„Hú, micsoda didik!” – hölgy olvasóinktól elnézést kell kérnünk, de szakács barátom egy szaſtos hamburger és egy pikáns gombaleves készítése közben pöccintette oda ezt a mondatot, rápillantva a 2017-es PDC-dartsvilágbajnokság egyik mérkőzésének bevonulásakor a tévé képernyőjére, a valóban – mondjuk úgy – tehetséges kísérőhölgyre.
Valakit a dartsosokat színpadra vezető bombázók keblei, mást a lelátói hangulat, a sörmámorban úszó szurkolók, a briliáns minőségű játék vagy a legkülönlegesebb jelmezekbe bújt emberek ragadnak magukkal – tényleg, micsoda ötlet, mondjuk, tükörtojásnak, papnak, pincérnek vagy éppen Darth Vadernek öltözni a móka kedvéért!
S hol van már a békebeli füstös, csöndes nézőtér? Ma már a tömeg üvöltése kísér minden egyes dobást.
Kérdezik is: mitől lett milliókat a tévéképernyő elé ültető celebsportág a darts?
Nos, nem kell ide tudományos okoskodás, hiszen a nyíldobálás nem vetekedhet a labdarúgás, a jégkorong vagy éppen az amerikai futball népszerűségével, „csupán” zseniális gondolat volt december közepe és január eleje között megrendezni a vb-t, amikor a nemzetközi sportéletben szinte semmi sem történik, a sportadók viszont vevők a telt házas, kuriózumot jelentő rendezvényre – úgyhogy a dátumért felelős ötletgazda megérdemelne néhány korsó Guinnesst.
Immár nem lehet legyinteni a dartsra, amely a hírek szerint lassan olimpiai sportággá növi ki magát. Nem csoda, hiszen a mai kívánalmaknak tökéletesen megfelel: egyszerű, érthető szabályok, pörgős játék.
És milyen nehéz játék!
Aki állt életében dartstábla előtt, tudja, a televízión keresztül cefetül nagynak tűnő számok a valóságban nem is annyira méretesek, sőt, iciripicirik – a tripla szektorokról nem is beszélve, ahová alig fér be egymás mellé-mögé három nyíl, a hétfő esti döntőben mégis negyvenkét(!) darab száznyolcvanat (a legnagyobb dobható összeg) láthattunk a végül győztes Michael van Gerwentől, valamint Gary Andersontól.
A vb-láz lassacskán alábbhagy, de idehaza közeleg a mintegy ezer amatőr játékost megmozgató soroksári verseny, majd februártól a Premier League küzdelmei, amelyek keretében a legjobbak lépnek színpadra Európában.
S hogy kik nézik majd ezeket a versenyeket?
Szakács barátom biztosan – és már nem csak a keblek miatt.
Valakit a dartsosokat színpadra vezető bombázók keblei, mást a lelátói hangulat, a sörmámorban úszó szurkolók, a briliáns minőségű játék vagy a legkülönlegesebb jelmezekbe bújt emberek ragadnak magukkal – tényleg, micsoda ötlet, mondjuk, tükörtojásnak, papnak, pincérnek vagy éppen Darth Vadernek öltözni a móka kedvéért!
S hol van már a békebeli füstös, csöndes nézőtér? Ma már a tömeg üvöltése kísér minden egyes dobást.
Kérdezik is: mitől lett milliókat a tévéképernyő elé ültető celebsportág a darts?
Nos, nem kell ide tudományos okoskodás, hiszen a nyíldobálás nem vetekedhet a labdarúgás, a jégkorong vagy éppen az amerikai futball népszerűségével, „csupán” zseniális gondolat volt december közepe és január eleje között megrendezni a vb-t, amikor a nemzetközi sportéletben szinte semmi sem történik, a sportadók viszont vevők a telt házas, kuriózumot jelentő rendezvényre – úgyhogy a dátumért felelős ötletgazda megérdemelne néhány korsó Guinnesst.
Immár nem lehet legyinteni a dartsra, amely a hírek szerint lassan olimpiai sportággá növi ki magát. Nem csoda, hiszen a mai kívánalmaknak tökéletesen megfelel: egyszerű, érthető szabályok, pörgős játék.
És milyen nehéz játék!
Aki állt életében dartstábla előtt, tudja, a televízión keresztül cefetül nagynak tűnő számok a valóságban nem is annyira méretesek, sőt, iciripicirik – a tripla szektorokról nem is beszélve, ahová alig fér be egymás mellé-mögé három nyíl, a hétfő esti döntőben mégis negyvenkét(!) darab száznyolcvanat (a legnagyobb dobható összeg) láthattunk a végül győztes Michael van Gerwentől, valamint Gary Andersontól.
A vb-láz lassacskán alábbhagy, de idehaza közeleg a mintegy ezer amatőr játékost megmozgató soroksári verseny, majd februártól a Premier League küzdelmei, amelyek keretében a legjobbak lépnek színpadra Európában.
S hogy kik nézik majd ezeket a versenyeket?
Szakács barátom biztosan – és már nem csak a keblek miatt.