NS Hosszabbítás – Kótai Mihály: A mosoly albuma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.24. 20:53
null
Kótai Mihály (Fotó: Veres Viktor)
A Nemzeti Sport szombati számában megjelenő Hosszabbítás-mellékletből ajánljuk:

 

 

A rakamazi Nefelejcs utcából, a teljes reménytelenségből indulva lett profi ökölvívó-világbajnok és népszerű televíziós személyiség, kesztyűzött Floyd Mayweatherrel, fogorvosnak tanult a SOTE-n, hatalmas pofonokat adott és kapott az élettől is, vezeti a Fradit, és az esti Operabálra készül, amelyen majdnem a kislánya is fellépett.

– Honnan az állandó jókedv? Hiszen még az ötödik menet, egy nagy verés után is mosolyog.
– Nehéz gyerekkorom volt, lehet, hogy csak ezzel a vidámkodással lehetett túlélni.

– Mennyire volt nehéz?
– Első osztályos koromban elváltak a szüleim, anyámat nem ismerem, vele egy rövid, de nagyon kemény időszakban éltem együtt, arról nem is szívesen beszélek. Apámmal pedig tizenhat éves koromban elmentünk egymástól olyan messzire, amilyen messzire csak lehet, és ezt a kapcsolatot már nem is lehet kiegyenesíteni. Rakamazi gyerek vagyok, amikor kétezerháromban világbajnok lettem, a helyi polgármester meghívott egy díszvacsorára. Az edzőm, Veres Laci mondta, mutassam meg, hol születtem. Befordultunk a Nefelejcs utcába. Por mindenütt, forróság, égig érő fű, mint egy Kusturica-filmben, szinte kinyúlt az idő. Laci lelassított, a szél átfújt a romos házak között az úton, átszaladt előttünk egy girhes kutya, futott egy kis roma gyerek, az anyja pedig utánakiabált.

– Más egy autóval befordulni, és más ott élni.
– Még szép. De sok jó is volt benne, rengeteg poén, kicsit más közegben nőttem fel, mint például a feleségem, aki persze nem is a feleségem, pedig már kétszer megkértem a kezét. Ő remek jégtáncos volt, más társadalmi réteg, normális budai család, szemben velem, a rakamazi fiúval. Szoktam is mondani, hogy nehéz eljutni Rakamazról Mandala Baybe.

A Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás című mellékletében L. Pap István beszélgetett hosszasan és jókedvűen Kótai Mihállyal, itthoni és lengyelországi ökölvívó-karrierről, anyagi nehézségekről, bírósági ügyről, családról, boldogságról, diploma-szerzési kísérletről, Fradi-szakosztályról.

És a Hosszabbításban még olvashat arról is, hogy…
Andreas Möller miként is került Magyarországra? Zsoldos Barna sorozatának utolsó részében a magyar labdarúgó-válogatott edzője Bernd Storckról, Kleinheisler Lászlóról is beszél;
– a kereken nyolcvan éve született Zsivótzky Gyula már tíz éve nincs közöttünk, alakjára – két sikeres fia mellett – még mindig mindenki áhítattal vegyes csodálattal néz fel. Az évszázad atlétájának portréját Thury Gábor rajzolta meg;
– lízingelt kutyáival már két alaszkai selejtezőn is túl van Balogh Ottó, a világ leghosszabb és legkeményebb kutyaszánhúzó-versenyének magyar indulója. A márciusi Iditarod előtt Tóth Anita beszélgetett a hajtóval;
– milyen nemzetiségű is Les Murray? Pápán született, Budakeszin élt, Ausztráliában futott be nagyszerű karriert, Puskás Ferencet és Pelét is barátjának mondhatta. A SBS csatorna 71 éves kommentátorlegendáját Pietsch Tibor faggatta emlékeiről.

Legfrissebb hírek

Matthäus: A Bayern München Németország első számú csapata; Tomori: A legvégén eksztázisba kerültünk

E-újság
10 órája

Robbie Keane: Fordulópontot jelenthet az ETO elleni továbbjutás; Gáspár Dávid: Amikor döcögött a szekér, akkor is összetartott a társaság

E-újság
2025.02.28. 23:28

F1: különleges Nemzeti Sport Magazinnal és a Boxutca magazinnal készül a közmédia a 2025-ös szezonra

F1
2025.02.27. 13:38

Újabb Szoboszlai-varázslat; nem borult a papírforma a kupában

E-újság
2025.02.26. 23:50

Rossi a pillanatnyi forma alapján dönt; Okorn szívesen maradna a kosárválogatott élén

E-újság
2025.02.24. 23:13

Nagy Péter még nem zárta le a karrierjét; Guzi Blanka helyén kezeli a győzelmet

E-újság
2025.02.23. 23:33

Két oldalon a Man. City–Liverpool rangadóról; az Eb-ért játszik a férfi kosárlabda-válogatott

E-újság
2025.02.22. 23:51

Klub, csapat, egyén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.02.22. 23:35
Ezek is érdekelhetik