A világbajnok Berki: Végre megcsináltuk, amit akartunk!

– Hány éves álma vált valóra?
– Tulajdonképpen gyerekkorom óta ez volt az egyik célom, a másik természetesen az olimpiai aranyérem – remélem, egyszer az is az enyém lesz. A kétezer-kettes debreceni világbajnokságon éreztem először azt, hogy én is odaérhetek a legjobbak közé. Most végre sikerült.

– Mitől volt más ez a világbajnokság, mint az előző kettő, amelyen ezüstérmet szerzett?
– Felnőttem a feladathoz, mondhatnám kicsit viccesen. De az igazság az, annyira jól ment minden az elmúlt napokban, hogy tudtam, nem lesz nagy baj. A döntő reggelén felébredtem, de még visszaaludtam kicsit, s ez nagyon jólesett. Aztán a bemelegítésnél minden a helyén volt, s éreztem, nincs miért aggódnom. Persze csak akkor nyugodtam meg, amikor a nyolcadikként tornázó örmény fiú is befejezte a gyakorlatát.

– Még az sem feszélyezte, hogy toronymagas esélyesnek számított?
– Nem foglalkoztam ezzel, bár a melegítőteremben annyian néztek, olyan sokan figyelték a gyakorlatomat, hogy egy pillanatra átfutott rajtam egy rossz érzés. De ez nem tartott sokáig. 

– S most milyen érzések kerülgetik?
– Őszintén? Fogalmam sincs. Egyelőre fel sem tudom fogni, mit értem el. A csarnokban a sírás kerülgetett, akárcsak edzőmet, Kovács Istvánt. De azt hiszem, lesz még jó néhány könnyes összeölelkezésünk a következő napokban. Mert végre megcsináltuk, amit akartunk!