Kúszni, mászni – Dlusztus Imre publicisztikája

Gróf Klebelsberg Kunó javaslatára 1921-ben változtatták meg a tornatanár kifejezést testnevelőre, mivel ez utóbbi jobban kifejezi az iskolai testnevelés személyiségformáló és jellemnevelő szerepét. Az idevonatkozó törvény kimondta, „a testnevelésnek az a feladata, hogy az egyének testi épségének és egészségének megóvása, lelki és testi erejének, ellenálló képességének, ügyességének és munkabírásának kifejlesztése által megjavítsa a közegészség állapotát, gyarapítsa a nemzet munkaerejét”. Ezért az állam „1. mindennemű iskolában gondoskodik mindkét nembeli tanulóifjúság rendszeres testneveléséről, a főiskolák körében pedig ezt minden hallgató számára lehetővé teszi; 2. szervezi az iskolát elhagyó ifjúság testnevelését oly módon, hogy ebben 21-ik életévének betöltéséig a nemzetnek minden férfitagja kötelezően részt vegyen; 3. támogatja azokat a társadalmi alakulatokat, melyek testneveléssel komolyan foglalkoznak s működésük nemzeti irányával a támogatást megérdemlik”.

A trianoni katasztrófa után egy évtizeddel az ország és a nemzet elsüllyedését kívánó ellenségeink is kénytelenek voltak elismerni, hogy a Bethlen-kormány hatalmas és sikeres erőfeszítéseket tett az iskolai testnevelés és a sport területén. Visszaigazolást nyert: a sportba befektetett nem csekély anyagi érték jelentős erőforrásokat szabadított fel. A Horthy-rendszernek volt hová visszanyúlnia, hiszen a K. und K. hadsereg alakias és sportos jellege kisugárzott az egész társadalomra, különösen a félkatonai elveken működő vasútra, postára és vízügyre. Ez az alaki követelmény rögzült a cserkész-, majd az úttörőmozgalomban is, bár utóbbi vigyázzlépéseiben már ott trappolt a Vörös Hadsereg is.

Mindazonáltal a katonás fegyelmezettség és a testmozgás öröme évtizedekig járt jegyben egymással. Az én korosztályom nem a sorkatonai szolgálat alatt tanult meg ütemre lépni, vigyázzban állni, oszlopba vagy sorba rendeződni, távolságot tartani és igazodni.

Ne feledjük el persze, hogy a 19-20. század fordulójától a civilek életében is megjelent a sport, de ez inkább a magasabban kvalifikált, nagyvárosi emberek kiváltsága volt. A tömegesség feltételrendszerét a Bethlen-kormány hozta létre.

A Klebelsberg által elindított folyamat sikereinek ellenére voltak hiányosságok, főleg szemléleti téren. Tudott dolog, hogy a kultuszminiszter Szegeden volt országgyűlési képviselő, s hogy ő hívta vissza a szegedi egyetemi katedrára Cambridge-ből Szent-Györgyi Albertet, aki itteni kutatásai, a C-vitamin felfedezése révén nyerte el a Nobel-díjat. Nos, 1930-ban a Szegeden megrendezett Országos Testnevelési Kongresszuson a jeles, sportszerető professzor is felszólalt. „Úgy értesültem még mindig vannak iskolák, ahol napi öt óra tanítás folyik és ahol hetenként két tornaóra van, ahol tehát három napra előre kell a gyermekeknek magukat kimozogniuk. Hát tudnak az urak három napra előre enni vagy aludni? Ez, ami itt folyik, az ellenkezik nemcsak a fiziológia és orvostudomány, de ellenkezik az emberi józan ész legelemibb követelményeivel is.”

Ez tehát a mindennapos testnevelés programja.

Azóta eltelt néhány évtized. A mostani tervet öt éve indították el, tegyük hozzá, végre, de több városban (például Szolnokon és Hódmezővásárhelyen), valamint számos iskolában megelőzték a korukat. A bonyhádi evangélikus gimnáziumban például már tizenöt éve működik a mindennapos testnevelés. Mint mindenben, ebben is a szemlélet a meghatározó tényező. Az ellendrukkerek azokat az érveket sorolják, amelyek a túl korai, megalapozatlan beindítást igazolnák. Nincs elég sportolásra alkalmas terület, amúgy is leterheltek a gyerekek, az alsó tagozatos tanerő zöme nem ért a testneveléshez, mondjon le a kormány.

Én annak idején belvárosi elit általános iskolába jártam, ahol nem volt szabadtéri sportpálya, a tornaterem sem volt túl nagy, ráadásul két évben is felújítás miatt nem is használhattuk. Kiváló tanáraink voltak, akik biztosan nem örültek a helyzetnek, de a heti három testnevelésóra kihívásait nagy kreativitással oldották meg. Az óra nagy részét kitevő gimnasztikát (a maradék időre ott volt a sorverseny), a folyosón, az udvarban, az aulában vagy a padsorokat összetolva a tantermünkben élvezhettünk. Mert élveztük. Tanárunk, a tornászmúltú Vékony Pista bácsi minden gyakorlat előtt elmondta, mi a célja, milyen izomcsoportot mozgat meg, és miben hasznosítjuk majd felnőttkorunkban a mosóteknő emelésétől a motorral esésig.

Fontos megjegyeznem: amikor tornateremben edzhettünk, gyakran birkózással melegítettünk be. Ez jól megmozgatott minket, a párokba állított gyerekeket. Sokat kúsztunk, még többet másztunk, volt pókfoci és kiütős. Nem baj, ha tudjuk, hogy a diszlexia és a hasonló zavarok azért is alakulhatnak ki, mert a gyerekek nem kúsznak-másznak eleget. Szakértők az iskoláskor körül jelentkező tanulási problémákat és beilleszkedési zavarokat hatvan százalékban hozzák összefüggésbe a kúszás, de leginkább a mászás kimaradásával. Fontos tudni, hogy a terápia 16 éves korig: visszavezetés a csecsemőmozgáshoz.

Ráadásul a kúszás és mászás a törzsizomzat fejlődésével is összhangban van, ami viszont a futásgyorsaságra jótékony hatású. Ezért is nem meglepő a holland futballakadémiák alsó tagozatos programja; az ifjú focisták – akár az edzésidő felében – mintha klasszikus testnevelésórán lennének: kúsznak, másznak, ugranak, gimnasztikáznak.

Valahol így függ össze a szemlélet kérdése a jövőnkkel. Látunk testnevelő tanárokat, akik háztömb körül futtatják az iskolásokat, vagy bedobják a labdát és elüldögélnek egy padon, s látunk olyanokat is, akik felkészülten és derűlátóan vetik magukat a munkába. Könnyű kiszámolni, hogy egy átlagos általános iskolában, ahol 16 tanulócsoport van, naponta 16 testnevelésórát kell tartani reggeltől délutánig. A feladat az, hogy mindenkinek jusson tornaterem (tornaszoba), pálya az udvaron vagy egy kis füves terület, ahol meg lehet tartani az órát. Jöhet hó, eső, extrém hideg, erre is megoldást kell találni. Meggyőződésem, hogy minden csak akarat kérdése. S abban is biztos vagyok, hogy a testnevelő tanárok túlnyomó többsége elkötelezett, hivatását szerető ember.

Van muníciónk. Teremtő múltnak hívják. Klebelsberg sporttörvénye hozta létre a játszótereket, mondta ki az olimpia megrendezésének és a nemzeti stadion megépítésének gondolatát. Ebben kezdeményezték, hogy minden, legalább ezer embert alkalmazó cég köteles munkásai és egyéb alkalmazottai testnevelési igényei kielégítéséről (sporttér, fürdőhely, gyakorlóterem stb.) megfelelően gondoskodni.

A bethleni konszolidáció tulajdonképpen konzervatív (értékőrző) reform volt. Hasonlónak vagyunk ma szemtanúi. Aki megérti, mi történik velünk, mi is a magyarság sorsa és mi a zászlóvivők felelőssége, nem kifogásokat keres, hanem feltűri az inge ujját.

Ide illenek Klebelsberg intelmei: „Ne feledkezzünk meg arról, hogy a testnevelési mozgalomban a leglényegesebb maga a testnevelő, akinek az erkölcsi nevelés és fegyelmezés, a közegészségügy és a sport kérdéseiben alapos szakembernek kell lennie.”

A trianoni katasztrófa után egy évtizeddel az ország és a nemzet elsüllyedését kívánó ellenségeink is kénytelenek voltak elismerni, hogy a Bethlen-kormány hatalmas és sikeres erőfeszítéseket tett az iskolai testnevelés és a sport területén. Visszaigazolást nyert: a sportba befektetett nem csekély anyagi érték jelentős erőforrásokat szabadított fel. A Horthy-rendszernek volt hová visszanyúlnia, hiszen a K. und K. hadsereg alakias és sportos jellege kisugárzott az egész társadalomra, különösen a félkatonai elveken működő vasútra, postára és vízügyre. Ez az alaki követelmény rögzült a cserkész-, majd az úttörőmozgalomban is, bár utóbbi vigyázzlépéseiben már ott trappolt a Vörös Hadsereg is.

Mindazonáltal a katonás fegyelmezettség és a testmozgás öröme évtizedekig járt jegyben egymással. Az én korosztályom nem a sorkatonai szolgálat alatt tanult meg ütemre lépni, vigyázzban állni, oszlopba vagy sorba rendeződni, távolságot tartani és igazodni.

Ne feledjük el persze, hogy a 19-20. század fordulójától a civilek életében is megjelent a sport, de ez inkább a magasabban kvalifikált, nagyvárosi emberek kiváltsága volt. A tömegesség feltételrendszerét a Bethlen-kormány hozta létre.

A Klebelsberg által elindított folyamat sikereinek ellenére voltak hiányosságok, főleg szemléleti téren. Tudott dolog, hogy a kultuszminiszter Szegeden volt országgyűlési képviselő, s hogy ő hívta vissza a szegedi egyetemi katedrára Cambridge-ből Szent-Györgyi Albertet, aki itteni kutatásai, a C-vitamin felfedezése révén nyerte el a Nobel-díjat. Nos, 1930-ban a Szegeden megrendezett Országos Testnevelési Kongresszuson a jeles, sportszerető professzor is felszólalt. „Úgy értesültem még mindig vannak iskolák, ahol napi öt óra tanítás folyik és ahol hetenként két tornaóra van, ahol tehát három napra előre kell a gyermekeknek magukat kimozogniuk. Hát tudnak az urak három napra előre enni vagy aludni? Ez, ami itt folyik, az ellenkezik nemcsak a fiziológia és orvostudomány, de ellenkezik az emberi józan ész legelemibb követelményeivel is.”

Ez tehát a mindennapos testnevelés programja.

Azóta eltelt néhány évtized. A mostani tervet öt éve indították el, tegyük hozzá, végre, de több városban (például Szolnokon és Hódmezővásárhelyen), valamint számos iskolában megelőzték a korukat. A bonyhádi evangélikus gimnáziumban például már tizenöt éve működik a mindennapos testnevelés. Mint mindenben, ebben is a szemlélet a meghatározó tényező. Az ellendrukkerek azokat az érveket sorolják, amelyek a túl korai, megalapozatlan beindítást igazolnák. Nincs elég sportolásra alkalmas terület, amúgy is leterheltek a gyerekek, az alsó tagozatos tanerő zöme nem ért a testneveléshez, mondjon le a kormány.

Én annak idején belvárosi elit általános iskolába jártam, ahol nem volt szabadtéri sportpálya, a tornaterem sem volt túl nagy, ráadásul két évben is felújítás miatt nem is használhattuk. Kiváló tanáraink voltak, akik biztosan nem örültek a helyzetnek, de a heti három testnevelésóra kihívásait nagy kreativitással oldották meg. Az óra nagy részét kitevő gimnasztikát (a maradék időre ott volt a sorverseny), a folyosón, az udvarban, az aulában vagy a padsorokat összetolva a tantermünkben élvezhettünk. Mert élveztük. Tanárunk, a tornászmúltú Vékony Pista bácsi minden gyakorlat előtt elmondta, mi a célja, milyen izomcsoportot mozgat meg, és miben hasznosítjuk majd felnőttkorunkban a mosóteknő emelésétől a motorral esésig.

Fontos megjegyeznem: amikor tornateremben edzhettünk, gyakran birkózással melegítettünk be. Ez jól megmozgatott minket, a párokba állított gyerekeket. Sokat kúsztunk, még többet másztunk, volt pókfoci és kiütős. Nem baj, ha tudjuk, hogy a diszlexia és a hasonló zavarok azért is alakulhatnak ki, mert a gyerekek nem kúsznak-másznak eleget. Szakértők az iskoláskor körül jelentkező tanulási problémákat és beilleszkedési zavarokat hatvan százalékban hozzák összefüggésbe a kúszás, de leginkább a mászás kimaradásával. Fontos tudni, hogy a terápia 16 éves korig: visszavezetés a csecsemőmozgáshoz.

Ráadásul a kúszás és mászás a törzsizomzat fejlődésével is összhangban van, ami viszont a futásgyorsaságra jótékony hatású. Ezért is nem meglepő a holland futballakadémiák alsó tagozatos programja; az ifjú focisták – akár az edzésidő felében – mintha klasszikus testnevelésórán lennének: kúsznak, másznak, ugranak, gimnasztikáznak.

Valahol így függ össze a szemlélet kérdése a jövőnkkel. Látunk testnevelő tanárokat, akik háztömb körül futtatják az iskolásokat, vagy bedobják a labdát és elüldögélnek egy padon, s látunk olyanokat is, akik felkészülten és derűlátóan vetik magukat a munkába. Könnyű kiszámolni, hogy egy átlagos általános iskolában, ahol 16 tanulócsoport van, naponta 16 testnevelésórát kell tartani reggeltől délutánig. A feladat az, hogy mindenkinek jusson tornaterem (tornaszoba), pálya az udvaron vagy egy kis füves terület, ahol meg lehet tartani az órát. Jöhet hó, eső, extrém hideg, erre is megoldást kell találni. Meggyőződésem, hogy minden csak akarat kérdése. S abban is biztos vagyok, hogy a testnevelő tanárok túlnyomó többsége elkötelezett, hivatását szerető ember.

Van muníciónk. Teremtő múltnak hívják. Klebelsberg sporttörvénye hozta létre a játszótereket, mondta ki az olimpia megrendezésének és a nemzeti stadion megépítésének gondolatát. Ebben kezdeményezték, hogy minden, legalább ezer embert alkalmazó cég köteles munkásai és egyéb alkalmazottai testnevelési igényei kielégítéséről (sporttér, fürdőhely, gyakorlóterem stb.) megfelelően gondoskodni.

A bethleni konszolidáció tulajdonképpen konzervatív (értékőrző) reform volt. Hasonlónak vagyunk ma szemtanúi. Aki megérti, mi történik velünk, mi is a magyarság sorsa és mi a zászlóvivők felelőssége, nem kifogásokat keres, hanem feltűri az inge ujját.

Ide illenek Klebelsberg intelmei: „Ne feledkezzünk meg arról, hogy a testnevelési mozgalomban a leglényegesebb maga a testnevelő, akinek az erkölcsi nevelés és fegyelmezés, a közegészségügy és a sport kérdéseiben alapos szakembernek kell lennie.”