodszor lett Európa-bajnok Kiss Norbert

Egyéb autó-motor
2024.09.29. 14:42

Gyorsasági kamion Eb: Kiss Norbert egy lépésre a címvédéstől

Egyéb autó-motor
2024.09.28. 19:56

Kiss Norbert 65 pontra növelte előnyét a gyorsasági kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
2024.09.01. 19:11
Ezek is érdekelhetik