Birkózó-vb: Wöller Gergő kikapott

Vágólapra másolva!
2005.09.26. 17:11
Címkék
A Budapesten zajló 49. kötött-, 38. szabadfogású és 17. női birkózó világbajnokságon ma három magyar szabadfogású versenyző lépett szőnyegre, utolsóként közülük Wöller Gergő kapott ki és ezzel sajnos ő sem jutott a négy közé.A 60 kilogrammosok között birkózó, junior világbajnoki bronzérmes Wöller előbb az észt Jaanek Lipset, majd a nyolcaddöntőben a litván Andrius Voitechovskist verte. A negyeddöntőben a grúz Levan Csabradze ellen léphetett szőnyegre és egy kiegyenlített küzdelmet követően nagy csatában maradt alul.
A találkozó első pontját Wöller szerzet ugyan, de ellenfele egyenlített, így, mivel övé volt a menet utolsó pontja a menetgyőzelmet is megszerezte.

A folytatásban Wöller kezdeményezett és a mérkőzés végére kiegyenlített.

A záró két percben a grúz erőszakosan kezdett, pontot is tudott szerezni, azt követően azonban már csak előnye megtartására törekedett.

Sikerrel, ugyanis hiába volt Wöller minden igyekezete, egyenlíteni, fordítani már nem tudott.

Az 55 kilogrammosok között Bánkuti Zsolt és a 66 kilogrammos mezőnyben rajthoz álló Hatos Gábor vereségét követően a változatlanul vigaszági lehetőségre vár, miután legyőzőik még versenyben vannak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik