Ökölvívó ol. sel.: Bernáth István technikai K. O.-val kapott ki

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.15. 21:13
Bernáth István nem jutott be a döntőbe a +91 kilogrammos súlycsoportban, így egyelőre nem szerzett riói kvótát pénteken a törökországi Samsunban zajló ökölvívó európai olimpiai kvalifikációs versenyen.

A pontozók az első és a második menetet is a világbajnoki bronzérmes, Európai Játékok-győztes brit Joseph Joyce-nak adták, majd a harmadik felvonásban technikai K.O.-val hirdették ki győztesnek, miután többször is rászámoltak magyar ellenfelére.

„A tudáskülönbség döntött a világranglista-vezető brit javára, akinek rendkívül agresszív a stílusa. Bernáth próbált küzdeni, de egyrészt ez a meccs meghaladta a képességeit, másrészt betegségek miatt idén nem tudott megfelelően készülni” – nyilatkozta a helyszínről az MTI-nek Csötönyi Sándor, a hazai sportági szövetség elnöke.

Hozzátette: a 206 centiméter magas, nagy ütőerejű Joyce profi bokszolónak készül, és évek óta a világ élvonalához tartozik. Mivel Bernáth Istvánnak a térd- és a bokasérülése is kiújult, valószínűleg nem tud kötelek közé lépni a szombati bronzmérkőzésen, de a későbbiekben még lesz lehetősége olimpiai kvótát szerezni.

A péntek délutáni programban a 75 kilósok között Harcsa Zoltán egyhangú pontozással győzte le a német Xhek Paskalit az elődöntőben, ezzel megszerezte a magyar bokszolók első riói kvótáját, és bejutott a törökországi torna fináléjába.

A szintén 75 kilogrammos Szatmári Petra egyhangú pontozással kikapott a svéd Anna Laurell Nashtől.

Samsunban a férfiak tíz kategóriájában három-három olimpiai hely talál gazdára: a súlycsoportok harmadik kvótájáról a két elődöntő vesztesének hétvégi – a döntőkkel együtt sorra kerülő – meccsei döntenek. A nőknél – három súlycsoportban – csak a döntősök szereznek olimpiai indulási jogot.

Legfrissebb hírek

Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
38 perce

A nemzeti ünnepre kapitánya is lesz a magyar boksznak

Ökölvívás
4 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip visszatér a Honvédba

Ökölvívás
2025.02.27. 20:28

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Ökölvívás: 15 ország nevezett a Bocskai-emlékversenyre

Ökölvívás
2025.02.27. 14:05

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Kifelé a pofonok völgyéből – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2025.02.19. 23:14

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25
Ezek is érdekelhetik